Az Együtt bejelentette: ismét elkezdik letépkedni a sorosozós plakátokat

  • narancs.hu
  • 2017. szeptember 30.

Belpol

Országos akciót indítanak.

Vajda Zoltán, az Együtt elnökségi tagja közölte szombaton, hogy a kormány újabb sorosozós plakátjait is megpróbálják eltüntetni. A politikus közleménye szerint erre azért van szükség, mert ez a kampány „megint uszítás, az adófizetői pénzek elherdálása”, és ellentétes az alaptörvénnyel is. A plakáttépkedéseket demonstrációkként be is jelentik majd a rendőrségen.

A politikus júliusban is hasonló akciót szervezett, a plakáttépéséből gyorsan országos mozgalom lett, több párt és civilek is csatlakoztak a kezdeményezéshez. Az egyik plakáteltakarítási akcióról portálunk is készített helyszíni videót:

 

Legális plakáteltakarítás a gyűlöletkampány ellen

Vajda Zoltán, az Együtt XVI. kerületi képviselője szervezett „nagytakarítást” a Rákosi úton található „Ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén!” feliratú plakátokhoz. A plakátok eltávolítását 72 órával korábban bejelentette, így az eseményt a rendőrség biztosította.

 

A napokban számoltunk be arról, hogy az Átlátszó összesítése szerint az „Állítsuk meg Brüsszelt!”, illetve „Ne hagyjuk, hogy Soros nevessen a végén!” szlogenű kampányok teljes költsége 7,2 milliárd forintra rúgott. Ennek a pénznek a többsége a kormányközeli médiumoknál landolt, a legjobban a Mészáros Lőrinchez köthető Mediaworks járt, 2,16 milliárdot költött csak itt az állam.

A kertváros lakói nem kérnek a Soros-plakátokból

Ezért le is tépték azokat. Vajda Zoltán, az Együtt XVI. kerületi önkormányzati képviselője megelégelte, hogy a kertvárosi kerületet is elcsúfítja a kormányzati propaganda újabb plakátkampánya, ezért a Facebookon nyilvános „nagytakarítást” szervezett. Fotó: Németh Dániel „Megkezdjük Kertváros rendbetételét – kifejezzük ellenvéleményünket azzal, hogy eltávolítjuk a propagandaplakátokat. Mindezt nem az éjszaka leple alatt, hanem fényes nappal.

Figyelmébe ajánljuk

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.

Hibamátrix

  • Dékei Krisztina

Szűcs művészete a klasszikus, realista festészeti hagyományokon alapul, de távol áll a „valóságtól”.

Ozmózisok

Nádas Péter e hosszú, több mint négyszáz oldalas memoárját Mészöly Miklós, Polcz Alaine és Esterházy Péter köré fűzi föl. Könyvének témája négyük viszonya, vonzásaik és választásaik, személyiségük szerkezetének összeillő és egymáshoz nem illeszkedő elemei. És a háttérben természetesen ott van a korszak, a lassú hetvenes–nyolcvanas évek a kádári provinciában.

Mozaikkockák

A hazai neoavantgárd egyik meghatározó alakjaként Erdély Miklós (1928–1986) a sok műfajban alkotó, polihisztor művészek közé tartozott.

Abúzus, család

  • Balogh Magdolna

Egyéni hangú, markáns képviselője Ivana Dobrakovová a szlovák kritika által expat-prózaként emlegetett prózai iránynak. Ezzel az angol „expatriate”, azaz tartósan vagy ideiglenesen külföldön élő szóból eredő kifejezéssel azokra a művekre utalnak, amelyek a rendszerváltozás adta lehetőségekkel élve külföldön szerencsét próbáló fiatalok problémáiról beszélnek.

Árvák harca

A jelenből visszatekintve nyilvánvaló, hogy a modern, hol többé, hol kevésbé független Magyarország a Monarchia összeomlásától kezdődő történelmében szinte állandó törésvonalak azonosíthatók.