Aképes magazinokban boldog anyákról és lányokról olvashatunk, lágyító szûrõvel készített fotók illusztrálják, hogy két test, egy lélek. A szombat esti vígjátékokban anya és lánya együtt indulnak hódító körútra, cinkosan passzolgatják egymásnak a férfiskalpokat. De a kollektív nosztalgiával szemben rengeteg nõ érzi úgy, hogy az anyjától/lányától nem azt kapja, amire vágyik. Szeretet, frusztráció, harag és bûntudat keveredik mindkét oldalon. Az anyák csalódottak, ha a lányuk nem váltotta be a hozzá fûzött reményeket. Nem értik, hová lett a mosolygós kislányuk. A lányok sértettek, ha az anyjuk tizenkét évesen lesöpörte õket, mondván, ne ülj az ölembe, nagylány vagy már. Vagy ellenkezõleg, negyvenévesen sem ereszti õket, még akkor is meg akarja mondani, milyen bugyit vegyenek fel.
"Imádtam az anyámat, szinte fetisizáltam. Mégis rosszul alakult a kapcsolatunk - mondja B., 48 éves újságíró. - Anyám mindent feladattá tett a számomra. Egyre feljebb és feljebb tette a lécet, és ezt nekem mindig meg kellett ugranom, különben jött az érzelmi zsarolás. Negyvenhét éves koromban, ha színházba mentem, anyám még mindig rosszalló hangsúllyal kérdezte: kötelezõ? Vagyis megírom-e az elõadást, mert különben minek megyek. Persze õ imádott szórakozni. Számomra a mai napig a legapróbb dolog is elvégzendõ feladat." B. többször került kórházba idegkimerültség miatt. "Tudom, hogy anyámnak sem volt könnyû. A nagyanyám látszólag mindent ugyanúgy megadott neki, mint a nõvérének: együtt mehettek tánc-iskolába, cukrászdába. Eközben azonban a nõvérét Aranyszépének becézték, anyámat meg Lólábú Szörnyetegnek. Mert 37-es lába volt, a nõvérének meg csak 35-ös. Anyámat folyamatosan zsarolta és manipulálta az anyja meg a nõvére. Nem tudom megbocsátani, hogy õ ugyanezt tette velem."
A legtöbb nõ kitartóan rágódik az anyjával való kapcsolatán. Van, aki egy idõ után megbékél, már nem bosszankodik, ha néha kicsúszik a száján valamelyik anyai fordulat. De van, aki sohasem jut dûlõre az anyjával.
A pszichológusok szerint az anya és lánya közti kapcsolat önmagában véve semmivel sem kitüntetettebb vagy szorosabb, mint bármely más családi reláció. Sõt, az ellenkezõ nemû szülõvel való kapcsolat sok szempontból erõsebb. Bár errõl nincs statisztika, a megkérdezett szakemberek véleménye, hogy jóval neuralgikusabb szokott lenni az anyák és fiuk közti kötelék. Ugyanakkor természetes, hogy biológiai, fiziológiai okokból a lányok nevelkedésében az anya elõrébb való modell. "Nézd meg az anyját, vedd el a lányát!" Tekintsünk el a férfiboldogulás õsi receptjének felszínes olvasatától (hol, mennyivel gyarapodik-ereszkedik harminc év múlva az asszonyjelölt), és lássuk be a régi bölcsesség igazságát.
"Mindig olyan akartam lenni, mint õ." "Nem fogadott el olyannak, amilyen vagyok." "Csak magával törõdött." "Megfojtott a szeretetével." Akár azonosulunk, akár nem, akár hasonlítani akarunk hozzá, akár teljesen máshogy képzeljük el az életünket, az anyánk alapvetõ minta értékrendünk, normáink kialakításában, kapcsolataink, konfliktusaink kezelésében, és ha úgy hozza az élet, a saját lányunkhoz fûzõdõ viszony alakításában.
