Az utóbbi években nem a hatékony vezetõi együttmûködésrõl elhíresült MSZP a múlt héten viszonylag gyorsan korrigálta az EP-választás éjszakáján a vereség jelentõségét csökkenteni próbáló pártelnöki és miniszterelnöki nyilatkozatokat. Mintha a teljes pártvezetés belátta volna, hogy az MSZP súlyos vereséget szenvedett, és a választói szigor a kormány elmúlt kétéves tevékenységének is szólt.
Az MSZP 2003-as évét vezetõinek látszólag céltalan, valójában Kovács László pártelnöki utódlásáért folytatott küzdelme jellemezte (lásd: Ballagás elõtt, Magyar Narancs, 2004. február 26.). Egyes szocialista politikusok (így Szili Katalin és Jánosi György) rendszeresen a nyilvánosság elõtt mondtak véleményt pártjuk más vezetõinek vélt vagy valós ügyeirõl; akadt olyan, korábban az elnöki pozíció várományosának számító MSZP-vezetõ (Juhász Ferenc), aki elvérzett a küzdelemben. Több forrásunk véli úgy, hogy Kovács László tudatosan játszotta ki egymás ellen fiatalabb kihívóit. Eközben az MSZP elnökségétõl egyetlen komoly politikai kezdeményezés sem indult ki az elmúlt két évben, a kormány (a jegybankkal karöltve) pedig igencsak ügyetlenül kezelte a tavalyi év eleji forintmizériát, amit, ha valaki úgy akarta, nem volt nehéz aztán "pénzügyi válságnak" láttatni. Nem csoda, hogy 2003 nyarán (a koalíciót sújtó ál- és valódi botrányok tetõzése idején) a Fidesz átvette a vezetést a közvélemény-kutatásokban, és elõnye idén januárra húsz-százalékosra nõtt.
Centrum vagy szabadfogás?
Ebben a helyzetben került sor idén januárban a szocialisták EP-listájának összeállítására (a névsort a márciusi szegedi kongresszus hagyta jóvá). A lista élén Kovács László és Horn Gyula állt; a párt a jelek szerint semmilyen elképzeléssel nem rendelkezett arról, mivel akarná megszólítani legalább saját 2002-es támogatóit. Az MSZP januárban megvált a 2002-es kampány utcai harcos részét irányító Ron Werbertõl. Ezzel egy idõben - Braun Róbert, a kormányfõ nyilvános szerepléseiért felelõs akkori helyettes államtitkár hívására - Magyarországra érkezett a korábban Bill Clinton, Tony Blair, Gerhard Schröder szerepléseit is segítõ Greenberg-Quinlan-Rosner Research Inc. képviseletében Jeremy Rosner (lásd: Amerikából jöttek, Magyar Narancs, 2004. február 5.). A magatehetetlen MSZP-t talán még a közvéleménynél is jobban meglepte az amerikaiak által újrapozicionált Medgyessy február közepi parlamenti szereplése és közjogi javaslatai. A miniszterelnök offenzívája, mely a párt márciusi szegedi kongresszusáig tartott (lásd: Remek hangulatú összejövetel, Magyar Narancs, 2004. március 18.), a közjogi kezdeményezésekrõl új, potenciális kampánytémák felé ment tovább (autópálya-építés, felnõttképzés, egészségügyi reform, uniós pályázatok támogatása), ám ezután ismét fordulat következett: márciusban visszahívták Werbert, aki néhány héttel megérkezése után a csapatjáték résztvevõi számára tartott találkozón nemcsak az EP-kampány technikai részleteit ismertette, hanem - a február óta követett centrista irány után - új politikai célokat is megfogalmazott. Az MSZP vezetése nevében nemcsak a kampány legújabb felelõsének számító Tóbiás pártigazgató, hanem Kovács pártelnök is támogatásáról biztosította az új irányvonalat, ami - ma már tudjuk - a szocialisták EP-kampányának fõárama lett - és többek szerint Braun távozásához is ez vezetett.
