Az utolsó járat a Diósjenő-Romhány vasútvonalon

  • Legát Tibor; keretes: Szabó M. István
  • 2007. március 8.

Belpol

A nógrádi szárnyvonal mostanáig a vasút paródiájának számított. A tizenhét kilométeres távot ötven perc alatt teljesítette az egy (!) kocsiból álló "szerelvény" naponta hétszer, átlagosan tizenegy utassal. De záróra előtt mindenki csak a szépre emlékezett.
A nógrádi szárnyvonal mostanáig a vasút paródiájának számított. A tizenhét kilométeres távot ötven perc alatt teljesítette az egy (!) kocsiból álló "szerelvény" naponta hétszer, átlagosan tizenegy utassal. De záróra előtt mindenki csak a szépre emlékezett.

Diósjenő nem csak a jó levegő, a festői táj vagy a horgásztó és a környéken ritka strand miatt számít jelentős turistacélpontnak - az erre fogékonyak kimondottan a vasútállomásán zajló motorosvonat-koreográfia miatt keresték fel a községet a Börzsöny lábánál. Az 1909-ben létesült két vonal csomópontján a műsor évtizedeken át állandó volt - nem feltétlenül ebben a sorrendben: befutott Vác felől a balassagyarmati személy, Balassagyarmatról az ellenvonat, a kettő közé pedig a romhányi egykocsis, hogy aztán - az átszállások után - mindhárom menjen a dolgára. A terepasztalra illő látványosságot szombaton csodálhattuk meg utoljára, vasárnaptól Romhányba már busz jár. Diósjenő felé menet még úgy tűnik, a vonalbezárás kapcsán legfeljebb néhány vasútbarát lesz olyan, mint a durcás kisgyerek, kinek elvették a játékát.

Ennek megfelelően délután háromkor a restiben vasútsiratás helyett a Sátántangó egyik kimaradt jelenetét tekinthetjük meg. Melegítős, alacsony asszony könyörög a férjének, csak egy százast adjon még a nyerőgépbe, az olajkályha mellett borostás, idős férfi súlyos télikabátban, két számmal nagyobb sapkával a fején épp arról beszél, hogy kitagadta az anyja (!), mert nem vitt neki cigarettát. "Honnan lett volna 480 forintom Szofira?" - teszi fel a kérdést, de a közönség érdeklődését még úgy sem sikerül felkeltenie, hogy amolyan csattanóként hozzáteszi: miután a mama kiadta az útját, valaki hátulról leütötte és kifosztotta. Odakint zuhog az eső, Romhányba 16.25-kor indul a koszorúval, rózsabimbóval, nemzetiszín és gyászszalaggal feldíszített vonat. Az utolsó, amit még világosban lefényképezhetünk.

"Ne higgye, hogy bárki is nyilatkozni fog magának" - biztat a forgalmista, de egy mobiltelefonjá-val fotózó asszony a szavába vág: "Azt írja meg, hogy a szemetek, ott fönt módszeresen teszik tönkre a falut! Mi az nekik, hogy megszüntessék a vasutat - egy tollvonás. Azt nem nézték az elvtársak, hány embert tesznek így tönkre? Hogy amit egyszer bezárnak, annak vége? Szokás szerint minket nem kérdezett senki, kell-e a vonat. Igen, kell! Kellett száz éve, kell most is! Minden hivatalos ügyet Rétságon tudunk elintézni. Most majd jön a busz, ugye? Aztán majd azt is megszüntetik!"

Az asszony elsírja magát, a panaszáradatba mások is bekapcsolódnak. "És mi van,

ha az öregek rosszul lesznek

a buszon? Ott vécé sincs, majd a vezető szájába hugyoznak? És ha jövőre kemény tél lesz? Tudja, milyen hó szokott itt lenni? A vonat simán eltolja, de a busz meg se nyikkan" - szól közbe valaki, majd a sertéspestisre, a negyvenezer forintos nyugdíjra, a kórházbezárásra terelődik a szó, hogy a végén megérkezzünk a Kossuth térre. Mindenki egyetért: "A kormánynak takarodnia kell, a Kuka János pedig egy szemét!" Miután az egyik fényképezkedő hobbivasutas arról tájékoztat, hogy a 21.25-kor induló utolsó vonatra "biztosan rákapcsolnak még egy kocsit, mert nagyon sokan jönnek majd Pestről", a jelenlévők nem tétováznak: "Mi is itt leszünk!" Két lépésre tőlünk, a zuhogó esőben egy apuka igazgatja a gyerekét a sínek között, ne takarja el fejével a koszorút a készülő képen.