Kislány a zongoránál
A várandós nõ elképzeli, milyen lesz születendõ gyermeke, illetve önmaga az anyaszerepben. Külön kutatások foglalkoznak ezekkel az anyai reprezentációkkal. Daniel Stern pszichiáter szerint míg az elsõ hónapokban a magzat rohamosan fejlõdik, addig a vele kapcsolatos képzelgések csak szórványosak. Amikor azonban a baba megmozdul, léte felfoghatóbbá válik, az anyában élõ babakép is gyors fejlõdésnek indul. A fantáziák a hetedik hónapban élik virágkorukat, az utolsó két hónapban csökkennek: az anya így védi magát az elképzelt és az igazi baba közti eltérés okozta csalódástól.
"Nem szokás beismerni, de a legtöbb szülõ az elsõ gyerek esetében a saját nemét várja: az anyák inkább lányt, az apák inkább fiút szeretnének (bár elõfordul, hogy a nõk a férfiak elvárásaihoz igazodva fiút remélnek) - mondja dr. Hajduska Marianna pszichiáter. - Ennek az a magyarázata, hogy úgy gondoljuk, a saját nemünket jobban ismerjük. Ez persze nem igaz, az önismeret nemtõl független. Szülés után az anya-lány kapcsolat stabilizálódik. Ha nagy a disszonancia a várt és a megszületett baba között, vagy az indulás zökkenõkkel teli, az késõbb a problémákhoz vezethet."
A "nem felé terelés" már a csecsemõknél elkezdõdik, óvódás korban pedig határozott üzeneteket kapunk arról, hogy anyánk szerint milyennek kell lennie egy nõnek. Manapság erõsen differenciálódott a lányok szocializációja. Nem csak azt értékelik, ha csendben babáznak és sütik a homoksüteményeket: a lányok is jóval intellektuálisabb, teljesítményorientáltabb üzeneteket kapnak (toronyépítés, fiúk helyrerakása), de látványos mozzanat az öltöztetés és a játékvásárlás is. A teljes nõi arzenállal felruházott, fodrok, szalagok közt fuldokló tíz hónapos csecsemõ az egyik véglet. De az is sokat mondó, ha egy lányra a praktikum jegyében mindig kisnadrág kerül, fiús játékokat kap, a haját is fiúsra nyírják.
Ha nagyon vártak egy fiút, és ehelyett több lány is születik, akkor az egyikük, többnyire a legidõsebb, elkezdi megvalósítani a fiú szerepet. Elindulnak felé olyan üzenetek, amelyek megerõsítik benne a vagányabb, teljesítménycentrikusabb, szociális helyzetekben erélyesebb, agresszívebb viselkedést. Meghatározó, hogy az anya hogyan viszonyul a saját nõi szerepéhez, hogy a szüléskor kész, érett személyiség-e, jól mûködõ nõi szerepekkel, ismeri-e a saját értékeit stb. Megesik, hogy a fiúsan nevelt lány boldogan viseli a nadrágot. Tudunk olyan 82 éves tántiról, aki egész életében vígan elvezényelte a famíliát, és a mai napig mindenki úgy hívja: Sanyi néni. Rosszabb esetben egy nõ sosem barátkozik meg nõi mivoltával, és elégedetlenségét a lányára is rávetíti.
J. 30 éves, egyedülálló üzletkötõ. Kamaszkorától kezdve hangsúlyozottan nõiesre vette a figurát: miniszoknya, parfümfelhõ, kéthavonta más hajszín. "Anyám iszonyatos jeleneteket rendezett. Tudni kell, hogy õ borzasztó fiúsan néz ki, fiatalabb korában elõfordult, hogy azt hitték, a bátyám. Legjobban az fájt, hogy rendszeresen kinevetett. Valószínûleg azért, mert a nagyapám soha nem fogadta el õt. Borzasztó merev, autoriter ember volt, csak a fiát tartotta valamire. Anyám egyfolytában azon erõlködött, hogy bebizonyítsa, ér valamit. Fára mászott, karatézni tanult. Nagyon közel állt az anyjához, épp velem volt terhes, amikor meghalt. Mindig úgy éreztem, hogy valamiért haragszik rám, az öcsémet viszont isteníti. Mostanában igyekszem erõsíteni anyám nõiességét. Elnézem neki, hogy minden pasimat lehülyézi."