Werber visszahívásának, illetve az általa szorgalmazott agresszív kampánynak a pártelnök volt a legbefolyásosabb támogatója (az izraeli tanácsadó újbóli alkalmazása tudomásunk szerint Kovács, Lendvai Ildikó és Kiss Péter ötlete volt). Az a tény pedig, hogy a 2002-ben az MSZP negatív szálakkal tarkított, de összességében pozitív üzenetekre épülõ kampányában dolgozó Werber most általános megítélés szerint "elszabadult", a szocialisták szervezeti és vezetési válságát mutatja. Akad forrásunk, aki szerint "bár a választást Werber veszítette el, az elvesztett mérkõzés után a szövetségi kapitány meghurcolásával nem zárható le a helyzetelemzés". Másik, MSZP-s informátorunk abban látja a kudarc okát, hogy "Ront senki nem tartotta kordában". Ennek oka, hogy "az MSZP-ben ma ismeretlen fogalom a felelõsségvállalás, a kampányért sem felelt egyetlen meghatározó szocialista politikus sem, miközben a miniszterelnök környezete is látványosan meggyengült. Forrásaink szerint Katona Tamásnak, a Draskovics Tibor távozása után kinevezett új kabinetfõnöknek - Draskoviccsal ellentétben - sem a szocialista vezetõk, sem a kormány tagjai elõtt nincs elég tekintélye ahhoz, hogy a miniszterelnök érdekeinek és véleményének hatékony közvetítõje legyen. A márciusi kongresszuson még Horn Gyulát nevezték politikai irányítónak; de Werber visszatérése után Tóbiás vette át a vele való kapcsolattartást, aki sem kellõ politikai tekintéllyel, sem felhatalmazással nem rendelkezett kontrollálásához." Eközben Kovács László közszerepléseiért rajta kívül senki nem vállalhatott felelõsséget, ugyanis a pártelnök híres arról, hogy a legritkább esetben készül fel szerepléseire, és soha nem fogad el tanácsokat másoktól.
Tartalom és forma
Ami a kampány tartalmi részét illeti, a lapunknak nyilatkozók úgy vélik: az avíttas vizualitással eladott negatív kampány egyrészt "lerombolta a megváltozott MSZP-rõl kialakult kép maradványait is", másrészt azt az üzenetet közvetítette, hogy a pártot "nem érdeklik a választók, kizárólag a Fidesszel van elfoglalva". Úgy tudjuk, a szocialisták üzeneteit egyetlen alkalommal sem tesztelték fókuszcsoportos vizsgálaton; és csak Werbernek az Index által megszellõztetett áprilisi kampányindítójából következtethetünk arra, hogy az elsõdleges cél az MSZP törzsszavazóinak mozgósítása lett volna. A hisztérikusra sikeredett hajrát megelõzõ, hónapokig tartó tököléssel pedig (az SZDSZ-tõl eltérõen) alkalmat adtak arra, hogy a Fidesz a kormány teljesítményét helyezze megítélésük középpontjába. "A szocialista vezetõk nem hisznek abban, hogy mondanivalóval is lehet kampányolni, valószínûleg saját gondolati ürességükbõl kiindulva úgy gondolják, hogy a választók is tartalom nélküli üzenetekre kíváncsiak" - véli a párthoz közel álló forrásunk. Szerinte az MSZP számára az lehet a legaggasztóbb, hogy "Orbán Viktornak a saját terepén, a saját szavazói elõtt sikerült legyõznie Medgyessy Pétert". Medgyessy 2002-es sikereinek titka eszerint a szimbolikus politizálás helyett "az embereket érdeklõ kérdésekkel" foglalkozó szürke, de egy szervezetet irányítani képes, és reggeltõl estig az õt megválasztók javán munkálkodó technokrata imázsa volt. "Tévedés azt hinni, hogy az elsõ 100 nap sikere azon múlott, hogy sikerült a Fidesznél kettõvel több konzervet kiosztani a szavazóknak. A siker kulcsa az volt, hogy a kormány szavahihetõ, mert betartja legkönnyebben számon kérhetõ ígéreteit; a miniszterelnök pedig nem karizmatikus, de erõs- kezû vezetõ, aki képes az apparátuson keresztülvinni akaratát."
Ez a Medgyessy-kép egészen tavaly nyárig eladható volt, ám a Fidesz ügyes botránypolitizálása, a gazdaság egyensúlyának megbillenése és az MSZP-n belüli belháborúk ezt szertefoszlatták. Orbán a nemzeti petícióval átvette Medgyessy 2002-es szerepét, sõt technikáját is, hiszen a választók érdeklõdésére igényt tartó kérdésekben indított aláírásgyûjtés, majd a szignálókkal kezdett fideszes kommunikáció erõsen emlékeztet a Medgyessy aláírásával két éve szétküldött kampánylevelekre.
Vereség és lázadás
Június 13-án este az MSZP Köztársaság téri székházában, a párt és a kormány szocialista prominensei körében Kovács László türelmetlenül és idegesen fogadta a pártja súlyos verségét jelzõ adatokat. "Világos lett, hogy a valóság alulmúlja a Medián elõrejelzését" - idézi fel a történteket egy jelenlévõ. Az elnök viszont - aki jegyzetek nélkül lépett a kamerák elé - képtelen volt arra, hogy beismerje pártja vereségét, és gratuláljon a gyõztesnek. Medgyessy Péter este fél tízkor érkezett a székházba. Kétszeres helyzeti elõnyben volt Kováccsal szemben: egyrészt elõre megírt beszéddel készült vereség esetére is, másrészt megérkezésekor már tisztában volt a valódi helyzettel. Ez a két tényezõ döntõnek bizonyult abból a szempontból, hogy végül a pártvezetés és nem a kormány vitte el a balhét a kudarcért. "Kovács vasárnap éjszaka maradni akart, azonban nem mert nyilvánosan konfrontálódni Medgyessyvel. Az SZDSZ szereplése szintén a kormányfõt segítette, hiszen a liberálisokat ugyanannak a kormánynak a teljesítménye és egy jó kampány alapján nem büntették meg a választók. Ebbõl pedig logikusan következett, hogy az MSZP fõként a kampány miatt vesztett."
Bár tudomásunk szerint Kovács a pártelnökség és a frakció keddi ülésétõl az események gyors értékelését és a felelõsség kérdésének lezárását remélte, ezúttal ellenfelei voltak a fürgébbek. A 2003-ban még egymás ellen játszó "második vonalbeli" vezetõk (Lendvai Ildikó, Hiller István, Gyurcsány Ferenc, Kiss Péter és Szili Katalin) hétfõ reggel válságtanácskozásra gyûl-tek össze, errõl tájékoztatták Medgyessy Pétert - Kovács Lászlót viszont tudomásunk szerint nem. A hétfõn, kedden és szerdán több fordulóban ülésezõ politikusok arra jutottak, hogy a választási vereség után a párt reorganizációjának minimális feltétele a teljes októberi tisztújítás, amikor is Kovács Lászlónak távoznia kell a pártelnöki posztról.
Kedden összeült az MSZP elnöksége, és csaknem egyhangúlag szembefordult a pártelnökkel, aki az ülés után - ellenfelei szerint "utolsó halálugrásával" - még kísérletet tett arra, hogy egy kétértelmû nyilatkozattal üsse el a kritika élét, de a parlamenti képviselõcsoport aznapi ülése után Lendvai Ildikó tájékoztatta a nyilvánosságot az õszi tisztújításról és Kovács visszavonulásáról. Szerdára az elnöknek nem maradt más lehetõsége, mint hogy egy - már egyértelmûen fogalmazó - sajtóközleményben jelentse be azon "régi elhatározását", miszerint az MSZP vezetését õsszel egy nála fiatalabb, fõállású pártelnöknek adja át.
Új osztás
Az októberig hátralévõ idõszakot egyrészt a kárfelmérés, másrészt a szocialistákra mindig is jellemzõ alkalmi koalíciók születése és felbomlása jellemezheti. Azt azonban több, egymással korábban szemben álló forrásunk is új fejleménynek nevezte, hogy az elmúlt héten "korábban elképzelhetetlen együttmûködés" bontakozott ki az elnöki posztra is esélyes öt jelölt között - igaz, a tét ekkor még Kovács elmozdítása volt. Kérdés, hogy a közös vetélytárs kiejtése után fennmarad-e a beszélõ viszony a "második vonal" képviselõi között. Több helyrõl megerõsítették azt a múlt heti lapértesülést, miszerint két, többé-kevésbé szilárd koalíció máris létrejött az érintettek között. Forrásaink egyrészt a Kiss Péter és Szili Katalin alkotta, alkalmilag Lendvai Ildikó támogatását is élvezõ csoportot, másrészt az együttmûködésüket néhány hónapja a nyilvánosság elõtt is demonstráló Hiller István és Gyurcsány Ferenc szövetségét említették.
Ami a potenciális elnökjelölteket illeti, a legesélyesebbek egyikének tartott Lendvai Ildikó többször leszögezte az elmúlt hetekben, hogy nem szeretne pártja elsõ számú vezetõje lenni. Kiss Pétert általában "ideális második embernek" tartják, de karizmatikusnak korántsem nevezhetõ egyénisége és az õt körülvevõ tanácsadói kör összetétele miatt forrásaink többsége kockázatosnak tartaná esetleges elnökségét. A párttagság körében népszerû Szili Katalint leginkább a szocialisták fõállású pártelnökre vonatkozó igénye tarthatja vissza az indulástól, hiszen a házelnökséget (és az esetleges köztársaságielnök-jelöltséget) egy rossz alaphelyzetbõl a 2006-os választás elé nézõ párt elnöki tisztéért odadobni nem feltétlenül vonzó perspektíva. Ráadásul Szili - a parlamenti frakcióban rikítóan népszerûtlen Jánosi Györgyhöz hasonlóan - a "kevéssé szolidáris" pártvezetõ szerepébe bújt a 2003-as bozótharc idején, így bár a közvélemény elõtt esetleg betöltheti a párt lelkiismeretének szerepét, együttmûködése vezetõtársaival nem ígérkezik zökkenõmentesnek. Több forrásunk valószínûsíti Szekeres Imre elindulását; nem mintha a jelenlegi alelnöknek esélye volna az elsõ számú vezetõ posztjára; de a valódi cél (például egy alelnöki hely) "fölélövéssel" biztosítható az MSZP-ben.
Lendvai mellett Hiller István az elnöki poszt másik esélyes várományosa, aki - a frakcióvezetõvel ellentétben - soha nem cáfolta, hogy vállalná a jelölést. Ráadásul az õ vezetésével készült el a párt új programja, ami némileg árnyalhatja azt a képet, amely szerint az MSZP-ben elvi megfontolások és társadalmi vízió nélküli szerencselovagok vívnak pozícióharcot machiavellisztikus eszközökkel. A közöttük az utóbbi hónapokban mutatkozó együttmûködés alapján nem lenne meglepõ, ha Gyurcsány Ferenc Hiller mögé állna októberben, és a kultuszminiszter maga mögött tudhatja a versenybõl hivatalosan is kiszállt Juhász Ferenc támogatását is.
Gavra Gábor
Távozóban
Kovács László 1998-ban a leváltott Horn-kormány legnépszerûbb tagjaként, a NATO-csatlakozásról folytatott tárgyalásokat lezáró külügyminiszterként, Horn Gyula lemondása és a párton belüli vetélytársak (mindenekelõtt Gál Zoltán és Szekeres Imre) kihullása után lett az MSZP elnöke. Elsõ, 1998 és 2000 közötti elnöki periódusát, melynek során leginkább Kiss Péterre, az MSZP akkori ügyvezetõ alelnökére és Lendvai Ildikóra, a párt budapesti elnökére támaszkodott, végigkísérte a rendszerváltás elõtti utolsó kormányfõvel, Németh Miklóssal folytatott küzdelme. Ennek során az egyensúlyozás, a kivárás és a diplomáciai érzéket igénylõ különalkuk mestereként bemutatkozó Kovács képes volt hibára kényszeríteni Némethet, aki másfél év múltán végleg leiratkozott az MSZP 2002-es miniszterelnök-jelöltjeinek a listájáról.
Kovács csak pártja 2000. novemberi kongresszusán bizonyosodhatott meg arról, hogy elnökként éli túl a Némethtel folytatott küzdelmet. Az új hatalmi egyensúlyt a fõvárosi, a szabolcsi és baranyai szocialisták megegyezése hozta létre. Kovács (egyedüli jelöltként) pártelnök maradt, Lendvai alelnök lett, a szabolcsiak közül a korábban Németh-kompatibilis Juhász Ferenc alelnök, Baja Ferenc pártigazgató; a baranyaiak képviseletében Szili Katalin elfoglalta a Németh számára létrehozott elnökhelyettesi széket, Puch László pénztárnok maradt. Németh Miklós támogatói körébõl Jánosi Ferenc a választmányi elnöki székbe ülhetett. Ezzel jött létre az MSZP mai vezetése, de Kovács László helyzete nem erõsödött meg: bár Németh 2001 januárjában végleg kiszállt a játszmából, két hónappal késõbb Medgyessy Péter ellenállás nélkül nyomult be az utána maradt és Kovács által betölteni nem tudott ûrbe. "Egy erõs és frissen újjáválasztott pártelnök nem tûri el, hogy egy pártonkívüli bejelentkezzen kormányfõjelöltnek. Az a tény, hogy Kovács érdemi ellenállás nélkül tudomásul vette a lépést, jelzi akkori helyzetének ingatagságát" - véli az MSZP vezetéséhez közel álló forrásunk.
Medgyessy hajlandó volt "tandembe menni" Kováccsal, nem törekedett kiszorítására az MSZP élérõl. Több forrásunk szerint viszont zavarta, hogy bár az MSZP-n belüli általános vélekedés szerint jobban szerepelt a 2002-es kampányban Medgyessynél (bár az ezt elismerõ forrásaink is úgy vélik, hogy ketten együtt nagyobb választói tömeget tudtak megszólítani, mint Kovács egyedül), a kormányban természetszerûleg alárendelõdött neki. A D-209-es botrány napján egy pillanatra felcsillant annak lehetõsége, hogy mégiscsak az ország miniszterelnöke lehet. A szocialista képviselõcsoport ülésérõl kiszivárgott, hogy (miközben a frakció egyhangúlag a miniszterelnök mellett foglalt állást) Kovács hallgatásával jelezte távolságtartását.
A végül mégiscsak felülkerekedõ kormányfõ viszont gyorsan érvényesítette dominanciáját a pártelnök fölött: a kormányba bekerült szocialista prominenseknek (Kovács, Juhász Ferenc, Lamperth Mónika, Jánosi György) egyértelmûen jelezte, hogy a kabinetben nincs helye az MSZP-re jellemzõ, nyilvánosság elõtti kritikának; aki mégis ezt tenné, az rövid úton búcsúzhat tárcájától. Ennek természetes következménye lett az említettek "kormányba szürkülése", ami Kovács másodhegedûssé válását jelentette, Juhász és Lamperth számára pedig azt, hogy egyre távolabb kerültek a pártelnöki poszttól, melyre 2002-ben mindkettejüket esélyesként emlegették. (Jánosi György még rosszabbul járt: hiába lett 2003 tavaszán ismét a választmány elnöke, másfél hónappal késõbb így is menesztette õt a kormányfõ, s késõbb is eredménytelenül próbált elégtételt venni az õt ért sérelemért.)
A 2003. márciusi pártelnöki újjáválasztására készülõ Kovács már az elõzõ év õszén jelezte, hogy 2005 tavaszán visszavonul az MSZP élérõl. Akad olyan szocialista vezetõ, aki szerint a bejelentés az újraválasztásáért folytatott kampány része volt; az elnök ezzel az ígérettel próbálta leszerelni potenciális kihívóit. Más forrásunk viszont úgy véli, ha így történt is, rosszul számított: 2002 végén még nem alakult ki semmilyen, a vele szembeni zászlóbontáshoz szükséges erõt felmutatni képes koalíció a párt második vonalában; ráadásul a bejelentés "önálló életre kelt", és a szinte azonnal kibontakozott utódlási harc alaposan rányomta bélyegét az MSZP utóbbi másfél évére.
Kovács László, aki a 2002-es választási kampányban kritikusai szerint is kiválóan helytállt, hat éven keresztül jól manõverezett pártbéli ellenfelei között - a vezetésével elszenvedett elsõ komoly szocialista vereséget azonban nem sikerül túlélnie.
