Bérek az "adóreform" után - Elvett, pedig adott

Belpol

A tavaszi parlamenti ülésszakot megnyitó beszédében Orbán Viktor a 2011-től életbe lépett "adóegyszerűsítés" negatív hatásaival is foglalkozott. Fel kíván lépni ellene - még szép. Ha már ő és kormánya idézte elő e hatásokat.
A tavaszi parlamenti ülésszakot megnyitó beszédében Orbán Viktor a 2011-től életbe lépett "adóegyszerűsítés" negatív hatásaival is foglalkozott. Fel kíván lépni ellene - még szép. Ha már ő és kormánya idézte elő e hatásokat.

A miniszterelnök többször is hangsúlyozta a kormánynak azt a vállalását, hogy az "adóreform" miatt senki sem járhat rosszabbul, sőt gondoskodni fognak arról, hogy még a magánszektorban se csökkenhessenek a fizetések. (Erről lásd a Védve vagyunk c. írást lapunk 56. oldalán.) Az Országgyűlésben tüstént létre is jött a bér- és adómonitoring bizottság, vezetője Rogán Antal, a parlament gazdasági és informatikai bizottságának fideszes elnöke.

A közvélemény a fentiekből azt szűrheti le, hogy 1.) Magyarországon adóreform történt; 2.) a kormánynak a legszélesebb körű jogosítványai vannak a fizetések ügyében, hiszen, ugye, senki sem járhat rosszabbul; 3.) az állam tehát majd beavatkozik, hiszen beavatkozhat. Csakhogy ebből nem sok minden igaz.

Rábírná őket

Tény, hogy 2011 januárjától a személyi jövedelemadó (szja) általános kulcsa 16 százalékos lett, ám - ezt már milliószor leírták - ez kizárólag az átlagnál jóval többet keresők számára kedvező. Az a bizonyos 16 százalék sem annyi, hiszen kiszámításának alapja a 127 százalékra feltuningolt szuperbruttó, és nyilvánvaló, hogy bármely összeg 127 százalékának a 16 százaléka eleve nagyobb, mint az alapösszeg 16 százaléka.

Amikor egy kormány arról beszél, hogy az állami szektorban megemeli a béreket, akkor sokaknak nem világos, miről van szó valójában: nos, béremelés mindig a beszedett adókból történik, tehát az emelést a versenyszférával, kiváltképp annak munkavállalóival finanszíroztatja. Ha pedig a miniszterelnök - példának okáért - arra vállal garanciát kormánya nevében, hogy az állami szektorban ne csökkenjenek a bérek, akkor kimondatlanul is az történik, hogy e döntés anyagi forrásait a versenyszférából - ezt szokás újabban kissé ellenséges hangsúllyal magánszektornak nevezni - vonja el. Erre megvannak a jogi eszközei és lehetőségei.

Az azonban egyáltalán nem igaz, hogy a kormánynak komoly befolyása lenne a versenyszféra béreire. Épp ellenkezőleg: itt a kormány egyetlen mutatót határozhat meg: a kötelező minimálbért. (Néhány éve létezik - 2011-től általában garantált bérminimumnak nevezik - a legalább középfokú végzettséghez, szakképesítéshez kötött beosztásokra alkalmazandó legkisebb adható bér is.)

Az állam nem puszta jószívűségből növeli évről évre a kötelezően kifizethető legkisebb béreket, hanem így garantálja - saját magának - azokat a minimálisan befizetendő adókat és járulékokat, amelyekből a közszolgáltatásokat tartja fent. A minimálbér utáni közterheket a cégeknek még akkor is be kell fizetniük - és semmiféle kifogást nem fogadnak el a hatóságok -, ha az adott hónapban egyetlen fillér bevételük sem volt; hogy aztán a vállalkozás munkavállalója megkapja-e a nettóját, az a hatóságot nem érdekli.

A minimálbéren felül a versenyszférában a piacon mutatott teljesítmény mindennek az alapja. Ha egy cég a korábbinál nagyobb árbevételt ér el, ráadásul a költségeit sikerül csökkentenie, akkor dönthet úgy is, hogy profitjából bér formájában juttat az alkalmazottainak. Erre azonban - saját jól felfogott érdekein túl - törvény nem kötelezi, Magyarországon nem létezik olyan törvény, amely előírná, hogy mondjuk 100 millió forintos adózott nyereségből 25 milliót - egyenlően vagy sem - az alkalmazottak között kell felosztani. Bármilyen döntés születik is például az érdekegyeztető tanácsban, az a magánszférát a világon semmire sem kötelezi. Más a helyzet azoknál a vállalatoknál, amelyeknél működik szakszervezet, és van kollektív szerződés. Magyarországon azonban ritka kivétel az ilyen cég, s bár a dolgozóknak jó lenne a működő érdekképviselet, a tulajdonosoknak nem - a helyzet tehát világos.

