Bántalmazták Varju Lászlót az MTVA fegyveres őrei

  • narancs.hu
  • 2018. december 17.

Belpol

A képviselők kihívták a rendőrséget.

Varju László, a DK képviselője is ott van az MTVA épületében, és ma délelőtt megpróbált bejutni a hármas számú stúdióba. Ezt a helyszínen lévő fegyveres biztonsági őrök megakadályozták, és megrángatták Varjut.

A képviselők értesítették a rendőrséget, és azonnali intézkedést kértek.

A képviselők egy várakozó teremben vannak, és továbbra is próbálnak bejutni az M1 műsorába, hogy felolvashassák öt pontjukat.

Az eseményeket Ujhelyi István közvetíti a Facebookon:

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.