Interjú

„Azt hitte, nem fogja elkapni”

Csilek András infektológus, a Magyar Orvosi Kamara B.-A.-Z. megyei elnöke

Belpol

A koronavírus-járvány negyedik hullámában a sok megbetegedés ellenére még mindig nincs annyi ember kórházban, mint a korábbi időszakokban – viszont sokan kerülnek intenzív osztályra, jellemzően az oltatlanok közül. Hogyan látja mindezt egy Covid-osztályon dolgozó infektológus?

Magyar Narancs: Tavaly de­cemberben a hvg.hu-nak adott interjújában azt mondta, az elmúlt évet egyszerűen úgy összegezné, hogy szar volt. És az azóta eltelt újabb koronavírussal eltelt évről mi a véleménye?

Csilek András: Határozottan jobb volt, mint a tavalyi. Az idén volt egy kis nyári szabadság, ha nem is három hét, de legalább kettő, és az oltás bennünket is magabiztossá tett. Mégiscsak jobb úgy dolgozni, hogy az ember tudja, van benne valami, ami megvédi attól, hogy nagyon beteg legyen. Az eleje rosszabb volt a járványnak, mára rutinosabbak lettünk.

MN: A legfrissebb adatok szerint (az interjú november 21-én, készült – F. Zs.) nagyjából 6 ezren vannak kórházban és 600-an lélegeztetőgépen. Márciusban, a harmadik hullám csúcsán dupla ilyen rosszak voltak a számok: 12 ezren kórházban, 1500-an lélegeztetőgépen. Milyen jelenleg az ellátás?

CSA: Tavasszal másképpen épült fel az ellátás, mint most. Akkor megnyíltak a járványkórházak, sok vidéki intézményben először nem volt Covid-osztály, özönlöttek a betegek, hirtelen nagy lett a terhelés. Most hamarabb megnyíltak a Covid-osztályok, mi, az ilyenekben dolgozók is rutinosabbak vagyunk, ezért jobban megy az ellátás. Egyébként most azok a számok jöttek, amelyeket vártunk: sok új eset, amihez képest kevesen vannak kórházban, közülük viszont sokan vannak intenzív osztályon. Ezért nekünk, akik a „sima” Covid-osztályon dolgozunk, most könnyebb, mint a második-harmadik hullámban. Akkor még minden új volt, át kellett szervezni az életünket, volt, hogy ötször írtuk át egy hónapban az ügyeleti beosztást, mert valakit elvezényeltek, vagy valaki megbetegedett és kiesett a munkából. Most is van, aki az egészségügyi dolgozók közül megbetegszik, de sokkal kevesebben, mint korábban. És nincsenek nagy, egy-egy osztályon végigsöprő kórházi járványok sem. Korábban a betegeink nagyjából egyötöde a belső járvány miatt került hozzánk: vagy­is bejött a kórházba egy betegséggel, bent elkapta a Covidot, és a kettőt egyszerre kellett kezelni. Most kevés ilyen van.

MN: Ezért is mondják, hogy a járvány negyedik hullámában a fokmérő nem az új fertőzöttek, hanem a kórházban ápoltak és a lélegeztetőgépen lévők száma. Mivel kevesebben kerülnek kórházba, a „sima” Covid-osztályok nem annyira leterheltek. Az intenzív osztályokon viszont sok a súlyos állapotú beteg?

CSA: Igen, de azért azt is látni kell, hogy vannak olyan osztályok, amelyek békeidőben is mindig tele vannak: ilyenek az intenzív vagy a sürgősségi osztályok (SBO) is. Az SBO-k mindig belefulladnak a betegekbe, sőt a második-harmadik hullámban több beteg érkezett hozzánk az SBO-ról, mint most. Ahhoz képest, ami akkor volt, az intenzív osztályok is jobb helyzetben vannak. Legalábbis egyelőre. És a Covid-osztályokon is van még hely. Én csak arról tudok beszélni, amit én látok: nálunk még uralható a helyzet. Szerintem az egész koronavírus-járvány úgy alakul, ahogy egy tankönyvi járványnak alakulnia kell, jönnek-mennek a hullámok. Engem az lepett meg, hogy a második hullám után nem jött egy nyugalmi szakasz, mert az új mutáció, a brit variáns olyan hatékonynak bizonyult, hogy gyorsan letarolta a betegeket. Máskülönben nincs extra meglepetés, a járványok így működnek, csak ezt nehezen éljük meg.

 
Fotó: Rogosz Péter

MN: Egy helyen azt nyilatkozta, hogy ha a negyedik hullám eléri a csúcsát, utána lesz egy hosszabb plató szakasz, amikor még mindig sok új megbetegedés lesz. Vagyis arra számít, hogy ez a hullám lassan fog levonulni?

