Az Országgyűlés elrendelte a nemátalakításról kérdező "gyermekvédelmi" népszavazást

  • MTI/narancs.hu
  • 2021. november 30.

Belpol

Az ellenzék bojkottálta a szavazást, ugyanis az egész népszavazást félrevezetésnek tartják.

Az Országgyűlés kedden elrendelte a kormány által a homofób törvény elfogadása után kezdeményezett népszavazást.

Az erről szóló határozat szavazásán a kormánypárti képviselők mellett csak néhány független képviselő vett részt, az ellenzéki frakciók bojkottálták a voksolást. Az LMP a bojkott kapcsán hagsúlyozta: nemet mondanak az uszításra, a sokmilliárdos figyelemelterelésre. A párt sajtóközleményében azt írja, hogy „már a népszavazás felvetése is nevetséges”, mert „ez a kérdés ma egyszerűen nincs Magyarország legfontosabb tízezer ügye között”.

Az országgyűlési határozat szerint az alábbi négy kérdés szerepel majd a népszavazáson:

  • Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást tartsanak?
  • Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekek számára nemi átalakító kezeléseket népszerűsítsenek?
  • Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek fejlődésüket befolyásoló szexuális médiatartalmakat korlátozás nélkül mutassanak be?
  • Támogatja-e Ön, hogy kiskorú gyermekeknek a nem megváltoztatását bemutató médiatartalmakat jelenítsenek meg?

A parlament a kérdésekről egyenként szavazott. Sorrendben a következő szavazati arányok alakultak ki: első kérdést 123 igen szavazat, egy tartózkodás, a másodikat 124 igen szavazat, egy tartózkodás, a harmadikat 125 igen szavazat, míg a negyedik kérdést 125 igen szavazat, egy tartózkodás mellett fogadták el.

A határozat tartalmazza azt is, hogy az országos népszavazás lebonyolításának költsége 12,6 milliárd forint, ha azonban az országgyűlési választással egyszerre tartanak népszavazást, akkor a költségeket a népszavazás nem a teljes összeggel, hanem 5,5 milliárd forinttal növeli.

A parlament november 9-én változtatott az országos népszavazás eljárásán ellenzéki kezdeményezésre, egyhangúlag. Ez teszi lehetővé, hogy népszavazás akár országgyűlési, európai parlamenti vagy önkormányzati választással egyszerre is tartható. Eltörölték ugyanis azt a korlátot, miszerint referendum nem tűzhető ki az ezen választásokat megelőző és követő 41 napon belüli időpontra.

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.

Eli Sarabi kiszabadult izraeli túsz: Az antiszemitizmus most még erősebb, mint az elmúlt évtizedek alatt bármikor

2023. október 7-i elrablása, majd másfél évvel későbbi kiszabadulása után Eli Sarabi Túsz című könyvében írta le az átélt megpróbáltatásokat. Most bátyja kíséretében a világot járja, hogy elmondja, mi segítette át a fogság napjain, milyen tapasztalatokat szerzett a fogva tartóiról, és hogyan hozott döntést arról, hogy nem szenvedéstörténet lesz mindez, hanem mentális küzdelem az életért.