Dühöngõ ifjúság
A gyerekek fejlõdésében kritikus idõszak a 3-6 éves kor, amikor elkezdenek vonzódni az ellenkezõ nemû szülõhöz. Ilyenkor egy kislány alig várja, hogy hazajöjjön az apja, séta alkalmával az õ kezét fogja meg, "tessék, mami, edd meg ezt a szép mérgezett almát, akkor meghalsz, és én feleségül mehetek apuhoz" típusú kijelentésekkel borzolja az idegeket. Az anya ekkor éli át elõször a lánya elvesztését. Ezen átlendíti a stabil párkapcsolat, de komoly lelki sérüléssel járhat az istenített aputól való válás - márpedig a statisztikák szerint a családok egyre gyakrabban mennek szét ebben a szakaszban.
A 3-6 éves kortól a kiskamaszkorig tartó idõszak viszonylag csendes, ilyenkor az lehet konfliktusforrás, hogy az anya mennyire elfogadó, mennyire értékeli a gyerek - nem feltétlenül rendszerhez kötött - teljesítményét. Az igazi fordulópont a kamaszkor, amely ma már 12-13 évesen elkezdõdik. Az egyéni értékrend kialakítása, az elsõ leválási törekvések miatt ez amúgy is kritikus idõszak, de különösen nagy próbatétele az anya- lány kapcsolatnak.
"A helyzet nem sokat javult azóta, hogy a beatnemzedék lányai sokkolták az anyjukat: a mai fiatal anyák már a modernizációban nõttek fel, ennek ellenére nagyon rosszul viselik, amikor a lányuk egy sor új elképzelést visz haza arról, hogy szokásokban, öltözködésben milyen az ideális nõ - mondja dr. Hajduska Marianna. - Valószínûleg azért, mert minden anya számára kihívás, amikor a lánya elindul a rivális nõ szerepe felé. Az az anya, aki sokféle területen ki tud bontakozni, könnyebben viseli, hogy át kell adnia a nõi kellékeket, privilégiumokat, elismerõ pillantásokat a lányának. De akinek a legfontosabb, esetleg kizárólagos szerepe volt a vonzó nõ, annak ez traumatikus élmény lehet." Az az anya is összeomolhat, aki mindent a gondoskodó, önfeláldozó anya-szerepre tett fel, hiszen kamaszkorban egyre kevésbé van szükség az "ellátó" funkciókra.
Serdülõkorban dõl el, hogy kialakul-e életre szóló intimitás anya és lánya közt. Ebbe belefér a vita, a kiabálás, de a nagyobb tüskéket késõbb nehéz kihúzni. Ideális esetben a viszony már a lány fõiskolás-egyetemista évei alatt vagy a korai munkába állásakor szimmetrizálódik, s az anya egyenrangú partnerként bánik a lányával.
"Anyám nekem mindig az, amire éppen szükségem van." Z., 28 éves tanár. A szülei elváltak, az anyja vidéken él. "Ha el akarom sírni neki a bánatom, akkor éjjel 2-ig beszélget velem egy üveg bor mellett. Ha meg arra van szükségem, hogy egyedül legyek, akkor nem hív. Nem hiszem, hogy ez valamiféle hetedik érzéknek vagy anyai ösztönnek tulajdonítható. Kommunikáció kérdése. Egyszer egy nagy szakítás után voltam, és az anyám kitalálta, hogy feljön Pestre megvigasztalni engem. Már a pályaudvarról telefonált, hogy itt van. Megmondtam, hogy én most nem akarok vele találkozni. Szó nélkül felült a következõ vonatra és hazament. Az anyám mindig kész meghallgatni engem, de soha nem akarta helyettem megoldani a problémáimat. Néha meg õ kér tõlem tanácsot."
