Maruzsa: Csak oda mennek iskolaőrök, ahol az iskolák kérik

  • narancs.hu
  • 2020. június 13.

Belpol

Gumibot, gázspray és bilincs is lehet majd az őröknél, augusztusban már indulnának a képzéseik.

Speciális rendészeti, valamint pedagógiai-pszichológiai felkészítést is kapnak a leendő iskolaőrök, akiknek munkába állás előtt vizsgán is bizonyítaniuk kell az alkalmasságukat – mondta a kormánypárti Magyar Nemzetnek Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár.

Maruzsa szerint az érintett iskolák – ahol gyakori a pedagógusok elleni verbális vagy akár fizikai fenyegetés, bántalmazás – örülnek a fokozott védelemnek, de a segítség igénybevétele minden esetben önkéntes, vagyis elmondása szerint sehol sem kell attól félni, hogy az intézmény akarata ellenére kivezénylik az iskolaőröket.

Azt is elmondta, hogy nem kötelező a rendőri előképzettség az iskolaőri munka betöltéséhez, mert bár elsősorban volt rendőrökre, például korkedvezményes nyugdíjazottakra számítanak, bekapcsolódhatnak bármely más, középfokú végzettséggel rendelkező, civil foglalkozást végzők is. Még a következő tanév megkezdése előtt, várhatóan augusztusban képzést szerveznek a leendő iskolaőröknek, a néhány hetes tanfolyamon rendészeti, valamint pedagógiai és pszichológiai ismeretek is lesznek, és a végén vizsgát kell tenni. Mint mondta, a képzések részleteit a törvény elfogadását követően rendeletek határozzák majd meg.

Az iskolaőrök munkáltatója a rendőrség lesz, hiszen a rendőrség állományába fognak tartozni, de a szolgálatukat a kijelölt iskolák területén teljesítik. A rendőrség és a köznevelési intézmények között létrejött megállapodás tartalmazza majd az együttműködés részleteit, de az iskolaőr utasításában is benne lesznek a munkavégzés részletei, ugyanakkor az iskolaőr kizárólag az iskola területén történő rendbontások esetén avatkozhat be, de nemcsak akkor, ha valamelyik diák pedagógust bántalmaz, hanem akkor is, ha a tanulók esetleg egymással verekszenek, illetve egy erőszakos szülő lép fel agresszíven egy tanulóval vagy egy nevelővel szemben.

"Intézkedési lehetőségeit tekintve az iskolaőr több mint egy portás, de kevesebb mint egy rendőr: lőfegyvere nem lehet, ez semmiképpen sem indokolt egy iskolában. Ha olyan mértékű az agresszió és a tanár veszélyeztetettsége, akkor szükség esetén bilincselhet, illetve használhat gázsprayt és gumibotot, de nyilván csak akkor, ha valóban indokolt a helyzet, a szükségesség és arányosság elvének megfelelően" – mondta az államtitkár.

Maruzsa azt mondta, az őrök iskolánkénti számát jogszabály nem határozza meg, de alapvetően egy, maximum két fővel számolnak, az iskola méretétől függően.

Azt is mondta, az érintett iskolák számát a kormány nagyságrendileg határozta meg, de a konkrét iskolákról döntés még nem született, szerinte nagyjából ötszáz helyszínen lesz szükség az iskolaőrökre, de az intézményi igények felmérése és ennek egyeztetése még folyamatban van.

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.