Színlelt meglepődés

A miniszterelnök parlamenti beszédéből az avatatlan fül azt hallhatja ki: maga a kormányfő is meg van lepve, hiszen a kormány jó szándékát a gaz magánszektor keresztülhúzta. Valójában minden pontosan a beterjesztett törvényeknek megfelelően történt, és ha a kormány bárkinek szemrehányást óhajt tenni, az csakis maga lehet, mint az adótörvények kezdeményezője. Annak ugyanis, hogy a bérek - nagyjából havi bruttó 360 ezer forintos szintig - csökkentek, az "adóreform" az egyetlen oka. Mégpedig annak is két eleme. Az első ok a munkavállaló által fizetett nyugdíjjárulék fél százalékpontos emelése. A másik pedig az, hogy a kormány évi 36 ezer forinttal csökkentette az adójóváírás összegét (havi 15 100-ról 12 100 forintra). Az adójóváírás az az összeg, amelyet a munkavállaló személyi jövedelemadójából levonhat (azaz megtarthat magának) akkor, ha bruttó jövedelme nem halad meg egy bizonyos határt. A minimálbér Medgyessy Péter miniszterelnöksége idején vált adómentessé, az adó-jóváírási rendben akkor pontosan annyi összeg kellett ehhez. A Bajnai-kormány úgy számolta ki ezt a képletet, hogy a maximálisan kapható 15 100 forintos adójóváírás úgy 210 000 forintos bruttó (tehát cca. 125 000-es nettó) fizetés fölött kezdett csökkenni, és 310 000 forintos bruttó (190 000-es nettó) fizetés körül lett nulla, azaz szűnt meg. Ez az adópolitika jól láthatóan a bérből és fizetésből élő alsó, illetve alsó középosztálynak kedvezett, ha nem is eget rengetően (legfeljebb havi 15 100 forint erejéig), de azért jól érezhetően. Ennek lett most vége: az Orbán kormány a képlet átírásával nemcsak kevesebb adójóváírást (tehát szja-kedvezményt) engedélyez, de alacsonyabb szinten húzta meg azt a fizetési sávot is, amely fölött ennek a kedvezménynek az összege már nulla lesz. Hiába csökkent tehát egy százalékkal a fizetendő személyi jövedelemadó, ha közben az adójóváírás kevesebb, a fizetendő közteher meg több lett. A munkáltató szempontjából 2010 és 2011 között semmi különbség nincs, összes bérköltsége fillérre ugyanannyi.

Ha mindezt a minimálbér szintjén vetjük vizsgálat alá, akkor az eredmény az alábbi: tavaly a 73 500 forintból 13 264 forintos levonás után 60 236 forint volt a kifizethető nettó bér. Az idei szabályok alapján - ugyanebből a bérből - 2011-ben már 15 698 forintot kellene levonni, s így csupán 57 802 forint maradna (2434 forint mínusz). A 2011-es 78 000 forintos minimálbérből 17 400 forint levonása után marad 60 600 forint. Az úgynevezett adóreform lényege tehát az, hogy - a minimálbér szintjén - az állami bevételek havi 4136 forinttal nőnek, a nettó keresetek pedig csupán 364 forinttal.

A minimálbér emlegetésének Magyarországon itt és most igen komoly oka van: valószínűleg az egész régióban itt a legmagasabb a kényszervállalkozások száma. Azokról a családi betéti társaságokról van szó, amelyek az egyre nyomasztóbb munkanélküliség kényszerében jöttek létre. Ez az egyik oka annak, hogy - a statisztikák szerint - körülbelül egymillióan vannak a minimálbérre bejelentve. Ezek az apró, gyakorlatilag életképtelen cégecskék - függetlenül attól, van-e bevételük - arra kötelezettek, hogy beltagjuk vagy alkalmazottjuk után legalább a minimálbér utáni közterheket megfizessék. A betéti társaságok beltagjai - akik nem alkalmazottak - adójóváírásra sem jogosultak. Szerény becslés szerint az összes minimálbéresnek legalább a fele tartozik ebbe a kategóriába (a másik felét működgető vállalkozások alkalmazottai teszik ki). Könnyű azt mondani, hogy hadd hulljon a férgese, pedig még mindig jobb egy küszködve fennmaradó betéti társaság, mint a segélyért kilincselő családfő. Még egy fontos megjegyzés: igaz, hogy a minimálbéresek egyetlen fajta adót - szja - nem fizettek, ám minden más közterhet nekik is meg kellett fizetniük. A 78 ezer forintos minimálbérhez 2011-ben 39 630 forintnyi közteher társul, ami egyáltalán nem csekély.

A jövedelempozíciók 2011-ben annyira széles körben romlottak, hogy az nem csupán a minimálbér vagy a garantált bérminimum szintjén érzékelhető, hanem a lényegesen magasabb statisztikai átlagkereset szintjén is. A KSH szerint 2010-ben 202 676 forint volt a magyar átlag, amiből nettó 139 563 forint került az alkalmazott zsebébe. Ugyanebből a pénzből 2011-től csak 134 736 forint marad. Másképp számolva: ahhoz, hogy változatlan maradjon a nettója, 212 959 forintos bruttó bérre - havi 10 283 forintos emelésre - lenne szükség.

A kormánynak nincs semmi oka arra, hogy meglepődjön: minden pontosan úgy történt, ahogyan akarta: úgy adott, hogy közben sokkal többet elvett. Ráadásul attól a milliós népességtől, amely eleve a legrosszabb körülmények között vegetál.

Lásd még a Valakinek bejön, valakinek nem c. táblázatot ).

Figyelmébe ajánljuk

Cserna-Szabó András: „Csinálnék egy kocsmát”

Megjelent új novelláskötete, az ösztöndíjakat és a kitüntetéseket elfogadja, ha adnak neki, és nem kérnek cserébe, de abbahagyná az írást, ha rengeteg pénze lenne. Épp ezért senki ne adjon neki! Az utolsó magyarokért is kár lett volna. Cserna-Szabó Andrással beszélgettünk.

Lefotózta a Kígyó-sziget egyik védőjét, aki visszaszólt az oroszoknak

Emeric Lhuisset fotográfus fényképein valódi harctereket és igazi katonákat látunk, még akkor is, ha a kompozíció klasszikus festményeket idéz. Mi a viszonya valóságnak és beállításnak, hogyan nyerhetik vissza hangjukat a történelem tényleges főszereplői, és hogyan sikerült lefotózni a Kígyó-sziget védőjét, aki rádión szólt be az orosz hadihajónak? Budapesti kiállítása apropóján beszélgettünk.