Az őszi érettségit a normál menetrend szerint szervezik

  • MTI/narancs.hu
  • 2020. október 9.

Belpol

De nem muszáj most bepótolni az érettségit azoknak, akik tavasszal a járványhelyzet miatt visszaléptek. Aki fél a megfertőződéstől még 2021 májusában is próbálkozhat.

Nem muszáj most bepótolni az érettségit azoknak, akik tavasszal a járványhelyzet miatt visszaléptek a vizsgától. Aki még mindig fél az esetleges fertőzéstől, 2021 májusában is próbálkozhat - tudta meg a Magyar Nemzet az Emberi Erőforrások Minisztériumától (Emmi).

A lap pénteki számában olvasható, hogy a két hét múlva esedékes őszi érettségit normál menetrend szerint szervezik, de legfeljebb tízen lehetnek egy teremben és a dolgozatokat is pihentetni fogják.

Az Oktatási Hivatal (OH) közzétette az idei őszi érettségire javasolt biztonsági óvintézkedéseket:

  • Megtartják a szóbeli számonkéréseket is, de minden vizsgahelyszínen biztosítani kell a megfelelő mennyiségű kézfertőtlenítőt, és a szervezőknek mindent meg kell tenniük a csoportosulások elkerülése érdekében.
  • A vizsgák során védőmaszk viselése ajánlott, de nem kötelező.
  • A diákokat viszont úgy kell ültetni, hogy meglegyen köztük a másfél méter távolság, ennek érdekében egyszerre legfeljebb tíz fő tartózkodhat egy osztályteremben.
  • Az ajánlás szerint az írásbeli feladatlapjait a felbontás előtt 24 órára el kell zárni. A feladatlapokat beszedés után is elzárják, és pihentetik egy napot, mielőtt kijavítják. Annak érdekében, hogy a papírokat ne tapogassák össze, a javító tanároknak elektronikusan is eljuttathatók a dolgozatok, és az OH javaslata szerint ugyanígy érdemes eljárni akkor is, ha a diákok szeretnék megtekinteni a javítást.
  • A dolgozatokat kezelő pedagógusok, vizsgaszervezők védőkesztyűt kapnak, hogy a tanulók elé kerülő feladatlapok biztonságosak legyenek.
  • Aki beteg, hatósági karanténban van, vagy a belépéskor kötelező testhőmérséklet-méréskor kiderül, hogy lázas, az nem vehet részt a vizsgán.

Tavasszal a járványhelyzetre való tekintettel szankció nélkül vissza lehetett lépni az érettségi vizsgától. Ezt nem sokan tették meg, de aki akkor halasztott, annak a mostani tanévben pótolnia kell a mulasztást. Ha viszont valaki nem jelenik meg a vizsgán, még nem veszíti el az ingyenes érettségi lehetőségét, hiszen a veszélyhelyzet megszűnésével összefüggő átmeneti szabályozás kimondja, hogy akik a 2019/2020. tanév május-júniusi vizsgaidőszakára térítésmentesen jelentkeztek, de a vizsgán a veszélyhelyzet miatt nem jelentek meg, a 2020/2021. tanév őszi vagy a tavaszi vizsgaidőszakában is térítésmentesen újra próbálkozhatnak. Aki tavasszal levizsgázott ugyan, de valamelyik tárgyból ismétlő vizsgát szeretne tenni - mert például jobb jegyet szeretne -, szintén ingyen megteheti ezt, legkésőbb 2021 tavaszán.

Az őszi érettségi október 16-án kezdődik, és november 27-ig tart.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.