Az MTVA fideszes irányítója szerezte meg a Hollóházi Porcelángyárat

  • narancs.hu
  • 2020. január 27.

Belpol

Úgy tudni, Várhegyi Attila már be is mutatkozott.

Dolgozói állománygyűlést tartottak hétfőn Hollóházán, amelyen megjelent az új tulajdonos is. Mint kiderült, a Hollóházi Porcelángyárat működtető volt állami társaságot egy közismert, befolyásos fideszes háttérember, Szolnok egykori polgármestere, Várhegyi Attila vásárolta meg – írja a Szabad Pécs.

A lap úgy értesült, hogy az eredendően baranyai, Siklóson született, és korábban hűtlen kezelésért elítélt volt kulturális államtitkár és szolnoki expolgármester személyesen jelent meg az állománygyűlésen, és mondta el elképzeléseit a jövőt illetően.

A Szabad Pécs több forrása is megerősítette, hogy Várhegyi Attila volt a titokzatos vevő, aki az MNV Zrt. licitjén végül megszerezte a hollóházi manufaktúrát működtető, volt állami társaságot.

A lap úgy tudja, egyedüli konkrét ajánlattevő lehetett a liciten Várhegyi (vagy egy cége), így a kikiáltási áron, 175 millió forintért tudta megszerezni a patinás üzemet működtető céget.

A Szabad Pécs információi szerint már folyik is egyfajta kísérletezés az épületkerámia gyártás területén, azon belül is tetőcserép gyártásra vonatkozóan, ezzel akár jelentős piaci szegmens is fókuszba kerülhet a jövőben Hollóházán.

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.