Ha a serdülõkor végére nem sikerül megvalósítani anya és lánya közt a kötõdés és leválás egyensúlyát, akkor a késõbbi kapcsolatot gyakran harag, feszültség és bûntudat jellemzi. A legtöbb anya a szíve mélyén azt reméli, hogy a lánya hasonló lesz hozzá, és egy kicsit mindenben meg is haladja õt. Megvalósítja, amit az anyja elmulasztott, és nem követi el ugyanazokat a hibákat. A lányok többsége igyekszik megfelelni az anyja elvárásainak, miközben hajtja a függetlenség iránti vágy. A nõk aktív korszakának kitolódása miatt akár húsz-harminc év is lehet az az idõszak, amikor az anya mellett a lánya is saját élettel, karrierrel, családdal rendelkezõ, önálló személyiség.
Két nõ
A mindkét fél számára frusztráló, de nem reménytelen anya-felnõtt lány kapcsolatokról a Susan Jonas - Marilyn Nissenson pszichológus anyapáros írt könyvet. Az Anyák és lányaik egy csomó középosztálybeli amerikai anyával készített interjú alapján járja körül az oldás és kötés problémáját. Szerintük a jó kapcsolatban az anya - bármilyen erõs a kísértés - nem tekinti önmaga tükrének vagy meghosszabbításának a lányát. Lehetnek álmai vele kapcsolatban, de nem szabad személyes elutasításként megélnie, ha a lánya másképp dönt. Azt tanácsolják, hogy az anya minden idõben erõsítse lánya függetlenedési törekvéseit, tisztelje autonómiáját, és óvakodjék attól, hogy örökös kritizálással aláássa a kompetenciaérzését. A könyv valóságos békejobb Susan Forward Mérgezõ szülõk címû, "megvilágosodást okozó" olvasmánya után. Hogy micsoda érzelmeket, indulatokat fakaszt, azt könyvtári példányunk is bizonyítja: megannyi aláhúzás, kiemelés, dupla felkiáltójel.
Mi az oka annak, hogy ha valami félresiklik, akkor a lány haragja az anyja felé irányul? Miért olyan sebezhetõek az anyák, miért éreznek sokszor bûntudatot? A válasz a nõk szocializációjában rejlik. Kutatások vizsgálták, hogy az emberek hogyan reagálnak a mások életében bekövetkezett negatív eseményekre. Kiderült, hogy a nõk hajlamosak azt hinni, hogy befolyásolhatták volna az eseményt, ezért magukat hibáztatják. A férfiak könnyebben tartják az eseményt ellenõrzésükön kívülre esõnek, inkább másokat hibáztatnak. A nõket tehát arra nevelik, hogy felelõsséget vállaljanak mások jólétéért. A társadalom, beleértve a nõket is, sokszor önzõnek bélyegzi azt az anyát, aki a saját szempontjait is érvényesíti a gyermekével való kapcsolatban. Pedig nem az a jó anya, aki teljes önfeladással neveli a gyermekét. És nem az a jó lány, aki mindenben megfelel az anyja elvárásainak. Anya és felnõtt lánya kiegyensúlyozott kapcsolatának alapfeltétele, hogy mindketten kifejezésre juttassák a saját igényeiket.
Az anyának krízishelyzetben, párkapcsolati válság vagy munkanélküliség idején úgy kell segítenie a lányát, hogy ne minõsítse vissza a kapcsolatukat. Még ha a lányok maguk is úgy érzik: gyerekek, akik fölött anyáskodni kell.
"Mindig nagyon anyás voltam, de mostanában még erõsebben érzem, hogy szükségem van a mamámra." B., 29 éves jogász. Négy éve külföldön él, most átmenetileg hazaköltözött. A nõvérének két gyereke van. "Nálunk a családban kialakult az a szereposztás, hogy a nõvérem folyamatosan anyát szekálja. ' pedig örök mártír, aki agyondolgozza magát, mindenben segít, minden szabad idejét az unokáinak szenteli. Imádom a nõvérem gyerekeit, de mostanában zavar, hogy minden körülöttük forog. Ha egyet köhintenek, anyám máris rohan velük a kórházba. Én meg a nyakamat szegem, mire anyám csak legyint."
