"Õrült nyilatkozatok hangzanak el" (Hoitsy György halászati felügyelő a Tiszáról)

szerző
Szerbhorváth György
publikálva
2000/11. (03. 16.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Az ökológiai katasztrófának nincs pontos definíciója, mondja Hoitsy György, az agrártárca Borsod megyei halászati felügyelője, aki emellett 12 éve folytat halfaunisztikai kutatásokat a térségben. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne történt volna katasztrófa (a múlt héten is), viszont az sem igaz, hogy pár éven belül ne regenerálódhatna a folyó. Hoitsy optimista, feltéve, hogy nem a laikusok határozzák meg, mi történjék.

Az ökológiai katasztrófának nincs pontos definíciója, mondja Hoitsy György, az agrártárca Borsod megyei halászati felügyelője, aki emellett 12 éve folytat halfaunisztikai kutatásokat a térségben. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne történt volna katasztrófa (a múlt héten is), viszont az sem igaz, hogy pár éven belül ne regenerálódhatna a folyó. Hoitsy optimista, feltéve, hogy nem a laikusok határozzák meg, mi történjék.

MaNcs: A tiszai kormánybiztos ama reményének adott hangot, hogy őszig újjáéledhet a folyó. Van-e alapja reménykedésének?

Hoitsy György: Egyrészt meg se halt, de ha úgy vesszük, akkor meg a Tisza már most újraéledt, a jelenlegi fito- és zooplankton-állomány - noha 90-95, illetve 80-85 százaléka elpusztult - a szennyeződés előttinek felel meg. Több próbahalászatot végeztünk, fogtunk már azeluszrákokat, szitakötőket, nagyon sok csigát, kagylót, kérészlárvát és több esetben halat is; Tokaj fölött kevesebbet, de alatta már harcsát, dévért, nyurgapontyot, csukát is. Ezek, azt hiszem, tiszai halak, és nem a vízgyűjtőterületről kerültek a folyóba. A kifogott halakat leadtuk vizsgálatra, de eredmény még nincs arról, mennyire is mérgeződtek meg ciánnal és nehézfémekkel. Ez főleg igaz most, hogy újabb, a hírek szerint tízezer tonnányi nehézfémekkel szennyezett iszap került a Tiszába. A nehézfémekkel az a probléma, hogy kumulálódik a szervezetben, és nehezen ürül ki. Közvetlen toxikus hatása nincs se a halakra, se az élővilágra, tehát újabb pusztulás nem következik be, viszont pár éven belül érezhető lesz majd a hatása, amikor beépül a táplálékláncba. A Sajón láthattuk korábban, mit jelent ez: torz halakat, szúnyoglárvákat.

MaNcs: A cián ellen nem védekezett senki sem. Mit lehet most tenni a nehézfémek ellen?

HGY: Szerintem Kiskörénél és Tiszalöknél meg kellene nyitni a tározókat, nagyobb víztömeg által elérhető, hogy a szennyeződés a mederben maradjon, és amennyi lehet, levonuljon belőle, mert ha kiülepszik az ártérre, akkor beépül az élő szervezetekbe; később az emberbe is, ha halat fogyaszt.

MaNcs: Vita folyik a halászati tilalomról is, egyesek szerint azonnal fel kellene oldani.

HGY: Nemcsak halászati tilalmat rendeltünk el, hanem horgászati és haltelepítési tilalmat is, s nemsak a Tiszára, hanem az öntésterületre, a hullámtérben lévő holtágakra és egyes mellékfolyók bizonyos szakaszaira is, ahol a halbölcsők vannak. A haltelepítési tilalomnak az a lényege, hogy előbb minél pontosabb képet kaphassunk a szennyeződés mértékéről, a kárról. Arról nem is beszélve, hogy eredeti, őshonos állományt szeretnénk telepíteni. Nem a busát kell siratni, ahogyan azt a tévék teszik, mert jó nagy darabok és látványosak. Lehet, hogy a halászok emiatt megölnének, de a busa kipusztulása ökológiai szempontból nem tragédia, mert nem a Tiszába való.

MaNcs: És meddig kell érvényben lennie a tilalomnak?

HGY: Az ívás időszakáig mindenképpen. A kérdés az, lesz-e a halaknak táplálékuk, szaporodnak-e az algák, planktonok stb. Ha én most odatelepítek nagyobb halakat, akkor azok tömegük, agresszivitásuk miatt fel fogják zabálni a kisebbek elől az eleséget, ezért kell pontosan felmérni a tápláléklánc állapotát. Határozatlan időre vezettük be ezt a tilalmat, mert nagyon kevés információval rendelkezünk még.

