Átmeneti időre marad csak a BKK-bérlet része a HÉV

  • narancs.hu
  • 2023. december 31.

Belpol

Csak átmeneti időre szól a megállapodás, a HÉV-eken talán már tavasszal is extra jegy vagy bérlet kell. 

Korai volt az öröm, egyáltalán nem biztos, hogy hosszabb távon is érvényes lesz a BKK bérlet az agglomerációs Volán- és MÁV járatain, illetve a HÉV-eken. Lázár János minisztériuma, az Építési és Közlekedési Minisztériuma belengette, hogy jövőre nem lehet a városi bérlettel utazni a MÁV és a HÉV járatain elszámolási vita miatt – ez az indok egyszerűen nevetséges, nyilvánvalóan a főváros szívatása a cél.

Karácsony Gergely főpolgármester a napokban arról beszélt, hogy egy technikai megállapodás értelmében 2024. január elsejétől továbbra is a megszokott gyakorlat szerint használhatók a Budapest-bérletek. A MÁV most kiadott közleménye szerint azonban ez csak március 1-jéig lesz érvényben. Akkor lép életbe az új tarifarendszer. Erről egyelőre nem lehet tudni semmit. Elvileg arra lenne, hogy az egyes közösségi közledési elemek még integráltabbak legyenek, nem pedig ennek ellenkezője.

Ha valóban korlátozza Lázár és tárcája a budapesti bérletek használhatóságát, az nagyjából száz évvel veti vissza a közlekedésszervezést. A fővárosi közlekedés szerves része a HÉV, ha ezeket a vonalakat kiveszik a rendszerből, az a közlekedési hálózat szétzilálását vetíti előre. Semmilyen szakmai érv nem szól e mellett a döntés mellett.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Orbán-Magyar: Kötcsén indult be a kampány

A kötcsei piknik sokszereplős lett az idén: a Fidesz mellett a Tisza is szervezett eseményt. De vajon melyikük volt a meggyőzőbb: a Balatonőszöd vége táblától gyalogló Magyar Péter vagy a különgéppel repkedő, oroszlános képet mutogató Orbán Viktor?

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.