Este kilenckor, a telihold fényében kísérteties látvány a (mégis) egykocsis vonat, aminek az orrára papírlapot ragasztottak: "Élt 98 évet." A várakozásnak megfelelően rajongók állják körül, fényképezik minden porcikáját, az állomásépület előtt ácsorgók viszont inkább a Hír Tv közvetítőkocsijával vannak elfoglalva. A tévéostrom óta közismert száguldó riporter, Császár Attila bukkan elő, s arra kéri a jelenlévőket, köztük Tóth János diósjenői polgármestert, hogy a közvetítés miatt hamarabb szálljanak fel a vonatra. "Kicsit előbb indulunk el, én végigmegyek a kocsin, aztán a sorompó után leszállok" - mondja olyan határozottsággal, mintha ő lenne az állomásfőnök. Persze szükségtelen a biztatás, negyed tízkor már alig van hely a vonaton. Császár bevonulása miatt sokaknak csak a kocsi külső peronján jut hely, de ez senkit sem zavar. A riporter népszerűsége megkérdőjelezhetetlen, különben is, egy perc múlva leszáll.

"Remélem, tud zsírozni?" - Tóth János polgármester kártyapaklit vesz elő, és azt mondja, csak akkor nyilatkozik, ha beszállok, mert kell egy negyedik is a partihoz az alpolgármester és az egyik délutáni hölgy mellé. Mindez nem okoz feltűnést, az utasok többsége videókamerát szorongat a kezében, páran pálinkásüveget. Van, aki prémes vasutaskabátot, régi egyenruhát, mások pályamunkásmellényt viselnek. Délutáni pótszerelvényes informátorunk akadozó nyelvvel érdeklődik, nem találtunk-e egy fényképezőgépet. "Ötezer, nem, tízezer forintot ajánlok a becsületes megtalálónak" - üvölti, de mivel nincs válasz, rázendít a "Ha elindul a vonat, a szívem majdnem megszakad" kezdetű dalra. "Azért szakadjon meg a szíved, hogy nem indul el" - pontosítanak hátulról. Az első megállót, Tolmácsot elhagyva petárda robban a szerelvény alatt, Rétság után már akkora a tömeg, hogy mozdulni sem lehet.

Fiatalok érkeznek

süteményestállal, útjára indul a pálinkásüveg, a kalauztól valószínűleg csak azok vásárolnak jegyet, akiknek a gyűjteményébe kell.

Kétségtelen, hogy a játék sokkal izgalmasabb, mint amit Tóth Jánostól megtudunk. A polgármester szerint nem tehettek semmit, kész helyzet elé állították az érintett településeket. "A vasútért több mint tíz évvel ezelőtt lehetett és kellett volna harcolni, amikor a pálya rossz állapota miatt bevezették a 20 km/h sebességkorlátozást. Akkor lett volna értelme a vágányfelújításnak, de azóta sem történt semmi, az utasszám pedig folyamatosan csökkent. Viszont a vágányokat nem szedik fel, a nem igazán jelentős teherforgalom továbbra is megmarad, úgy tudom, nosztalgiajáratok megindítását is tervezik."

A romhányi végállomáson sokan gyűltek össze, fáklyák égnek, egy szakállas férfi nemzetiszínű zászlót lobogtat. A szokástól eltérően a forgalmi iroda nyitva, süteménnyel, pálinkával várják az utasokat. "Nógrádot megint lenyomták, persze, nem csoda, itt meg se mukkantak a polgármesterek. Bezzeg Vésztőn sikerült megmenteni a vonalat, mert ott összefogás volt" - méltatlankodik egy férfi. Mindenki bólogat.

Indulás előtt többen megpróbálják rávenni a mozdonyvezetőt, tűzze ki a zászlót. "Azt mondja, hogy nem lehet. Túl nagy, és különben is balesetveszélyes" - tájékoztat egy lelkes fiatalember, de egy nála is lelkesebb, miután meglódul a vonat, a pár centi széles bukóablakon mégis kigyömöszöli a lobogót, hogy aztán az első koppanás után ijedten ráncigálja vissza.

Legát Tibor

Szertartás nélkül

Pápa-Környe(-Tatabánya)

A Pápa-Környe(-Tatabánya) vasútvonal megnyitását Mandel Gyula, Hoffmann Sándor és Quittner Vilmos budapesti vállalkozók kérésére engedélyezte a magyar királyi kereskedelmi és közlekedésügyi miniszter 1902-ben. Tárcavezető utódja 2007. március 4-től rendelte el a 90 kilométeres vonal szüneteltetését.

