Alternatív népszavazásra készül az aHang és az Egységes Diákfront

  • narancs.hu
  • 2023. október 13.

Belpol

Október 23. és 30. között 200 ezer ember véleményét szeretnék kikérni az oktatást érintő kérdésekben.

„Minden készen áll arra, hogy hamarosan kezdetét vegye Magyarország első alternatív, oktatási népszavazása, ahol 16 éves kor felett bárki véleményt mondhat a magyar oktatási rendszer hét legsúlyosabb kérdésben” – olvasható az aHang pénteki sajtóközleményében.

Az aHang és az Egységes Diákfront (EDF) október 23. és 30. között alternatív népszavazást szervez, amelynek során az ország minden megyéjében, Budapesten pedig húsznál is több helyszínen szavazhatnak személyesen az érdeklődők az oktatási kérdésekről. Online már október 20-tól lehet szavazni.

Szalóki Viktor, az aHang szóvivője a népszavazás lebonyolításával kapcsolatban elmondta, „jelenleg is zajlik a segítők felkészítése és a szervezés, hogy a lehető legtöbb helyen biztosítsuk a szavazást. A pontos helyszínekről az alternatív népszavazás honlapján, a 7igen.hu oldalon lehet majd tájékozódni.”

Ahogy arról korábban mi is beszámoltunk, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) két elnöke még márciusban kezdeményezett magánszemélyként oktatási népszavazást, a Nemzeti Választási Bizottság (NVB), végül pedig az Alkotmánybíróság azonban az összes kérdésüket elkaszálta. A diákok által kezdeményezett „7igenes” népszavazás kérdéseit júliusban ugyancsak elutasított az NVB. Az aHang által közzétett videóban Gajzágó József, az EDF tagja ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott:

„ha a kormány fél attól, hogy megkérdezze az embereket, hogy mit gondolnak a magyar oktatás helyzetéről, akkor majd mi megtesszük ezt.”

A két szervezet azt szeretné, ha legalább 200 000 ember részt venne az alternatív népszavazáson, hogy nyomást tudjanak gyakorolni a kormányra. Az Egységes Diákfront és az aHang október 19-én az alternatív népszavazással kapcsolatos slam poetry estet szervez, jövő hét második felében pedig több szervezettel közösen országjárásba kezdenek a „7IGEN-es” népszavazás népszerűsítéséért.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.