Ha több lány is van a családban, akkor általában csak az egyikük válik az anya számára "nõi társsá", azzá, aki õt igazán megérti. Ez különösen gyakori ott, ahol a szülõk közt nem jó a viszony. Erre az intim szerepre szükségképp nem lehet két lányt választani, és a testvérek maguk is természetes módon ellenpontozzák egymást. Gyakran megesik azonban, hogy a szülõk közti konfliktus miatt az anya túlzottan a lányára támaszkodik érzelmi szükségletei kielégítésében, védõpajzsként használja õt a férje ellen. Az apa elleni állóháborúra berendezkedett anya és lánya kapcsolatból nagyon nehéz kitörni, az ilyen lány talán soha nem lesz képes elszakadni az anyjától, és a saját párkapcsolatai is rendre kudarcba fulladnak.
A túl óvó, rátelepedõ, szeretetével megfojtó anyai bánásmód és a másik véglet: az elutasító (szélsõséges esetben a lányát elhagyó), szeretethiányos, túl elengedõ anyai magatartás minden életszakaszában destruktívan hat. Az elhúzódó "titokzatos" betegségek, a lányokat leginkább sújtó evészavarok (kóros diétázás, súlyos esetben anorexia, bulimia) hátterében nemritkán olyan komplex pszichés problémák állnak, melyek részben az anyával való kapcsolatra vezethetõk vissza. Anyakomplexusok és elfojtások tekintetében elég felidézni A zongoratanárnõ címû filmet, melyben az extrém módon kontrolláló anyai magatartás a lánynál súlyos dependenciát, érzelmi visszamaradottságot és szexuális aberrációt eredményez. Anya és a vele egy ágyban alvó "felnõtt" lánya közt a filmtörténet legtragikusabb ágyjelenete zajlik.
Másfelõl a szeretett anya halálát gyakran egy életen át sem sikerül feldolgozni. A korán elvesztett anya örökre meghaladhatatlan ideállá nõhet a lány szemében. N. 58 éves, három lány anyja: "Anyám csodálatos asszony volt, de sajnos korán itt hagyott engem. Még csak 16 éves voltam, amikor meghalt. Mindig igyekeztem õt utolérni, megadni a lányaimnak mindazt, amit én megkaptam anyámtól. De rettegve vártam azt, hogy a legidõsebb lányom elérje a 16 éves kort. Tudtam, hogy ezután nem lesz minta a kezemben. Csak elképzelni tudtam, hogyan alakult volna ezután anyámmal a kapcsolatom. Sajnos épp ezért sok hibát követtem el, és különösen a nagyobb lányommal nagyon nehéz idõszakot kellett átélnünk, amely a mai napig érzõdik, pedig lányaim már mindannyian felnõttek."
Azoknak a nõknek, akiknek az anyjával való kapcsolata nem volt sikeres, különösen nagy kihívást jelent az anyaság. Miközben az anyai elutasítás okozta fájdalom feldolgozásán munkálkodnak, azon igyekeznek, nehogy saját lányuknak hasonló sérüléseket okozzanak. Akik pedig úgy érzik: az anyjuk túlzottan magához köti õket, azon küzdenek, hogyan hagyják a lányukat szabadon élni, miközben azért kimutatják a szeretetüket.
"Amikor egy lány elindul a klasszikus nõi karrier útján, akkor még a viszonylag takaréklángon mûködõ anya-lány kapcsolatok is felélednek. Az anya úgy érzi, adódik egy újabb pozíciólehetõség: õ mint anya jobban tudja, nagyobb tapasztalata van stb. Nem szerencsés, ha az anyák újabb kontrollt és beleszólási lehetõséget szereznek, mert a szerepek összekeveredése a lány saját családját gyengíti"- mondja a szakember. Az utolsó lehetõség, hogy anya és lánya kapcsolata kiegyenlítõdjék, amikor a lány is gyereket szül. Addig az anya kezében egyfajta monopólium az anyaság. Ha ekkor sem sikerül egyensúlyba jönni, akkor erre már nemigen lesz lehetõség. Kapcsolatuk történetében nem feltétlenül az a hepiend, ha újra nagyon közel kerülnek egymáshoz. Egy jól mûködõ kapcsolatban az anya ilyenkor hátralép, nem akar újra mindentudó, mindenben kompetens figura lenni. Régen faluhelyen ezt nagyon okosan szabályozták: egy szülõ nõ egy hétig volt gyermekágyas. Ezalatt odajöttek a falu asszonyai, és mindent megcsináltak neki: megfõzték a levest, ellátták a házimunkát. Egy hét után azonban szépen elmentek a dolgukra. A fiatal anya kapott egy kezdõ segítséget, de megtartották a határokat.
Orosz Ildikó
Egy tojás genealógiája
"Nagyanyám sosem tanította meg fõzni a lányát. Anyám 26 évesen úgy ment férjhez, hogy azt hitte, a tojás fõzéskor elõbb kemény, aztán lesz lágy. Vért izzadt a házimunkák elsajátításával, és utálta az egészet. Természettõl fogva intelligens nõ volt, de nem taníttatták. A saját aspirációt látta bennem megvalósulni, ezért gyakorlatilag kitiltott a konyhából, mondván: inkább tanuljak. Úgyhogy késõbb én is megküzdöttem a fõzéssel. Anyám sosem örült, ha felnõttként elkészítettem valami különleges ételt, számomra pedig minden egyes alkalom diadal volt: látod, mégis meg tudom csinálni! Aztán úgy alakult, hogy én sem engedtem a lányomat a fazékhoz. Egyrészt mindenre allergiás volt, másrészt gyorsan túl akartam lenni az egészen. Teljesen öntudatlan folyamat volt, akkor jöttem rá, amikor a lányom férjhez ment. Most büszke vagyok rá, ha felhív, hogy elkészített egy rakott krumplit. Sokáig õ is azt hitte, kapcsolat van a rántott hús és a rántotta között."
Anyabeszéd
Az elbeszélés módja, ahogyan valaki az anyjáról beszél, legalább olyan fontos, vagy még fontosabb annál, amit mond. Kutatások vizsgálták, hogyan befolyásolja egy anya kötõdését csecsemõjéhez a saját anyjához való viszonya. Azt találták, hogy ha egy nõ csodálatos gyerekkori élményekrõl számol be az anyjával kapcsolatban, de érzelmileg nem vonódik be abba, amit mond, és a gondolatai inkoherensek, kuszák, akkor nagy valószínûséggel bizonytalanul kötõdik majd a saját gyerekéhez. Ám ha egy nõ az anyját szörnyû, inadekvát anyaként jellemzi, miközben mélyen bevonódik az elbeszélésbe, és a mondandója rendezett, koherens, az a csecsemõjével biztonságos kötõdési mintát alakít ki. A narratív koherencia mindenféle múltbeli igazságnál jobban elõrevetíti a kötõdést.
Háztáji evolúció
Köztudomású, hogy az egy háztartásban élõ nõk havi ciklusa összehangolódik. Kevésbé ismert az evolúciós pszichológia Mark Flinn nevéhez fûzõdõ elmélete. ' egy trinidadi faluközösségben a felnõttkori anya-lánya konfliktust vizsgálva azt találta, hogy azok a nõk, akik más "reproduktív" (gyermeket szülõ) nõkkel élnek egy háztartásban, szinte sohasem lesznek terhesek, annak ellenére, hogy szaporodóképes korban vannak, és szexuálisan aktívak. Azok a felnõtt lányok, akik egy vagy több kistestvérrel élnek egy háztartásban, 4-5 évvel késõbb szülik meg elsõ gyereküket, mint azok, akiknek nincsenek kistestvéreik. Az anyák pedig elõbb befejezik szaporodásukat, ha a velük együtt élõ lányuk várandós. Van egy olyan idõszak, amikor anya és lánya reproduktív érdeke ellentétben áll egymással. A reproduktív elfojtás azt jelenti, hogy a család egyik nõtagja gátolja a másik termékenységét. Funkciója: biztosítani az aktuálisan gyereket szülõ és nevelõ nõnek a legközelebbi rokon támogatását.
