Az iskolaőrnek jelentkezők nagy része már az egészségügyi és pszichológiai vizsgálaton elbukott

  • narancs.hu
  • 2020. augusztus 5.

Belpol

Az egy hónapos felkészítő tanfolyamon további lemorzsolódás várható.

Július végéig összesen 1409-en jelentkeztek a rendőrség által meghirdetett iskolaőri pályázatra, az egészségügyi, pszichológiai és erőnléti vizsgálatok után pedig augusztus 3-án 497-en kezdték meg a képzést – válaszolta a Népszavának az Országos Rendőr-főkapitányság.

A pályázók kétharmada tehát már a tanfolyam előtti szűrőn fennakadt, a lap pedig további lemorzsolódást prognosztizál az egy hónapos gyorstalpaló után. A résztvevőknek 40 órás pedagógiai-pszichológiai, 24 órás bűnmegelőzési és konfliktuskezelési, 56 órás rendvédelmi és gyakorlati tanfolyamon kell részt venniük. A modulok mindegyike vizsgával zárul.

A közel ötszáz emberből, aki eljutott a képzés megkezdéséig, 422 főt intézményi szolgálatra, 75-öt pedig helyettesítésre osztanának be. A rendőrség szerint országszerte 478 iskolába kellene őrt küldeni, ezt pedig a képzést megkezdők számadatai alapján nagyon szűkösen tudják majd teljesíteni.

Ahogy arról mi is beszámoltunk, a Belügyminisztérium (BM) honlapján található  törvénytervezet szerint az iskolaőrök feladata lesz megakadályozni, hogy a tanköteles korú gyerekek engedély nélkül hagyják el az iskolát. Ezenkívül a munkájuk lesz betartatni a házirendet, no meg fülön csípni azokat a nebulókat, akik bűncselekményt vagy szabálysértést követnek el. A hatékony rendfenntartás érdekében az iskolaőrök „arányos mérvű” testi kényszert is alkalmazhatnának a diákokkal, illetve az illetéktelen behatolókkal szemben – hogy ez pontosan mit jelent, arra már nem tér ki a törvénytervezet, amely a köznevelésügyi 2011-es törvényt egészíti ki egyebek mellett ezekkel a passzusokkal.

"Intézkedési lehetőségeit tekintve az iskolaőr több mint egy portás, de kevesebb mint egy rendőr: lőfegyvere nem lehet, ez semmiképpen sem indokolt egy iskolában. Ha olyan mértékű az agresszió és a tanár veszélyeztetettsége, akkor szükség esetén bilincselhet, illetve használhat gázsprayt és gumibotot, de nyilván csak akkor, ha valóban indokolt a helyzet, a szükségesség és arányosság elvének megfelelően" – ezt június közepén mondta a kormánypárti Magyar Nemzetnek Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár.

Lead-képünk illusztráció.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.

Amikor győznek a hippik

  • - turcsányi -

Blaze Foley-nak volt egy kabátja. Ha egészen pontosak akarunk lenni, ez az egy kabátja volt neki – ez sem túl jó bőrben. Az ujját például vastag ezüstszínű ragasztószalaggal kellett megerősíteni, jól körbetekerni, mindkettőt – hogy le ne essenek.