CSA: Erre számítok, de nem tudom biztosan, hogy így lesz-e. Ha abból indulunk ki, hogy a második-harmadik hullámban 10 millióan voltunk fogékonyak a vírusra, most meg elvileg csak 4 millióan, akkor kevesebb betegnek kell lennie. De az oltottak is megfertőződhetnek, így nem lehet kiszámolni, mikorra cseng le ez a hullám. Az is érdekes, hogy néhány hete még iszonyatos számok voltak Romániában, aztán viszonylag gyorsan elkezdtek lefelé menni. Pontosan nem tudom, miért. Az biztos, hogy nálunk eddig minden hullám úgy működött, hogy elindultak felfelé a számok, intézkedéseket hoztak, amelyek ellaposították a járványgörbét, és elindultak lefelé a számok. Most az az érdekes, hogy eddig nem voltak intézkedések, volt viszont oltás, ami meg a korábbi hullámokban nem volt számottevő. Néhány héten belül valószínűleg lesz hatása a korlátozásoknak is, és ha kell, remélhetőleg hoznak újabb szigorításokat is. Bár többet is elbír még az ellátórendszer, azért nem kellene megint elmenni a határig.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Ha szeretné elolvasni, legyen ön is a Magyar Narancs előfizetője, vagy ha már előfizetett, jelentkezzen be!

Neked ajánljuk

Hurrá, itt a gyár!

Hollywood nincs jó bőrben. A Covid-járvány alatt a streamingszolgáltatók behozhatatlan előnyre tettek szert, egy rakás mozi zárt be, s az azóta is döglődő mozizási kedvet még lejjebb verte a jegyek és a popcorn egekbe szálló ára.

Profán papnők

Liane (Malou Khebizi), a fiatal influenszer vár. Kicsit úgy, mint Vladimir és Estragon: valamire, ami talán sosem jön el. A dél-franciaországi Fréjus-ben él munka nélküli anyjával és kiskamasz húgával, de másutt szeretne lenni és más szeretne lenni. A kiút talán egy reality show-ban rejlik: beküldött casting videója felkelti a producerek érdeklődését. Fiatal, éhes és ambiciózus, pont olyasvalaki, akit ez a médiagépezet keres. De a kezdeti biztatás után az ügy­nökség hallgat: Liane pedig úgy érzi, örökre Fréjus-ben ragad.

Vezető és Megvezető

Ha valaki megnézi a korabeli filmhíradókat, azt látja, hogy Hitlerért rajongtak a németek. És nem csak a németek. A múlt század harmincas éveinek a gazdasági válságból éppen csak kilábaló Európájában (korántsem csak térségünkben) sokan szerettek volna egy erőt felmutatni képes vezetőt, aki munkát ad, megélhetést, sőt jólétet, nemzeti öntudatot, egységet, nagyságot – és megnevezi azokat, akik miatt mindez hiányzik.

Viszonyítási pontok

Ez a színház ebben a formában a jövő évadtól nem létezik. Vidovszky György utolsó rendezése még betekintést enged színházigazgatói pályázatának azon fejezetébe, amelyben arról ír, hogyan és milyen módszerrel képzelte el ő és az alkotógárdája azt, hogy egy ifjúsági színház közösségi fórumként (is) működhet.

Kliséből játék

A produkció alkotói minimum két olyan elemmel is élnek, amelyek bármelyikére nagy valószínűséggel mondaná egy tapasztalt rendező, hogy „csak azt ne”. Az egyik ilyen a „színház a színházban”, ami könnyen a belterjesség érzetét kelti (ráadásul, túl sokszor láttuk már ezt a veszélyesen kézenfekvő megoldást), a másik pedig az úgynevezett „meztelenül rohangálás”, amit gyakran társítunk az amatőr előadásokhoz.

Hallják, hogy dübörgünk?

A megfelelően lezárt múlt nem szólhat vissza – ennyit gondolnak történelmünkről azok a politikai aktorok, akik országuk kacskaringós, rejtélyekben gazdag, ám forrásokban annál szegényebb előtörténetét ideológiai támaszként szeretnék használni ahhoz, hogy legitimálják jelenkori uralmi rendszerüket, amely leg­inkább valami korrupt autokrácia.

Próbaidő

Az eredetileg 2010-es kötet az első, amelyet a szerző halála óta kézbe vehettünk, immár egy lezárt, befejezett életmű felől olvasva. A mű megjelenésével a magyar nyelvű regénysorozat csaknem teljessé vált. Címe, története, egész miliője, bár az újrakezdés, újrakapcsolódás kérdéskörét járja körül, mégis mintha csak a szerzőt, vele együtt az életet, a lehetőségeket búcsúztatná.

Tudás és hatalom

Második ciklusának elején Donald Trump nekitámadt a legjelesebb amerikai egyetemeknek is. Elnöki hatalmát – amely ezen a területen erősen kérdéses, a végső szót a bíróságok mondják majd ki – immár arra is használja, hogy fél tucat elit magánegyetemet zsaroljon állami források visszatartásával és adószigorítások kilátásba helyezésével: ha nem regulázzák meg palesztinpárti tanáraikat és diákjaikat, és nem számolják fel esélyegyenlőségi programjaikat, oda a washingtoni pénz.