*

Anyai nagyanyám nem szeretett közlekedni. Nem járt vonattal vagy busszal, utálta a kocsit, sőt, amikor a 70-es évek végén, kisgyerekként először álltam vele a mozgólépcső előtt, úgy kellett őt a családnak rárimánkodnia. Bözsi nagyit kárálni is alig hallottam. Amikor ez mégis megesett, mindig elszállt egy, az adott körülmények között értelmezhetetlen szitok, s ez mindig oldotta a kialakult feszültséget. "Dögöljél meg, Kövér Laci!" Sátoraljaújhelyen, ahol születtem, 1980-ban szüntették meg a hegyközi vasutat. A kisvasút mozdonyának gőzsípja még sírt a város szélén, amikor már szedni kezdték mögötte a síneket. Ma is mindenki az akkori tanácselnököt, a golyófejű Kövért okolja mindezért.

A pápai vasútállomáson az utolsó Piroska (hivatalos nevén: Bz motorvonat) várakozik a néhány éve felújított állomásépület tövében. Azt, hogy holnaptól Környe felé már nem lesz menet, a kukák melletti hirdetmény írja. A szöveg tárgyilagos. Fél óra van még a 39 411-es indulásáig, az állomás takarítószemélyzete a tucatnyi fotózó-vakuzó fiatalt stíröli, akik a sínek közé bemászkálva keresik a jó szöget. A Celldömölk felé induló Szergej motorja felpörög, hogy beleremeg a peron, aztán az M62-es mozdony szólóban kilő az ötödik vágányról. Mintha a közönségnek játszana. De a szokatlan érdeklődés nem neki szól.

A Piroska színe valójában piros-sárga, és holnap már Komáromban kezd. Az épületen koszorú, szalagján a felirat: "Pápa-Csorna (1898-2007), Pápa-Baktabánya (1902-2007)" A fal tövében három gyertya ég.

19.13-kor hajszálpontosan a menetrend szerint indulunk. Az egyetlen Bzmot kocsi zsúfolásig megtelt, de jó, ha az ötven főből tízen igazi utasok. A többiek vasútbarátok, akik búcsúztatni jöttek. A két megállót kisgyerekekkel utazó anyuka meg is jegyzi, tán jöhetnénk mindennap, mert akkor nem szűnne meg ez a vonal. Pápától Tatabányáig 22 megálló van, az út szinte percre pontosan három óra. Pusztagyimót, Nagygyimót, Ugod, Franciavágás, Pápateszér, Bakonytamási, Gic-Hathalom, Románd, Veszprémvarsány, Lázi, Tápszentmiklós, Bakonybánk, Bakonyszombathely, Kisbér, Ete, Császár, Szák-Szend, Dad, Kecséd, Környe, Bánhida és Tatabánya jönnek egymás után. Az eredetileg tipikus mezővárosi vasútnak épült vonalon a szakirodalom szerint (Kovács László: Magyar vasúttörténet, Bp., 1996) egykor raktárak, gabonaszínek és nyitott rakodók tucatjai álltak. Most az állomásokon és az őrházak ablakában gyertyák és mécsesek pislognak. Szinte mindenhol fekete zászlót tűztek ki a homlokzatra.

A 105 éve engedélyezett 40 km/órás maximális sebességet, ha akarnánk sem nagyon léphetnénk túl, mert minden sínvégen nagyot huppan a kocsi. Néhány vasútbarát hivatalos engedélyt is kért a vezérállásban tartózkodásra, mire Veszprémvarsányba érünk, kiderül, feleslegesen. A vezetőfülke ajtaja nyitva, nemcsak a kalauzzal, a masinisztával is bárki szóba elegyedhet. Kívülről olyan az egész, mintha nem halottas menetről, inkább privát esti vonatozásról lenne szó.

Varsányban a 39 411-es ellenpárja ránk vár. Pápára tart, a kocsi utasösszetétele hasonló. De ez fel van virágozva, és bár fentről utasítás jött: szóba se hozzák, hogy a vonalat bezárják (hisz csak ideiglenes szüneteltetésről van szó), a Bzmot 277 jelzés alatt ott áll feketén-fehéren, hogy "UTOLSÓ VONAT". Négylépcsőnyi magasságban a sínek felett, a peronon öt egyenruhás beszélget, nem zavarja őket a fotózás. Aztán egyikük mégis kifakad: "Ellopják majd a síneket, és az ügy meg lesz oldva." Ezt hallva kalauzunk is oldottabb lesz, és többször is elmeséli, mióta dolgozik a vonalon. Celldömölkhöz tartozó "állományként" holnaptól elszórják valahová a Dél-Dunántúlra.

Egy-két ember száll le és fel megállónként, húsz után nem számolja őket senki, a hivatalos felmérés szerint úgyis csak 18 fő az átlag egy-egy vonaton. A megállókban a bakterok vigyázzban tisztelegve, némán búcsúznak. A bakonyszombathelyiek gyertyából kirakott kereszttel fogadnak, de tömegnek nevezni (még kis túlzással is) csak a Császáron összegyűlt 30-40 embert lehet. Itt szülők magyarázzák a gyerekeknek, hogy nézzék meg jól ezt a Piroskát, mert holnaptól már nem láthatják. Indulás előtt a polgármester ajándékot ad a személyzetnek a kézfogás mellé, a vezér nem is bírja tovább: a mozdonysíp belevisít az éjszakába. Ez a Tatabányáig még hátralévő állomásokon mindenhol megismétlődik.

A végállomásra 12 perc késéssel érkezünk, de ez senkit nem érdekel. A kalauz elnéz a percek alatt eltüntetett vonat után, az arcán átfutó grimasz nagyanyáméra emlékeztet.

Szabó M. István

Figyelmébe ajánljuk

Fél disznó

A film plakátján motoron ül egy felnőtt férfi és egy fiú. Mindketten hátranéznek. A fiú azt kutatja döbbenten, daccal, hogy mit hagytak maguk mögött, a férfi önelégülten mosolyog: „Na látod, te kis szaros lázadó, hova viszlek én?

Ketten a gombolyagok közt

Az Álmok az íróból lett filmrendező Dag Johan Haugerud trilógiájának utolsó darabja. Habár inkább az elsőnek érződik, hiszen itt az intimitás és a bimbózó szexualitás első lépé­seit viszi színre.

Dinnyék közt a gyökér

Ha van olyan, hogy kortárs operett, akkor A Répakirály mindenképpen az. Kovalik Balázs rendezése úgy nagyon mai, hogy közben komolyan veszi a klasszikus operett szabályait. Továbbírja és megőrzi, kedvesen ironizál vele, de nem neveti ki.

Az esendő ember felmutatása

  • Simonyi Balázs

Szándékosan az események „peremén” fotózott, úgymond a lényegtelent. Mondogatta: neki akkor kezdődik a munkája, amikor másnak, a hivatásos sajtófotósnak véget ér. A mi munkánk az óriási életművel most kezdődik. Ha lefotózom, a fénnyel becsapdázott valóság nem múlik el, nem hal meg: ez a fotográfus önfeláldozása.

Ebben nem lesz dicsőség

Talán az izraeli „béketeremtés” sikere, illetve az azt követő frenetikus, globális, és Donald Trump személyes béketeremtői képességeit külön is hangsúlyozó ünneplés sarkallta az elnököt arra, hogy ismét feltűrje az ingujját az ukrajnai rendezés érdekében, és személyes találkozóra siessen Vlagyimir Putyinnal.

Legyetek gonoszok!  

Nagy terjedelemben ismertette a Telex egy a laphoz eljuttatott hangfelvétel alapján Orbán Viktor vasárnapi beszédét, amelyet a Harcosok Klubja „edzőtáborában” tartott 1500 aktivista előtt, a zánkai Erzsébet-táborban.

Elkenték

Legalább kilenc hazai bíróság kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál (AB) a védettségi igazolással való visszaélést szabadságvesztéssel fenyegető kormányrendelet Alaptörvény-ellenességének kimondását, mivel jogi képtelenség a Büntető törvénykönyv felülírása egy rendelettel. Az AB sajátosan hárított.

Vadászok, kergetők, árulók

Nyíltan támogatja a Magyar Önvédelmi Mozgalom a Mi Hazánk céljait – kérdés, hogy a Fideszt is kiszolgálják-e. Az utóbbi időben sokan léptek be a szervezetbe. Egyes tagok úgy vélik, hogy a mozgalomra túl nagy hatást gyakorolnak a pártok.

„Vegyük a következő lépcsőfokokat”

A frissen előrelépett pártigazgató szerint megvan a parlamentbe jutáshoz szükséges mennyiségű szavazója a komolyodó viccpártnak, azt pedig átverésnek tartja, hogy a kormányváltás esélyét rontanák. De kifejtett mást is az ígéretek nélkül politizáló, magát DK-sérültnek tartó politikus.

Mi van a fájdalmon túl?

A művész, akinek egész életében a teste volt a vászon, a nyelv, az eszköz, a fegyver, gondolatiságának hordozója, nyolcvanhoz közeledve is az emberi testet vizsgálja. E nagyszabású retrospektív tárlat nemcsak az életmű bemutatására törekedett, hanem egy művészi filozófia összegzésére is.