Bende Balázs újra képernyőn: ő tudósított Prágából

  • narancs.hu
  • 2023. december 22.

Belpol

Az MTV korábbi külpolitikai szerkesztője májusban még állattenyésztéssel foglalkozott egy tanyán, és azt mondta, már csak volt újságíró. Most megint az.

Visszatért a képernyőre Bende Balázs, a köztévé korábbi vezető külpolitikai szerkesztője: ő tudósította a Hír tévét a tizennégy halálos áldozattal járó prágai lövöldözésről, a 24 éves történelem szakos egyetemista David K. tettéről – döbbent meg a Telex.

Bende a Hír tévében csütörtökön este jelentkezett be Prágából, majd a péntek reggeli műsorban is kapcsolták a cseh fővárosból.

A kormánypárti média ismert, Soros-ösztöndíjas arca a tavalyi országgyűlési választások után egy hónappal távozott a közmédiától, egészségügyi okokra hivatkozva.

Májusban a német napilap, a Tageszeitung a magyarországi médiaszabadság állásáról közölt riportot. Ebben megszólalt Bende is: egy dél-alföldi tanyán, bikák tenyésztésével foglalkozott, és azt mondta, visszavonult, tehát ő már egykori újságíró, és azért váltott, hogy több időt tölthessen a családjával.

A pihenő eddig tartott. 

A Telex a visszatérés alkalmából felidézi, hogy Bende az M1 szerkesztőjeként a kormány mellett szóló külpolitikai elemzéseivel vált ismertté, illetve egy kiszivárgott hangfelvétel miatt, amelyet a Szabad Európa tett közzé. A felvétel egy szerkesztőségi értekezleten készült, ott arról beszélt Bende, hogy senkit sem érhet váratlanul az a helyzet, hogy a közmédia nem az ellenzéki összefogást támogatja a választásokon, és ha ez valakit mégis váratlanul ért, az menjen haza. „Aki be van osztva, rákerülhet a sor, hogy a megfelelő narratíva, a megfelelő módszer és irányvonal mentén anyagot kell írjon róla” – mondotta Bende.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."