MaNcs: Ez valószínűleg nem nyugtatja meg azokat, akik a halászatból élnek.

HGY: A megyében huszonegy halász van. ´ket kártalanítani próbálják majd, illetve olyan munkát találunk nekik az újratelepítés során, ami perspektívát jelent számukra. A területet kell most megőrizni mindenféle szempontból. Ilyen kritikus helyzetekben mindig a zavarosban halászók indulnak meg először, akik ezt a kevés halat is képesek kihalászni. A hivatásos halászokból tehát halőrök lesznek, akik így nem is kárpótlást kapnak, hanem új munkalehetőséget.

MaNcs: Az orvhalászok eddig mekkora problémát jelentettek?

HGY: Tavaly ötszáz esetben szabtunk ki bírságot orvhalászat miatt, ez csak egy töredéke, legfeljebb a harmada, negyede lehet a ténylegesnek. Potencionálisan tehát nagyon nagy a veszély, hogy ez tovább folytatódik, már kötöttünk is a rendőrséggel egy együttműködési szerződést.

MaNcs: És mi történhetett az elvermelt halakkal?

HGY: Nagy a valószínűsége, hogy nagy részük túlélte a szennyezést, mert a cianidos víz elhúzott a fejük fölött. Másrészt a halak vélhetően megérezték a cián keserűmandula szagát, ezért elkezdtek menekülni előle. Az bizonyos, hogy vannak halak, amelyek túlélték a szennyeződést. Hogy mennyire mérgeződtek meg, az most fog kiderülni. Azt sem tudjuk még, hogy a cián okozott-e komolyabb elváltozást a halakban. A cián egy általános sejtméreg, ami a petefészekre, a herére is gyakorolhat hatást, így még nem tudjuk, fognak-e a halak szaporodni.

MaNcs: Ha lényegében semmiféle pontos információ nincs a szennyeződés mértékéről, arról, hogyan hat az egész táplálékláncra, akkor stratégiát sem nagyon lehet kiépíteni, márpedig most mindenki erről beszél.

HGY: A ciánról tudni kell, hogy ha nem öli meg mondjuk a halat, akkor - ahogyan az emberi szervezet is - elkezdi lebontani, átalakul, majd távozik a szervezetből. Nehézfémekkel is több tízszeres mértékben szennyeződött a környezet, de még erről sincsenek pontos információk, nemhogy most az újabb nehézfém-szennyeződésről. Ezeket különben is sokkal nehezebb és költségesebb kimutatni, meg hosszabb ideig is tart. Ettől függetlenül vannak bizonyos tapasztalatok, amik alapján kiépíthetünk egy stratégiát. Igen sok nehézfémszennyeződés volt már; itt a Sajó, amelyet éveken át súlyosan szennyeztek, volt nap, amikor hat kilogram higany került bele, a Sajó úgy működött, mint egy hőmérő. Viszont ma az ország egyik legjobb vize, negyvenhárom halfajta található benne. Ahogy megszűnik a szennyeződési forrás, átmosódik az iszap, kikerül a táplálékláncból a méreg, néhány év alatt regenerálódik a folyó. Azt hiszem, ellentétben a sajtóban megjelent véleményekkel, hogy három-négy év alatt rendbe jöhet a Tisza is, és nem kell húsz év. Ez az újabb szennyeződés után is elmondható, bár hangsúlyozom, hogy egyelőre nincsenek megbízható adataink.

MaNcs: Mindebből az is következik, hogy a jelenlegi halállomány már fogyasztható?

HGY: Igen, ez mind a cián-, mind a nehézfém-szennyeződés szempontjából így van, bár most megint nem ajánlatos tiszai halat enni, bár halászni is tilos. Magától a ciánszennyeződéstől, hogy az megszűnt, nyugodtan lehetne. A Köjál emiatt talán neheztelne rám, de az agonizáló halakban 3,5 mg volt a ciántartalom. Az emberre a halálos dózis 60 mg.

MaNcs: De hát a tévében, újságokban döglött kutyákat, lótetemeket mutogattak.

