Az évezred árvize miatti tetemes költségek előteremtésére először - ki más - Csurka István MIÉP-frakcióvezető kínált frappáns megoldást, aki a pénznyomás beindítását s a monetarista iga lerázását követelte a parlamentben. A neki válaszoló miniszterelnök udvariasan figyelmeztette a magáról megfeledkezett közírót az általa javasolt megoldás képtelenségére. De ne feledkezzünk meg Matolcsy Györgyről; a gazdasági miniszter korábban publikált nézetei nem is állnak oly távol a fedezet nélküli pénzkibocsátás csurkai ideájától (lásd: Polgazd, MaNcs, 1999. december 16.), így nem lehetünk biztosak abban, hogy az orbáni elutasítás vajon teoretikus meggyőződésből fakadt-e. A miniszterelnök által lebegtetett (ám elvetett) ötletek között mindenesetre ott szerepelt ez az alternatíva is, miként a népszerűség-növelésre kivált alkalmas rendkívüli egyszázalékos árvízi adó kivetéséé is, ám végül a kormány inkább az egyenletes eloszlású (ún. fűnyíróelven nyugvó) költségvetési lefaragásokat választotta, s az általános kopasztásba bevonta az önkormányzatokat is; hadd érezzék a polgárok, mennyibe is kerül a megvadult elemek elleni harc.
Vannak persze gonosz emberek, akik a költségvetés bevételi oldalának alultervezettségéről beszélnek, valamint a tervezettnél jóval nagyobb idei GDP-növekményről meg a kalkuláltnál dettó nagyobb inflációról: e tényezők mind-mind azt eredményezik majdan, hogy
a vártnál
sokkal több pénz
ömlik a feneketlen államkasszába, ám hogy ezzel mit akar kezdeni kormányunk, azt eddig nem kötötte az orrunkra. Mint ahogyan azt sem, hogy mi lesz a vártnál nagyobb privatizációs bevételekkel.
Egy biztos: az árvízi számlákat nem ezekből fogják kifizetni. Azt is már kikötötték az elején, hogy nem nyúlhatnak a rendkívüli kiadásokra szánt pénzekhez és a költségvetési vésztartalékokhoz; fogalmunk sincs, hogy az efféle pénzek elköltéséhez miknek kellene történniük. Ha nem, hát nem; s bár némelyeket egyre jobban furdal az átkos kíváncsiság: mire is spájzolunk ilyen veszetten, csak összehúzzuk magunkat, és kicsengetjük a nem kevesebb mint 38,3 milliárd forintot. Legalábbis a napi félmilliárdos folyó költségből plusz a tavalyi cech alapján ez kalkulálható végösszegként. S mindez csak a tűzoltás ára: hogy a gátak ennél sokkal több pénzt igénylő megerősítésére mikor és miből kerül sor, az ugyancsak nem tudható.
A fenti összegből nem kevesebb mint 7,3 milliárd forintot köhögnének ki a már tavaly is alaposan megkopasztott önkormányzatok, a többit meg a tárcák saját hatáskörükben metszik ki önhúsukból. A legtöbb minisztérium már ki is jelölte, mely célfeladatokra kíván kevesebbet fordítani: a sajtóban kerengő listák alapján jól látható, hogy idén is - miként tavaly - elsősorban a korábban betervezett beruházási pénzek estek áldozatul. A két legnagyobb tétel értelmében késni fog a Ludovika rekonstrukciója, és a Pécs környékiek sem nagyon reménykedhetnek az uránbányászat áldásos következményeinek mihamarabbi felszámolásában. De bele kellett faragni a drogprevenciós, a gyermekvédelemre, a szegénypolitikára vagy a fogyatékosokra szánt tételekbe, és a kisebbségek sem kaphatják meg az eredetileg rájuk szabott teljes összeget; majd jövőre, gondolhatják optimistán. Uniós csatlakozásunkat nyilván nem gyorsítja viszont az, hogy a honi börtönviszonyok normalizálására szánt pénzt is elvitte a szennyes ár.
