A köztévé ügyeletes sorosozója is Soros-ösztöndíjas volt

  • narancs.hu
  • 2020. április 6.

Belpol

Miből lesz a cserebogár.

Az M1 Világ külpolitikai kitekintőjének műsorvezetője, Bende Balázs példás sorosozóként lett ismert a napokban, miután az egyik adásban szívből jövő felháborodással kelt ki magából a migránspárti kerítésellenzők ellen. A "a magyar nemzet végtelen bölcsességéből választott" kormányt éltető Bende csak azt felejtette ki mondandójából, hogy saját tanulmányainak támogatását is a Soros Alapítványnak köszönheti.

Környei Balázs András, a Momentum egyik önkormányzati képviselője hívta a figyelmet erre, közli a 444.hu. Eszerint Bende Balázs 1993-ban ösztöndíjjal tanulhatott  a Massachussetts államban lévő Brooks School magániskolába. A diákcsere pedig a szegedi Deák Ferenc Gimnázium szervezésében és és a Soros Alapítvány finanszírozásában valósult meg.

Bende ráadásul nem az első Soros-támogatott, akit a nagy sororozók között tarthatunk számon, hiszen a Fidesz színe-javáról - Orbán Viktorról, Sijjártó Péterről vagy épp Kovács Zoltánról - is tudható, hogy egykor Soros-ösztöndíjas volt.

Ne legyen fogoly a saját otthonában! Élvezzen ki minden percet!

És egy barátja minden csütörtökön meg is látogatja. Odakünn a helyzet olyan, amilyen - de még ez sem lehet elégséges ok arra, hogy ne éljünk teljességre törekvő életet, melyhez az ismeretszerzés és a színvonalas szórakozás is hozzátartozik. A Magyar Narancs heti nyomtatott kiadása az idevágó lehetőségeket a legteljesebb természetességgel biztosítja.

Figyelmébe ajánljuk

Gombaszezon

Michelle a magányos vidéki nénik eseménytelen, szomorú életét éli. Egyetlen barátnőjével jár gombászni, vagy viszi őt a börtönbe, meglátogatni annak fiát, Vincent-t.

Világító árnyak

A klasszikus balett alapdarabját annak leghíresebb koreográfiájában, az 1877-es Marius Petipa-féle változatában vitte színre Albert Mirzojan, Ludwig Minkus zenéjére.

Huszein imám mártíromsága

Az Izrael és Irán között lezajlott tizenkét napos háború újra rádöbbentette a régió népeit: új közel-keleti hatalmi rend van kialakulóban. Az egyre élesebben körvonalazódó kép azonban egyre többeket tölt el félelemmel.

„A lehetőségek léteznek”

Úgy tűnik, hogy az emberi történelem és politika soha nem fog megváltozni. Kőbalta, máglyán égő „eretnekek”, százéves háborúk, gulágok… Vagy­is mi sohasem fogunk megváltozni. Reménytelen.

Taxival Auschwitzba

Idén áprilistól a francia közszolgálati televízió közel kilenc­órányi dokumentumfilm-folyamban mutatta be azt a három történelmi pert, amelyek során 1987 és 1998 között a náci kollaboráns Vichy-rezsim egykori kiszolgálóinak kellett számot adniuk bűneikről. A három film mindegyike más-más oldalról mutatja be a megszállás időszakát. A YouTube-on is hozzáférhető harmadiknak van talán a leginkább megszívlelendő tanulsága.

Lábujjhegyen

A hízelgéseknek, a geopolitikai realitásoknak és a szerencsének köszönhetően jól zárult a hágai NATO-csúcs. Azonban az, hogy a tagállamok vezetői jól tudják kezelni az Egyesült Államok elnökének egóját, nem a transzatlanti kapcsolatok legszilárdabb alapja.

Egyenlőbbek

Nyilvánosan megrótta Szeged polgármestere azokat a képviselőket – köztük saját szövetségének tagjait –, akik nem szavazták meg, hogy a júliustól érvényes fizetésemelésük inkább a szociális alapba kerüljön. E képviselők viszont azt szerették volna, hogy a polgármester és az alpolgármesterek bérnövekménye is közcélra menjen.

Pillanatnyi nehézségek

Gyors viták, vetélkedő erős emberek, ügynöközés és fele-fele arányban megosztott tagság: megpróbáltuk összerakni a szép reményekkel indult, de a 2026-os választáson a távolmaradás mellett döntő liberális párt történetét.

Kovács Gergő: „Igyekszünk, hogy a jelöltállítással kevésbé kavarjunk be, de ettől mi még elindulunk”

A Kutyapárt társelnöke egy éve vezeti a főváros egyik elit budai kerületét, közben rendszeresen részt vesz a Fővárosi Közgyűlés néha szürreális keretek közt zajló munkájában. Erről, no meg a Kutyapárt önálló indulásáról, a fővárosi költségvetés nehéz megszületéséről, és persze a Pride tapasztalatairól is beszélgettünk.