Egy államtitkár ennyit bír kinyögni: „Soros-reklám”

  • narancs.hu
  • 2017. december 4.

Belpol

Ilyen ma egy parlamenti vita.

„Annyira belefeledkeztek Soros György reklámozásába, hogy nem érnek rá a valós problémákkal foglalkozni” – mondta ma a parlamentben Szél Bernadett, az LMP elnöke, aki szerint például az önkormányzatoknál bérproblémák vannak, és ezért sztrájksorozatot is hirdettek jövőre. Az Index helyszíni tudósítása szerint Szél azt is megjegyezte, sok vidéki polgármesterrel találkozott, és az egyik alkalommal azt tapasztalta, hogy a polgármestert kávézás közben „a helyi fideszes hívogatta”. Szél Bernadett szerint a fideszesek egyszerre félemlítik meg a polgármestereket, illetve azokat a közmunkásokat is, akiket „a helyi erős emberek földjére vezényelnek” dolgozni.

Pogácsás Tibor

Pogácsás Tibor

Fotó: MTI – Kovács Attila

A LMP elnökének felvetéseire Pogácsás Tibor belügyi államtitkár válaszolt. Szerinte nem a kormány, hanem Soros György reklámozza magát, Szél pedig „Soros támogatottja”, ami pedig a fenyegetéseket illeti, Pogácsás azt ajánlotta Szél Bernadettnek, tegyen feljelentést.

Ennyi.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.