Az eddigi legnagyobb
lefaragott tételek persze a Pénzügyminisztériumnál találhatók: s itt nemcsak a központi beruházásokra szánt 1,2 milliárd forint átcsoportosításáról van szó, hanem arról a csaknem másfél milliárdos tételről is, amennyivel a lakástámogatásokat kurtította meg a minisztérium.
Az öncsonkítást koordináló Belügyminisztérium (BM) magán is végrehajtotta persze a szükséges műtétet: a BM nyilatkozó munkatársa erről annyit árult el, hogy négy költségvetési hely (Duna Palota, Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal, Rendőrtiszti Főiskola, Közigazgatási Hivatal) kivételével minden más tételt lefaragtak. Ugyancsak a BM volt az önkormányzatokon végrehajtandó köpölyözés kivitelezője is: a belügyesek által kifundált elvek szerint eltérő mértékek és arányok mentén kell összedobniuk a településeknek a fent említett 7,3 milliárdnyi összeget. A területi elosztás magától értetődően egyenetlen: először is bizonyos elvonási jogcímek alól mentesülnek az árvíz által közvetlenül érintett megyék (szám szerint kilencen), de így is marad még tíz, no meg a bűnös Budapest, melyeknek be kell szolgáltatniuk vis maior keretük felét, a területi kiegyenlítést szolgáló keret három százalékát, a címzett és céltámogatások bizonyos részét, ám az összeg java (vagy 5,6 milliárd) az önkormányzatoknál hagyott személyi jövedelemadó és helyi iparűzési adó elvonásából adódik. És itt nincs irgalom: fizet Szeged, Szolnok és a többi víziváros is, meg persze a dombtetőn sunnyogó dunántúliak.
Az egyes önkormányzatokra jutó
penzum
kiszámolását az ún. adóerő-képesség figyelembevételével osztja le a BM, azaz az eloszlás vállaltan egyenetlen (s már halljuk is a tiltakozást: egyben igazságtalan). Az újabb megfaragás annál kínosabban érinti a helyi erőket, hogy tavaly a kormány akaratából már egyszer jól megkurtították a helyben maradó adóbevételeket, s a központ újraelosztó buzgalma érdekes módon nem mindenhol kompenzálta a kieső bevételeket, amely a helyben mérhető felháborító gazdagságon kívül esetenként a városi (illetve megyei) vezetés esetleges ellenzéki mivoltával is összefüggést mutatott (a pécsiek és általában a baranyaiak jó részét nehezen lehetne meggyőzni arról, hogy az irányukban mutatkozó állami fukarságnak semmi köze sincs a helyi választópolgárok legutóbb megnyilatkozó baloldali vonzalmaihoz). Meglehet, mindezek csupán hiedelmek s tévképzeteken alapuló rágalmak, ám ha most megint aránytalanul megnyírják a helyi erőforrásokat, könnyen feléledhet e korábbi gyanú. A belügyminisztériumi bürokraták persze nagylelkűek: ígérik, hogy 2,1 százalékosnál nagyobb elvonásban senki sem fog részesülni, s hogy nem hagyják, hogy a nagy nyírás közepette valamely település csődbe jusson, ami azért megnyugtató. A BM-ből állítólag már szerteszét mentek az ezt rögzítő levelek.
Az arányos teherviselés érzetét kelhetné az is, ha a kormány gigászai is nyilatkoznának végre arról, hogy mely kiadási előirányzataikat kívánják lefaragni. Hogy ne menjünk tovább, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) számára például a 2,1 százalékos kasza szerény számításaink szerint több mint ötmilliárd forintot érint, ám az FVM lapzártánkig nem bírt előállni épkézláb és részletes listával. Bízvást állítható: ilyen lista egyelőre nincs is, a tárca gazdáját pedig mostanság nagyobb, történelmi léptékű ügyek foglalják le, mintsem az ily potom ügyekkel való foglalatoskodás. Valamit azért előbb-utóbb megcsapolnak a vidékfejlesztők, s csak reménykedhetünk, hogy a Ferencváros méltán népszerű s a PNB-ben oly lendületesen menetelő labdarúgócsapata nem kerül a fűnyíró alá.
Barotányi Zoltán
