Már Chikán Attila gazdasági miniszter tavalyi leváltásakor érezni lehetett: ez nem szokásos minisztercsere. Orbán stratégiaváltásra készül, s ehhez kell az új ember, aki hajlandó személyesen is képviselni az új dinamikus-totális-nemzeti gazdasági programot. Akit a talán túlságosan is szűkkeblűre sikerült lakáshitelprojekt nem elégítene ki, annak itt a sztrádaprogram, melynek keretében öt év alatt 600 kilométer új autópálya-szakaszt építenek meg, s ráadásul állítólag vagy öt százalékot le is faragnak a még 1997-ben megállapított költségekből.
A probléma csak az, hogy nem tudni, kik és milyen pénzből építik tovább a honi autópálya-hálózatot, amely 1998 szeptembere óta egy centiméterrel sem bővült (eltekintve egy, a vidékfejlesztés szempontjából irreleváns 6 kilométeres szakasztól Budapest északi határában), ami a metaforákban gondolkodó kormányzat számára nyilván kínos lehet.
Tovább a polgári úton
Nem titok, a nagy mű létrehozása a még 1991-ben létrehozott Magyar Fejlesztési Bankra (MFB) vár, amelyet tavaly óta a nagy 1987-88-as jogászgenerációhoz számító Patonai Péter irányít egy személyben. Az MFB, amelyet egyes pénzügyi szakértők eléggé el nem ítélhető módon rendre a mindenkori kormányzat magánbankjának (pontosabban: pénzügyi homokozójának) minősítenek, alapos átalakulás előtt áll: Patonai egy nyilatkozatában úgy vélekedett, hogy bankja hamarosan a nyugat-európai fejlesztési intézményekhez lesz hasonlatos. Ehhez persze új törvényi szabályozás szükséges: vagy önálló MFB-törvényt kell hozni (ez előbb-utóbb meg is lesz), vagy a hitelintézeti törvényt kell megbabrálni. De ez még messze van, egyelőre arról van szó, hogy az ÁPV Rt. ad két részletben 32 milliárdot tőkeemelés címén; hogy miből, azt senki ne kérdezze, momentán nincs is ennyi a spájzban (sebaj, egyelőre úgyis csak 18 milliárddal jönne a vagyonkezelő, a többit meg előteremti augusztusig), a közlekedési tárca pedig átadja az eddig rábízott, ám sosem teljesített infrastruktúra-fejlesztési feladatot. Ezek után jöhet - lehetőség szerint még áprilisban - az első mitikus kapavágás, és utána folytatódhat a magyar Drang nach Osten: az M3-as eddig Füzesabonynál véget ért, ám hamarosan elkészülhet az új, egészen Polgárig tartó szakasz is. Patonai Péter szerint egyelőre semmi gond, az első pár hónap költsége már ott van az MFB-nél, mi több, nincs is szükség arra a rongyos 27 milliárdra, amit nemrég még a közlekedési tárcánál parkoltattak sztrádaépítési célokra. Rossz nyelvek, továbbá Szekeres Imre (MSZP) szerint már ez a pénz sincs meg, illetve másra fogják költeni; ez nem lenne meglepő, elvégre már tavaly is az autópályapénzeken spórolt a kormány, amikor beütött az árvíz, az újabb Balkán-háború meg a hosszú orosz tél.
A becsület ennél
Azt azonban az MFB-vezér sem gondolja, hogy az ÁPV Rt.-től befolyó pénz elég lenne akár csak erre az évre: ehhez még az idén szükség lenne 50-60 milliárdra, amit nyilván csak külső forrásból lehet biztosítani. Ennek két útja lehet: vagy bankhitelfelvétel (szigorúan állami garancia mellett), vagy lakossági kötvény kibocsátása. Magától értetődik, hogy mindkét esetben a lakosság pénzét veszik igénybe, hiszen a kereskedelmi bankok is az övéket-miénket forgatják, s az is nyilvánvaló, hogy a garantált hozamokért és hitelgaranciákért ugyancsak az adófizetők szavatolnak a pénzükkel.