HGY: Ez kabaré. Nekem meg kéne ennem húsz kiló mérgezett halat, hogy földobjam a bakancsot. A húszkilós kutyának egy ültő helyében hat kiló halat kellene ehhez befalnia. Hogy a tévének az az érdekes, hogy három cigány gyerek egy döglött kutyát vonszol, és azt mondják, hogy a ciántól hullott el; ez őrültség. Öszvérről, medvéről, őzről beszéltek, aztán kiderült, hogy másról van szó: az őz felfázott, és a folyó mellett hullott el. Egy ló, egy szarvas, egy őz nem fog beleinni a koszos vízbe. Más a helyzet a gyorsabb anyagcseréjű állatokkal, mint a sas, a kárókatona, amelyek súlyukhoz képest sokat esznek - mit esznek, zabálnak -, főleg télen.

MaNcs: Fölfáztak-e a halak, mint azt az ausztrálok állítják?

HGY: Ez az ügy elbagatellizálása. Ilyen alapon én is illetékes lehetek bányaügyben. Bár elképzelhető, hogy egy hal fölfázzon - ezt sem lehet azért csak úgy kifigurázni, mert elvileg megtörténhet, hogy annyira lehül a víz, hogy a halban megdermed a zsír, és ettől elbódul -, de ez az adott esetben elképzelhetetlen volt.

MaNcs: Egyes nyugati országokban pontos ajánlást adnak, mennyit ehet meg egy ember évente mondjuk a rajnai halból mindenféle káros következmény nélkül.

HGY: A hetvenes-nyolcvanas években fontos lett volna tájékoztatni a Sajó mentén élőket ebből a szempontból, de ilyen gyakorlat nálunk a mai napig sincs. Remélem, hogy ez hamarosan ki fog alakulni, és ezt addig el is fogom mondani, amíg nyilatkozhatom. Vannak egyes körök, amelyek ezt nem akarják.

MaNcs: Milyen körök ezek, mi a céljuk?

HGY: Azt nem tudom. De az fontos, hogy nyilvánosságra kerüljön, hogy nyugodtan ehetünk halat. De a tiszai halakat nem a szennyeződés miatt nem kell megenni, hanem hogy a folyó regenerálódhasson: ha még tudnak szaporodni, szaporodjanak, ha már túlélték. Ez a célja a halászati tilalomnak a pontos kárfelmérés mellett. Nem szabad addig várnunk, amíg elkészülnek a pontos felmérések. A Duna esetében is az volt, hogy elkezdték a felmérést, közben meg telepítettek is - azaz a helyzet folyamatosan változott. A felméréshez szükség van egy fél évre, utána lehet konkrétan lépni.

MaNcs: Ebből viszont az következik, hogy a különféle civil szerveződések bár jóindulatúak, mégis haszontalanok.

HGY: Pontosan, bár a pénzgyűjtés nem az. ´rült nyilatkozatok hangzanak el. Dr. Szalma Elemér hidrobiológus - akiről a szakma semmit sem tud - telekiabálta a szegedi tévét, hogy itt húsz évig nem lesz semmi, noha még a Tisza partjára se battyogott le. Ezek után nem csoda, ha a laikusok még kevésbé értik a helyzetet. Valamelyik polgármester kitalálta, hogy minden magyar vigyen egy halat a Tiszába. Ez egyszerűen nevetséges; előbb a táplálékláncot kell alulról felépíteni; ha most bedobnánk tízmillió halat, a java éhen döglene. Ráadásul törvénytelen is; haltelepítéssel csak azok foglalkozhatnak, akik erre engedélyt kapnak.

A horgász, a halász pár évig nem tud majd halászni, de az idegenforgalom szempontjából sokkal végzetesebb lehet, ha felelőtlenül nyilatkozgatnak. A turisztika terén drasztikus visszaesés várható, pedig a víz most sem szennyezettebb, mint volt.

MaNcs: Ön szerint nyáron már nyugodtan mehetünk a Tiszára kajakozni?

HGY: Persze, nyugodtan - feltéve, ha nem lesz újabb szennyeződés. Ezt gondoltam a ciánszennyeződés után, meg most, a nehézfém-szennyeződés után is, mert addig újra átmosódik az iszap, a nehézfémekre más rétegek kerülnek rá. Az viszont biztos, hogy ez az újabb eset súlyosabban érinti a turizmust, az emberek nem fogják elhinni, hogy fél év múlva ez már nem lesz akkora gond, hiszen a ciánról nem volt tapasztalatuk, a nehézfémek kapcsán viszont mindenki láthatja, hogy az ólmozott benzin mit tesz az útmenti környezettel.

Szerbhorváth György

szerző
Szerbhorváth György
publikálva
2000/11. (03. 16.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra