Bayer Zsolt és Huth Gergely sem kegyelmez Balognak

  • narancs.hu
  • 2024. február 14.

Belpol

A publicisták úgy ítélik meg, hogy a püspöknek csak egy választása van. Egyikük azt firtatja, vajon kedden hogyan szavazott a Jóisten.

Üstökösként szárnyaló és fájóan hamar kihunyó csillagnak nevezi Novák Katalint, a lemondott köztársasági elnököt Huth Gergely a Magyar Nemzetben, és úgy gondolja, példaértékű a nemzeti-polgári közösség számára az, ahogy Novák megindokolta távozását, mert nyilvánvalóvá tette, nem tudna hiteles államfő maradni a történtek után.

Huth szerint a kegyelmi ügy az egész közösséget súlyos kérdésekkel szembesítette, és ez drámai helyzet, amely alkalmat ad az identitásuk és immunrendszerük megerősítésére. Meggyőződése, nem lett volna jó megoldás lebeszélni Novák Katalint és Varga Juditot a távozásról, mert most épp ilyen hősies áldozatvállalásra van szükség. A történtekből mindenkinek le kell vonnia a tanulságot, „a hadvezérek regulázzák meg a kicsi huszárokat, a lelkészek újra a lelkekkel foglalkozzanak, a stratégák figyeljenek jobban az évszázados magyar politikai hagyományokat követő, jól kimunkált közös értékrendünk megóvására, mi pedig, a közösség minden szegletében, ne hagyjuk, hogy érdemtelenek és opportunisták mellénk és fölénk furakodjanak!”

Bayer Zsolt, aki Novák Katalinnak is föltette a kérdéseit a nyilvánosság előtt, most Balog Zoltán maradásáról fejtette ki a véleményét

A jobboldali publicista szerint Huth kolléga pontosan megírta, mi a helyzet és a teendő, ezt mindenkinek meg kell értenie, és „aki nem érti, vagy nem akarja megérteni: mehet.” Bayer idézi Balog bejelentését arról, hogy szavazást kért saját személyéről, és a jelenlévők 86 százaléka a bizalmáról biztosította, és hozzáteszi: „Ezt értjük. Az a nagy kérdés, vajon hogyan szavazott a Jóisten...”

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.