Az ÁSZ megvizsgálja a Fidesz–KDNP pénzügyeit

  • narancs.hu
  • 2018. július 3.

Belpol

Nyilván mindent rendben találnak majd.

Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) megkezdi a kormánypártok 2016–2017. évi gazdálkodásának vizsgálatát – írja az MTI. Az ÁSZ korábban sorra büntette meg az ellenzéki pártokat több millió forintra. A legmagasabb büntetést a Jobbik kapta, 331 millió forintot kell fizetnie.

Júliustól törlesztheti a Jobbik az ÁSZ-büntetést

331 millió forintot kell visszafizetniük. Júliusban kezdik csökkenteni azoknak a pártoknak a költségvetési támogatását, amelyeknél az Állami Számvevőszék (ÁSZ) tiltott támogatást állapított meg. A Magyar Államkincstár (MÁK) hétfőn átadja az adóhivatalnak a tiltott támogatást elfogadó pártokkal szembeni követelést – adta hírül az MTI.

A Fidesz–KDNP 2014–2015 közötti időszaka vonatkozó ellenőrzése tavaly nyáron zárult le, amely során – kétség sem fér hozzá, hogy lelkiismeretesen és alaposan – megvizsgálták, hogy a párt által közzétett pénzügyi kimutatások megfeleltek-e a törvényi előírásoknak, és azt is, hogy a könyvvezetés és a gazdálkodás során betartották-e a vonatkozó jogszabályi, illetve belső előírásokat, valamint a működésükhöz szabályszerűen igénybe vehető forrásokat használtak-e fel. A vizsgálat eredménye szerint minden a törvényeknek megfelelően történt, és valószínűleg a mostani ellenőrzés is arra jut majd, hogy a Fidesz az egyetlen párt, amely betartja a törvényt.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.