Hasít a hazai egészségügy, dől a lé!

  • narancs.hu
  • 2017. december 4.

Belpol

Végre megtudhattuk a siker receptjét is.

Puskás Imre, a Fidesz szóvivője sajtótájékoztatón jelentette be: az ápolók, a mentőápolók, a szakorvosok, a mentőorvosok és a szakgyógyszerészek ezekben a napokban kapják meg decemberi illetményükkel

azt a béremelést,

amely egy több évig tartó sorozat részeként az egészségügyi dolgozókat érinti. Hozzátette: az ápolók novemberben 12 százalékos béremelést kaptak, míg a szakorvosok és a szakgyógyszerészek 100 ezer forintos emelésben részesülnek.
Puskás Imre hangsúlyozta, hogy

mindez kizárólag nekik köszönhető.

Az MTI tudósítása szerint a szóvivő azt is elmondta, hogy ha az ellenzéken múlna, akkor az egészségügyi dolgozók béremelést sem kaphatnának, mivel az ellenzék sem tavaly, sem idén nem támogatta az egészségügyi dolgozók béremelésére fedezetet nyújtó költségvetést.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.