Beer nem tudja, mit szólna Jézus ahhoz, hogy kopt keresztenyeket befogadunk, de mást nem

  • narancs.hu
  • 2017. október 11.

Belpol

„Amikor én először meglátok egy menekültet, nem azt kérdezem, hogy muszlim-e, hanem azt, hogy kér-e enni." Vallási vezetők beszélgettek a bevándorlásról.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége egy asztalhoz ültette Beer Miklós váci püspököt, Bolba Márta evangélikus lelkészt és Darvas István főrabbit, hogy a bevándorlásról beszélgessenek.

A beszélgetésen a Hvg.hu tudósítása szerint Beer mondott két erőset.

false

Egyrészt a muszlim vallás kapcsán azt mondta, a keresztényekre is lehet mondani, hogy terroristák, "ne legyünk annyira büszkék magunkra, inkább nézzünk végig a történelmünkön". Másrészt Beer nem érti, hogy a kormány miért tesz különbséget és fogad be kopt keresztényeket, másokat viszont nem.

„Nem tudom, mit szólna ehhez Jézus. Amikor én először meglátok egy menekültet, nem azt kérdezem, hogy muszlim-e, hanem azt, hogy kér-e enni."

(HVG)

Figyelmébe ajánljuk

Két óra X

Ayn Rand műveiből már több adaptáció is született, de egyik sem mutatta be olyan szemléletesen az oroszországi zsidó származású, ám Amerikában alkotó író-filozófus gondolatait, mint a tőle teljesen független Mountainhead.

Megtörtént események

  • - turcsányi -

A film elején megkapjuk az adekvát tájékoztatást: a mű megtörtént események alapján készült. Első látásra e megtörtént események a 20. század második felének délelőttjén, az ötvenes–hatvanas évek egymásba érő szakaszán játszódnak, a zömmel New York-i illetékességű italoamerikai gengsztervilág nagyra becsült köreiben.

Élet-halál pálinkaágyon

Óvodás korunktól ismerjük a „Hej, Dunáról fúj a szél…” kezdetű népdalt. Az első versszakban mintha a népi meteorológia a nehéz paraszti sors feletti búsongással forrna össze, a második strófája pedig egyfajta könnyed csúfolódásnak tűnik, mintha csak a pajkos leánykák cukkolnák a nyeszlett fiúcskákat.

Egy fölényeskedő miniszter játékszere lett a MÁV

A tavalyi és a tavalyelőtti nyári rajtokhoz hasonlóan a vasúttársaság most sem tudott mit kezdeni a kánikula, a kereslet és a körülmények kibékíthetetlen ellentétével, s a mostani hosszú hétvégén ismét katasztrofális állapotok közt találhatták magukat az utasok.