Az Állami Számvevőszék kivéreztetné a Momentumot és a Párbeszédet

  • narancs.hu
  • 2018. október 4.

Belpol

Kezdeményezte az állami támogatás felfüggesztését.

A szervezet saját honlapján közölte, hogy a Párbeszéd Magyarországért Párt és a Momentum Mozgalom központi költségvetésből járó állami támogatásának blokkolását kezdeményezte.

Az indok: a két szervezet nem biztosította az ellenőrzés feltételeit, a székhelyeiken nem voltak elérhetőek.

Az Állami Számvevőszék felszólította a pártvezetőket, hogy biztosítsák a megfelelő elérhetőséget a törvényi előírásoknak megfelelően, erről 15 napon belül írásban kell tájékoztatást adniuk. Ebben az esetben újra megindulhat az állami támogatás folyósítása.

A Párbeszéd közleménnyel reagált a hírre: állításuk szerint van székhelyük és postafiókjuk, de az új székhely bejegyzése folyamatban van. „A Párbeszédnek van hivatalos székhelye és postafiókja. A párt az év elején költözött, de mindig minden adatot időben elküldött a törvényszéknek és az illetékes hatóságoknak, az új székhely bejegyzése folyamatban van. A Párbeszéd eddig és a jövőben is áll az Állami Számvevőszék rendelkezésére és bemutat minden kért adatot.”

Figyelmébe ajánljuk

A béketárgyalás, ami meg sem történt

De megtörténhet még? Egyelőre elmarad a budapesti csúcs, és ez elsősorban azt mutatja, hogy Putyin és Trump nagyon nincsenek egy lapon. Az orosz diktátor hajthatatlan, az amerikai elnök viszont nem érti őt – és így újra és újra belesétál a csapdáiba.

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása 5.6-os rekesszel, 28-as optikával

  • Simonyi Balázs
Az október közepén elhunyt Benkő Imre az autonóm fotóriport műfajában alkotott, a hétköznapiból metszett ki mintákat, és avatta az átlagost elemeltté. Méltóságot, figyelmet adott alanyainak, képeiről nyugalom, elfogadás és az ezredforduló évtizedeinek tömény lenyomata világlik.

Trump, a nagy béketeremtő?

Bár a gázai háborút sikerült leállítani, a Trump-féle „peace deal” valójában ott sem egy békemegállapodás, legfeljebb egy keretterv. Ukrajna esetében viszont Trump még a béketerv precíz kiszabásáig sem jutott el.