Két lehetőség közül választhatnak azok, akik a Fidesz autoriter hatalomgyakorlásával szemben az alkotmányos-demokratikus keretek közt működő Magyarországra akarnak szavazni: az MSZP köré tömörült baloldal és a lényegében mérsékelt jobboldalinak tekinthető, a Fidesszel és a hagyományos baloldallal egyaránt szemben álló, kulturálisan egyre konzervatívabb LMP közt. Ennek az írásnak a fő állítása úgy szól, hogy mind a baloldali lista, mind az LMP magában hordoz a liberális demokrácia helyreállítása szempontjából pozitív és negatív elemeket is. Mindkettő mellett lehet morálisan és politikailag megalapozottan érvelni, de mindkettővel szemben felhozhatók olyan komoly és megfontolandó ellenérvek, amelyek a másikat tüntetik fel kedvezőbb színben.
A baloldal ajánlata
A 2006-ban a szavazatok 43,2 százalékával választást nyerő MSZP támogatottsága 2010-re 19,3 százalékra zsugorodott, az SZDSZ pedig eltűnt a politikai térképről. A történelmi vereséget követően a baloldal újjáépítésére három, egymást kölcsönösen kizáró koncepció látott napvilágot. A vereség után pártelnökké választott Mesterházy folytatta az MSZP valójában már 2009-ben megkezdett tradicionális baloldali fordulatát, a gazdaság- és a társadalompolitikában egyaránt elhatárolódva a korábbi liberális-reformer törekvésektől. A választás után reaktiválódó Gyurcsány a modernista-liberális opció folytatását javasolta, és meghirdette a párton belüli gazdasági és politikai erőforrások demokratikus ellenőrzésének programját. A harmadik opciót a sokáig passzív rezisztenciába burkolódzó Bajnai jelenítette meg, aki a 2014-es választás előtt másfél évvel a Fidesztől balra álló valamennyi politikai erő integrálásának jelszavával lépett a nyilvánosság elé. A demokratikusan elkötelezett bal- és jobboldal felé egyaránt nyitott ernyőszervezet létrehozása érdekében kész volt engedményeket tenni a jobboldalnak, és kritikusan viszonyulni a 2010 előtti baloldali-liberális hagyományhoz.
A Bajnai-ajánlat megjelenése 2013 elejére szétfeszítette a súlyos belső ellentétektől terhes LMP-t, a Bajnai-mozgalom és az LMP-t elhagyó PM-esek pedig létrehozták az Együtt-PM választási szövetséget. Ettől kezdve a baloldali politika arról szólt, hogy mit kezd egymással a három különálló, de a Fidesz legyőzésére önállóan képtelen baloldali erő. Az Együtt-PM és az MSZP tavaly augusztusban az egyéni körzetekre korlátozott, a pártlisták önállóságát megtartó együttműködésben állapodott meg. A megállapodásból kihagyott DK azonban nem hagyta magát, és az elégedetlen baloldali közvéleményt mozgósítva kierőszakolta a közös listát magában foglaló, teljes körű összefogást.
A DK győzelme azonban pirruszi volt, miként az E14-PM is belerokkant a közös listába, sőt, végső soron az MSZP sem járt vele jól. Gyurcsány és Bajnai olyan zenekarban kénytelen beérni a másodhegedűsi szereppel, amit korábban karmesterként irányítottak, és aminek alternatívájaként létrehozták a saját (kamara)együttesüket. De egyértelműen domináns helyzetük dacára a szocialisták sem jártak jól: Gyurcsány jelenlétével a lista harmadik helyén olyan politikai terhet vettek a nyakukba, amitől egyszer már sikerült megszabadulniuk, feladva a tiszta lappal való újrakezdés lehetőségét.
A közös lista valamennyi résztvevőjének politikai integritását kikezdi, miközben a felmérések szerint nem vagy csak alig-alig növeli a baloldali ellenzékre leadandó szavazatok számát. Simon Gábor egykori MSZP-elnökhelyettes tisztázatlan vagyonosodási ügyének kapcsán pedig világossá vált a legnagyobb hátránya: a közös lista egyik résztvevőjének hitelvesztése a baloldal egészét gyengíti, ami népszerűtlen és a választókat megosztó pártok és politikusok esetében különösen reális veszély.
A baloldali listának nincs közös választási programja, a március elején nyilvánosságra hozott nyolcpontos ígéretcsomag pedig inkább jóléti kívánságlistának tűnik, mint kormányzati ajánlatnak. Hogyan ígérhetné meg például egy politikai erő, hogy kormányzása alatt a munkaadók 250 ezer új munkahelyet teremtenek majd a "nyílt", azaz a nem közpénzekből finanszírozott munkaerőpiacon, függetlenül a hazai és nemzetközi gazdasági folyamatoktól? Vagy hogyan emelhetné egy felelős baloldali kormány 100 ezer forintra a nettó minimálbért, miközben a nettó átlagbér alig több mint 150 ezer forint? Ez olyan nyomás alá helyezné az egész bérskálát, ami a kétezres évek első feléhez hasonló, termelékenységnövekedéssel alá nem támasztott béremelési hullámot idézne elő. Ez pedig megint éppen a legalacsonyabb keresetű - a legkevésbé termelékeny - munkavállalói csoportot sújtaná leginkább, a munkaintenzív felől tőke- és technológiaintenzív irányba tolva tovább a termelés szerkezetét. És akkor még csak a lista első két pontjánál tartunk...
A kormányzás morális tartalmáról, a demokratikus normák és a hatalmi önkényt korlátozó alkotmányosság helyreállításáról, az európai uniós elkötelezettségről, a roma kisebbség integrációjáról vagy éppen a környezeti fenntarthatóság szempontjairól viszont szó sem esik. Ami nem (csak) azért baj, mert a magamfajta tojásfejű értelmiségiekből fanyalgást vált ki, hanem mert morális és intellektuális felelősségvállalás nélkül most is pont addig juthat el egy baloldali kormány, mint ameddig egy évtizeddel ezelőtt Medgyessy Péternek sikerült: a populista intézkedések fenntarthatatlanná válását követő gyors és drámai mértékű bizalomvesztésig.
Mesterházy Attila és társai nyilván úgy gondolják, hogy ilyen népszerű ígéretek nélkül esélyük sem volna labdába rúgni a Fidesz ellen. Tévednek azonban, ha úgy gondolják, hogy a politikai támogatás megszerzésének megfelelő formája a megalapozatlan ígérgetés. Ezen a téren a magyar baloldal 2002-2010 között egyszer már súlyos kudarcot vallott, és meglehetősen aggasztó, hogy domináns pártja úgy tesz, mintha erről nem volna tudomása. És mivel a nyugatos, modernista baloldali opció hívei alárendelt helyzetben vannak vele szemben, nem is nagyon van, aki vitába szálljon vele.
Ez azzal a veszéllyel fenyeget, hogy a jobboldali-autoriter kormány baloldali ellenpólusává egy olyan populista opció válik, ami a liberális demokrácia helyreállítása helyett a félautoriter politikai rendszeren belüli hatalomváltásra korlátozza a politikai céljait. Ez a Romániában és Szlovákiában sikeres baloldali-populista politika magyarországi adaptációját jelentené, ami nem feltétlenül áll távol a szocialista pártvezetéstől. Egyfelől, amennyire tudni lehet, Mesterházy Attila MSZP-jét nagyobb mértékben jellemzik vezérelvű, autoriter szervezeti viszonyok, mint bármely korábbi MSZP-elnökét. Másfelől a szocialisták nyugatos-modernista baloldaliságára az 1990 utáni két évtizedben jelentős hatást gyakorló baloldali liberalizmus ma önálló politikai jelenlétét feladva, alárendelt szerepet játszik a baloldalon.
Az LMP ajánlata
A mai LMP azoknak a pártja, akik Schiffer András vezetésével felülkerekedtek a baloldali, urbánus, liberális zöldeken. Akik a legjobban utálták az SZDSZ-t, és megvetették a balliberális értelmiséget, és akik szerint a nagytőke, a globális kapitalizmus és az uniós integráció kelet-közép-európai formája mind egy-egy szeg a nemzet koporsójába. Ez a párt egyszersmind a Fidesz által elfogadhatónak minősített ellenzéki felekezet szerepét is betölti, amely akkor is kap plakáthelyet és szereplési lehetőséget a köztévében, amikor a baloldal erre nem számíthat. Mi okuk lehet a liberális demokrácia híveinek arra, hogy egy ilyen pártra szavazzanak?
Az LMP 2009-es megalakulásának pillanatától méltánytalanul lebecsüli a baloldal érdemeit a demokrácia védelmében és a jobboldali önkénnyel vívott harcban - ezzel váltott belépőt a baloldaltól elfordult választók támogatására esélyes pártok körébe. Ám a mérlegnek van egy másik serpenyője is: cserébe a demokratikus mezőben tartja a rendszerváltás utáni fejlődésben csalódott, az alkotmányos berendezkedéssel szemben szkeptikus, a 2010 előtti pártrendszerben maguknak azonosulási pontot nem találó választók egy részét. Követelései és politikai állásfoglalásai a demokratikus-alkotmányos értékrenden belül értelmeződnek, választási ígéretei pedig jellemzően visszafogottabbak a baloldal által megfogalmazottaknál. Többnyire nem szít indulatokat, és nem erodálja a társadalom bizalmi tőkéjét: befogadás- és szolidaritáspárti, noha kulturális értelemben nem univerzalista, hanem egyfajta büszke provincializmus és partikularitás-központúság jellemzi. Nem muszáj ezért szeretni, de ez a magyar politikai hagyományokba nagyon is jól illeszkedő identitás rengeteg pozitív elemet hordoz a liberális demokrácia helyreállításának szempontjából, és jó néhány, a baloldal számára elérhetetlen választót állít potenciálisan az alkotmányos demokrácia oldalára.
A jelenlegi, pártszakadás utáni LMP a mai magyarországi viszonyok között nem más, mint a mérsékelt jobboldal pártja. Hibáinak és érdemeinek mérlegelésekor is ebből érdemes kiindulni. A következő négy év tétje a mára berendezkedett Fidesz-rezsim konszolidálódása lesz, ami az eddiginél mérsékeltebb irányba tolhatja majd a kormányzást. A várható választási győzelem által megerősített Orbán minden bizonnyal megpróbálja majd enyhíteni a Nyugat iránta érzett ellenszenvét, hazai támogatói számára pedig a hadigazdálkodás évei után igyekszik majd felcsillantani a nyugodt és kiszámítható gyarapodás reményét. Ez azonban nem lesz könnyű, és a kudarcok növelik majd a jobboldali táborban kulturálisan egyre elfogadottabb - ezért a Fideszre hosszú távon egyre veszélyesebbé váló - szélsőjobb erejét. Ahogy négy éve Kis János jósolta ("Fordulóponton", Élet és Irodalom, 2010. április 30.), Orbán számára eljön majd a pillanat, amikor gesztusokat kell tennie a tőle balra helyet foglaló pártok felé - szeretné azonban majd maga megválasztani, hogy ezek pontosan melyek legyenek. Ezért hasznos számára, ha Schiffer ott ül a parlamenti karéjban: hogy politikája mérsékeltebbé válását a szélsőjobb ne tudja pusztán a kommunisták és a Nyugat felé tett engedménynek beállítani.
Schiffer jelenléte azonban nemcsak Orbánnak fontos, hanem az őt leváltani igyekvő baloldalnak is. A Fideszről leválasztható szavazók egy része ugyanis még jó ideig nem lesz hajlandó a baloldalt támogatni. Nekik az LMP hiányában nem lesz demokratikus, alkotmányos választásuk. A Fidesz-rendszer mérsékelt jobboldali ellenzékeként fellépő LMP ezért egyszer kulcsszerepet játszhat a jobboldal demokratizálásában és az alkotmányos, demokratikus berendezkedés helyreállításában.
