Az MTA elnökségi tagjai helyre tették az Orbánhoz közel álló Freund Tamást

  • narancs.hu
  • 2019. október 31.

Belpol

Aki az MTA új elnöke szeretne lenni.

Ahogyan pár nappal korábban mi is beszámoltunk róla: a kormánybarát Freund Tamás lehet a Magyar Tudományos Akadémia új elnöke, miután Lovász László mandátuma lejár 2020-ban.

Freund ugyan még nem az MTA elnöke, máris sikerül megsértenie számos kutatót az intézményben. Egy napokban kiszivárgott, Orbánhoz írt januári levelében a következőt írta:

„(…) a kormányt folyamatosan kritizáló, gyengén teljesítő társadalomtudományi kutatócsoportok, intézetek munkatársai – akiktől szerettünk volna megszabadulni –, itt fognak maradni a nyakunkon, külföldön a kutyának sem kellenek, ha intézetük megszűnik, egyetemi állásaikon akkor is túl fognak élni, és onnan tovább mételyezik a közéletet és a fiatalságot.”

Később Kertész András, Lamm Vanda és Zsoldos Attila, az MTA bölcsészet- és társadalomtudományi osztályainak elnökei, akik egyben az akadémiai elnökség tagjai is közleményben reagáltak Freund kijelentésére:

„Tudósként, egyetemi oktatóként és az MTA bölcsészet- és társadalomtudományi osztályainak elnökeiként kiemelt jelentőségűnek tartunk minden olyan kutatást és készek vagyunk közreműködni minden olyan tevékenységben, amely – a tudomány mindenkori állásának megfelelő, legmagasabb szintű szakmai kompetenciára támaszkodva – törekszik nyelvi, kulturális és történelmi örökségünk megértésére, dokumentálására és megóvására, valamint társadalmunk égető szociális és gazdasági problémáinak feltárására. A lelkeket nem e kutatások mételyezik, hanem a tudatlanság. Meggyőződéssel valljuk a bölcsészet-, társadalom- és természettudományok konstruktív egymásrautaltságát, valamint azt, hogy Akadémiánk jelenlegi és jövőbeni értékrendjét a magyar tudomány egészéért érzett felelősségnek kell vezérelnie.”

(via hvg)

 

 

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.