Bejelentette az EMMI, hogy módosították az érettségi követelményeket

Belpol

Az Oktatási Hivatal honlapján mintafeladatsorok is elérhetők lesznek a közeljövőben.

A köznevelés tartalmi megújulásának következő lépéseként elkészültek a 2020-ban módosult Nemzeti alaptanterv és a kerettantervek tartalmához illeszkedő részletes érettségi vizsgakövetelmények - jelentette be az EMMI.

 Ezek alapján először a 2023/2024-es tanévben a május-júniusi érettségik alkalmával adnak számot tudásukról a vizsgázók - tartalmazza a közlemény.

A részletes vizsgakövetelmények egyrészt a megújult Nemzeti alaptantervhez illeszkedve meghatározzák az új vagy megváltozott fókuszú tantárgyak - mint a digitális kultúra vagy az állampolgári ismeretek - vizsgaelvárásait, másrészt korszerű értékelési módszerek beépítésével széles teret adnak a tanulók önálló problémamegoldásának és kreativitásának.

Közölték: utóbbit igazolja, hogy az új struktúra értelmében az érettségiző középiskolai tanulók minden természettudományos vizsgatárgyból - biológia, kémia, fizika, földrajz - választhatnak projektfeladatot is.

Megmarad ugyanakkor az érettségi vizsga kétszintű rendszere, és a kötelező vizsgatárgyak köre sem változik.

Kiemelték, hogy a most közzétett érettségi követelményeket a vizsgáztatásban nagy tapasztalattal rendelkező, gyakorló pedagógusok és mérési szakemberek állították össze. Hozzátették, hogy a Nemzeti Pedagógus Kar, az Országos Nemzetiségi Tanács és más országos szervezetek javaslatai mellett további 1733, főként pedagógusok és magánszemélyek által megfogalmazott észrevétel érkezett a külön e célra létrehozott online felületen. 

A miniszteri rendeletként kihirdetett részletes érettségi vizsgakövetelmények mostantól kezdve tárcadokumentumként jelennek meg. 

A megújított részletes követelményekhez az Oktatási Hivatal honlapján mintafeladatsorok is elérhetők lesznek a közeljövőben.

Kedves Olvasónk!

Üdvözöljük a Magyar Narancs híroldalán.

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők. De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.