Schiffernek és társainak volt erejük és bátorságuk megőrizni az önállóságukat akkor, amikor ez a teljes politikai marginalizálódás perspektíváját jelentette. Nem kötöttek vállalhatatlan kompromisszumokat, hanem megmaradtak alternatívának a sem a Fideszt, sem a régi baloldalt nem támogató választók számára. Hogy ezzel az LMP rövid távon lemondott a kormányra kerülés esélyéről? Na és? Miért kellene egy pártnak mindig és mindenhol a kormányra kerülésre hajtania? És abból, hogy ma nem kerül kormányra, miért következne az, hogy később sem fog? Akármilyen szerény eséllyel indul is az LMP a kormányzati hatalom megszerzéséért vívott harcba, és akármennyire érdeke is a Fidesznek a parlamenti jelenléte a mai helyzetben, a rá adott mérsékelt jobboldali szavazatok a Fideszre adott voksok számát csökkentik, és így közvetve a baloldal győzelmének esélyét növelik bármely jövőbeni választáson.
"2014 tavaszán, ha ugyan akkor lesz a választás, nem az lesz az érdekes, hogy pontosan milyen programot megvalósító kormány alakul - azon túl, hogy természetesen meg kell menteni a legnagyobb bajban levőket. Az lesz a kérdés, hogy lesz-e újra fair és nyitott politikai versengés, amiben egyáltalán érdemes az ország számára különböző perspektívákat ajánló pártoknak rajthoz állniuk, vagy megköt körülöttünk a fideszes pártállam betonja. Ha arra hajtunk, hogy hasonló helyzetbe, mint most, egyhamar ne kerüljünk újra, és mielőbb megnyíljon az út az alkotmányosság teljes helyreállítása felé, ami csak az alkotmányosság iránt elkötelezett jobb- és baloldali demokraták közös műve lehet, az lenne jó, ha közösen győznénk le ezt a lidércnyomást, amiben most élünk" - írta Rauschenberger Péter szűk másfél évvel ezelőtt ("A NER nem élheti túl 2014-et", hvg.hu, 2012. november 16.). Nos, úgy tűnik, a NER sajnos túléli 2014-et. Ám akármennyi időre köt is meg körülöttünk a fideszes beton, az alkotmányosság helyreállításához, ha egyszer aktuálissá válik, szükség lesz a jobboldali demokratákra. Az LMP ajánlatának lényege az alkotmányos-demokratikus konszolidációban való részvétel - egyszer, egy ma még ismeretlen jövőbeni időpontban. Hogy ennek érdekében ma Schiffer Andrásnak teli szájjal kell-e gyurcsányoznia és ostobaságokat beszélnie a Heti Válasz hasábjain a Magyarországnak a tutit megmondani kívánó kétes egzisztenciájú külföldi hatalmakról, az némiképp kétségesnek tűnik. De ki tudja? Eddig bejött neki...
*
A liberális demokrácia híveinek április 6-án nem lesz könnyű választásuk. Akár az MSZP köré tömörült baloldalra szavaznak, akár a szalongyurcsányozó LMP-re, választásuk költségeket is magában foglal majd. Szavazatukkal a felelőtlenül populista, a tekintélyelvű kelet-közép-európai hagyományokba túlságosan is jól illeszkedő Mesterházy-féle buhera-baloldalt, vagy a liberális baloldalt a politikai közösség egyenrangú tagjai között éppen csak megtűrő, az alkotmányos, demokratikus elveket olykor szelektíven értelmező antikapitalista antiglobalizmust is támogatásukban részesítik majd. Akár a baloldalra szavaznak azonban, akár az LMP-re, az általuk választott politikai erő egyszer még meghatározó szerepet játszhat a liberális demokrácia magyarországi helyreállításában.
Ez a rossz hír április 6-ára - és a jó a távolabbi jövőre nézve.