A gondok is részben innen fakadnak: a kibocsátandó sztrádakötvényeknek ott vannak konkurenciaként a szintén garantált hozamú államkötvények. Az ilyen-olyan kincstárjegyekkel nehéz versenyezni, a kötvényvásárlók jobban bíznak a kincstárban, mint az MFB-ben, amelyről tán azt sem tudják, hogy az az állam meghosszabbított karja. Lehetne éppen magasabb hozamokat is kínálni a sztrádakötvény-tulajdonosoknak; akkor viszont még kevésbé érthető, mitől lesz a sztrádaépítés olcsóbb ebben a konstrukcióban. Az sem világos, miként egyeztethető össze a sztrádák közismerten hosszú megtérülési ideje a sztrádapapírok ennél rövidebb lejáratával - ami viszont a kötvényvásárló magánszemélyeknek, meglehet, még így is túl hosszú, nekik ugyanis a rövid futamidő a kedvencük. Mint hírlik, a kötvénykibocsátás potenciális célpontjai nem a magyar magánszemélyek, hanem a külföldi illetőségű befektetési társaságok, amik majd a forint erősödésére spekulálnak. A lényeg, hogy néhány héttel az első lendületes kapavágás előtt még semmit sem tudhatunk az egészről, s a Fejlesztési Bank vezetősége üzleti érdekeire hivatkozva nem hajlandó közölni, mely magyar kereskedelmi bankok (mert csak ezek jöhetnek szóba) milyen feltételek mellett hajlandók részt venni a nagy terv aláfinanszírozásában. Patonai Péter mindenesetre érzékeltette: nem csak a két nagytól, azaz az OTP-től és a Magyar Kereskedelmi Banktól számíthatnak pénzügyi forrásokra.
Magyar fülbe
A legmeghökkentőbb a kormánydöntés azon része volt, amely kategorikusan kizárja a közbeszerzési eljárás alkalmazását, noha a terv azért közpénzekkel is számol. Egy ilyen lépés az öt év alatt nem kevesebb mint 600 milliárd forint elköltését előirányzó beruházás esetén több mint felkavaró. Pedig minden érthető, ha Patonai bankvezér utasításai mentén vetünk egy pillantást a kormány józan prioritásaira: a hazai hitelintézetek preferálása mellett (hogy ezek milyen százalékban vannak még hazai tulajdonban, azt ne firtassuk) fontos, hogy az egész terv illeszkedjen a kormány - és személyesen Matolcsy György gazdasági miniszter - kis- és középvállalkozás-izmosító programjához. Ráadásul Patonai arra is hivatkozik, hogy korábban hiába volt közbeszerzés, mégsem törődött senki a költségek leszorításával, akkor tehát íme a tanulság: minek a közbeszerzés, most legalább nem hitegetjük a közönséget. Az információhiány miatt még csak el sem dönthető a priori, hogy kell-e ilyen (milyen?) esetben kötelezően élni a közbeszerzés eszközével, meg egyébként is, a törvényben annyi a kivétel, hogy valamelyik alá majd csak besuvaszthatják a sztrádaépítést; mondjuk elég csak nemzetbiztonsági érdekből megvalósuló beruházásnak minősíteni az egészet, azt már rendben is vagyunk.
Az már biztos, hogy külföldi forrásra nem tartanak igényt a program szorgalmazói; ebben az esetben nem lehetne megkerülni a közbeszerzési eljárást. De semmi vész, egyelőre tart az olcsó hazai, jöhetnek a meghívott pályázók, s ha elfogyott az építők alól a beton, veszünk föl kölcsönt, azt úgyis az unokáink csengetik vissza.
Feketén bólingat
A kormány tehát kiemelt szerepet szán a Magyar Fejlesztési Banknak: mindenekelőtt a transzmissziós szíj és a pénznyelő-kiadó automata szerepét (amelyből persze nem kaphat akárki). Ahogy Orbán Viktor már egy korábbi nyilatkozatában előrevetítette, s amit a minapi kormánydöntés is megerősített: az MFB dolga lesz, hogy menedzselje és finanszírozza a háziorvosi praxis privatizációját, ami egy fontos, sok szempontból privilegizált és befolyásosnak számító réteg megnyerését célozza. De ez mind semmi ahhoz képest, hogy a foci- és sportmániás kormány az MFB-re bízná a csődtömeg magyar sportegyesületek kistafírozását, ami első hallásra vérfagyasztónak tűnik, viszont Orbán Viktor tetszését elnyerte, s ez mindennél többet számít. Patonai ugyan nem erősítette meg, hogy bankja a sportfinanszírozási feladatokból fakadó édes terheket venne magára, ám annyit elismert, hogy szigorúan üzleti alapon részt vehetnek sportcélú beruházásokban. Hogy az üzleti szempontok mennyire fontosak, azt már korábban is jelezte Patonai nyilatkozata, miszerint az MFB-nek más fejlesztési intézetekhez hasonlóan elsősorban nem profitorientált intézményként kell működnie. Ezzel összefüggően a bank lehetőségeit úgymond meghaladó állami feladatok ellátásából (s a sztrádaépítést bízvást idesorolhatjuk) fakadó eredményromlást nyilván nem kéri majd számon a tulajdonos. Miután a kormány ravaszul nem kötötte ki, hogy az útépítési beruházásoknak - Patonai szavaival szólva - projektszinten vagy nemzetgazdasági szinten kell-é megtérülniük, egyre nyilvánvalóbb, hogy gigantikus méretű pénzszórásra kapott felhatalmazást az első magyar überbank. Ne csodálkozzunk, hogy már tavaly ősszel felbukkant az MFB-nél Simicska Lajos, az egyre családiasabb Fidesz régi, bevált barátja: kezdetben elnöki tanácsadóként, kisvártatva stratégiai főelemzővé avanzsált, s már az is felmerült, hogy esetleg megosztaná a nemzetépítés terheit a funkcióhalmozó Patonai elnök-vezérigazgatóval.
Kúszik az erdei út
A fentiek tán választ adnak arra a gyakorta feltett kérdésre, hogy miért nem a költségvetés finanszírozza közvetlenül a sztrádaépítést. Arra már Matolcsy miniszter is utalt, hogy a kormány a költségvetési egyensúly felborogatása nélkül akar látványos eredményeket elérni, s erre nincs is jobb eszköz a százszázalékos állami (ÁPV Rt.) tulajdonban lévő Fejlesztési Banknál. Az MFB nem tartozik elszámolni üzletpolitikájával az Országgyűlésnek, ahol kíváncsi emberek ülnek, és folyton rákérdeznek, mivégre is ez a nagy sietség. A bankon keresztül nyugodtan lehet pumpálni közpénzeket kifelé, amit hosszabb távon ugyan valakiknek állniuk kell, de hát erre a feladatra mindig lesznek adófizető polgárok.
A sietségről pedig csak annyit, hogy amennyiben figyelmesen követjük Patonai Péter szavait, rájöhetünk: a magyar gazdaság nem feltétlenül fog sérvet kapni a feszített tempójú útépítéstől, elvégre a kormányprogram a 600 kilométerbe beleszámítja a lényegesen olcsóbb autóutakat vagy autóútszerű utakat. Nekünk is lenne ötletünk: egy echte erdei kocsiút előállításához nem kell se tender, se hitel, se sztrádakötvény, csak egy lestarpált buldózer, egy erős marok, acélos akarat és a szebb jövőbe vetett töretlen hit.
Barotányi Zoltán
