Az MSZP a Gazdasági Versenyhivatalhoz fordul a balatoni strandbelépők miatt

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. július 8.

Belpol

A párt szerint túl drágák a strandok és a parkolás.

Az MSZP a Gazdasági Versenyhivatalhoz (GVH) fordul a drága balatoni strandolás miatt - közölte az ellenzéki párt országgyűlési képviselője csütörtökön.

Molnár Zsolt - aki az MSZP pártigazgatója is - a szocialisták Facebook-oldalán a balatonfüredi Esterházy strand elől közvetített online sajtótájékoztatón azt kifogásolta, hogy ott 1700 forintba kerül egy felnőtt belépő. Ráadásul a belépőt kétszer is meg kell fizetni, hiszen a strand előtti parkolóban óránként 300 forintba kerül a parkolás - tette hozzá.Jelezte, a jövő héten a GVH előtt lesz az ezzel kapcsolatos beadványuk.

Elmondta: ők azt a 99 százalékot képviselik, akik nem szeretnék, hogy szögesdrót és kerítés legyen a szabad vizeknél, akik nem szeretnék, hogy a mostani hatalom és az ingatlanbefektetők "feléljék a lehetőségeket" a jövő nemzedékek elől.

Lukoczki Károly, az MSZP-Párbeszéd Budapest 14-es választókerületének (X. és XVII. kerület) előválasztási képviselőjelöltje is azt hangoztatta: mindent megtesznek azért, hogy a Balaton és a természetes vizek ne csak a kiváltságosoké legyenek, hanem mindenkié.

Vajda Zoltán, az MSZP-Párbeszéd Budapest 13-as választókerületének előválasztási képviselőjelöltje fenntartható turizmust szorgalmazott. Szerinte a térség idegenforgalma jelenleg arra koncentrál, hogy a vendégtől minél több pénzt elszedjenek, bármi áron, fittyet hányva a környezetre.

Hozzátette: az így okozott károkat mindenki fizeti, ezért jó lenne, ha mindenki megengedhetné magának, hogy évente legalább egyszer hosszabban kipihenhesse magát.

Nem az a tömegturizmus, ha lehetővé teszik a szabad, fogyasztási kényszer nélküli hozzáférést a Balatonhoz, hanem az, amikor a turizmusba befektetőket nem érdekli semmi más csak a pénz - közölte.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Minden nap egy forradalom

A történelem nem ismétli magát, hanem rímel. Paul Thomas Anderson egy szinte anakronisztikusan posztmodern filmet rendezett; bár felismerjük őrült jelenünket, láz­álomszerűen mosódik össze a hatvanas évek baloldali radikalizmusa a nyolcvanas évek erjedt reaganizmusával és a kortárs trumpista fasisztoid giccsel.

Japán teaköltemény

A 19. század derekán, miután a Perry-expedíció négy, amerikai lobogókkal díszített „fekete hajója” megérkezett Japánba, a szigetország kénytelen volt feladni több évszázados elszigeteltségét, és ezzel együtt a kultúrája is nagyot változott.

Maximál minimál

A nyolcvannyolc éves Philip Glass életműve változatos: írt operákat, szimfóniákat, kísérleti darabokat, izgalmas kollaborációkban vett részt más műfajok képviselőivel, és népszerű filmzenéi (Kundun; Az órák; Egy botrány részletei) révén szélesebb körben is ismerik a nevét. Hipnotikus minimalista zenéje tömegeket ért el, ami ritkaság kortárs zeneszerzők esetében.

Egy józan hang

Romsics Ignác saját kétkötetes önéletírása (Hetven év. Egotörténelem 1951–2021, Helikon Kiadó) után most egy új – és az előszó állítása szerint utolsó – vaskos kötetében ismét kedves témája, a historiográfia felé fordult, és megírta az egykori sztártörténész, 1956-os elítélt, végül MTA-elnök Kosáry Domokos egész 20. századon átívelő élettörténetét.