Mindenkinek dolgoznia kell, aki munkaképes - mondotta Orbán Viktor évértékelő beszédében, ám a jelek szerint még sincs szükség mindenki munkájára. A miniszterelnök tavaly ősszel kapott tájékoztatást arról, hogy veszélybe került a látássérültek elemi rehabilitációja, mégis csak most, az utolsó pillanatban próbálkozik a kormány a tűzoltással. A felnőttkorú látássérültek országos szintű ellátása az elmúlt négy évben az állam és a civil szektor együttműködésével fejlődött ki a semmiből. "A folyamat most érte el eddigi ellátási csúcsát. Mintegy 1200 fős éves ellátási kapacitás keletkezett, vagyis évente ennyi látássérült ember önálló életvitelre való felkészítésére vagyunk képesek, akik esélyt kapnak a munka világába való visszatérésre is" - írta a szaktárcának a szolgáltatók érdekvédelmére 2008-ban alakult Látássérültek Elemi Rehabilitációs Szervezetei Szakmai Műhelye. Az elemi rehabilitáció a foglalkozási rehabilitációt alapozza meg; azt, ami a látássérültek munkába állását segíti. (Az elemi rehabilitáció mibenlétéről lásd keretes írásunkat.) A régiós központok 2009-ben már közel kétezer embert láttak el. Ez óriási eredmény, mert bár évente hatezren veszítik el a látásukat, 2005 előtt évi 20 látássérültet látott el az ország egyetlen intézménye.
Azóta nyolc elemi rehabilitációs központ működik, a fejlesztésre az elmúlt másfél évben a magyar állam 114 millió, az Európai Unió 682 millió forintot költött - tudtuk meg a szakmai műhelytől. A civil szervezetek munkáját az új kormányzat nyíltan soha nem kritizálta - ezért is csodálkoztak, amikor kiderült, hogy az elemi rehabilitációs szolgáltatásra a 2011-es költségvetés nem különített el hazai forrást.
Némi feledékenység
Körülbelül 300 millió költségvetési forint kellene annak a fél évnek a finanszírozásához (márciustól októberig), ami az elemi rehabilitációs támogatás lényegi részét adó uniós program, a TÁMOP 5.4.7 első és második szakasza között telik el. A TÁMOP program első szakasza e hónap 28-án zárul, a folytatáshoz 2011 őszétől áll rendelkezésre újabb uniós pénz. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) új vezetése a korábbi évtizedes gyakorlattól eltérve azonban nem tervezte be a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását biztosító beruházások és fejlesztések támogatását szolgáló Rehabilitációs Alaprészt az idei költségvetésbe. Ennek okáról a két érintett minisztérium, az erőforrás- és a gazdasági tárca sem számolt be lapunknak. A Rehabilitációs Alaprész megszüntetése a gyakorlatban már elindította a szolgáltatás összeomlását, aminek megakadályozása az elfogadott költségvetési törvény átcsoportosításával, más fogyatékos csoportok kárára lenne lehetséges. Pedig tavaly novemberben több nonprofit szervezet újabb levélben hívta fel erre a kormányzat figyelmét. A nemzeti erőforrás tárcától érdemi választ nem kaptak, majd kiderült: ezt a sort végleg kihúzták a költségvetésből.
Bár nem állt szándékukban, a központok most munkatársakat bocsátanak el, az országos hálózat ezekben a napokban esik szét. Székesfehérváron Nemes István, a Látássérültek Regionális Közhasznú Egyesületének projektmenedzsere elmondása szerint január 1-jével felmondtak kollégáiknak, akik a felmondási idejüket végigdolgozva január 31-én számoltak le. Azóta a másik hét központban is megszűnőben van a szakemberek munkája, többségük a felmondási idejét tölti; a Szempont Alapítványnál 31 munkatárs jutott erre a sorsra.
Az alapvető hibát ott követhette el a minisztérium fogyatékosságügyi főosztálya, hogy a költségvetés tervezési szakaszában nem mérte fel a szolgáltatók forrásigényeit, és így nem is nyújtotta be őket a költségvetés tervezésekor. Mivel évente ezrek társadalmi integrációja múlhat e rossz döntésen, nem érdektelen, hogy ki a felelős a Rehabilitációs Alaprész megszüntetése miatt.
A Nefmi lapunkhoz eljuttatott írásos válasza szerint "az előző kabinet a rehabilitációs központok fenntartásának feltételeiről, a működtetéshez szükséges források biztosításáról nem készített olyan középtávú koncepciót, amely az 1083/2006 EK számú rendelet szerint biztosította volna a központok folyamatos működtetését. A 2009-ben meghirdetett és ez évben záruló TÁMOP 5.4.7. projekt kizárólag a fejlesztést célozta: a korábbi három helyett hét ilyen központ kialakítása volt a cél." Bernáth Ildikó fogyatékosságügyi miniszteri biztos a Magyar Nemzetnek adott nyilatkozatában is azt állítja, hogy az előző kormány nem készült fel a pályázati szerződésekben aláírt ötéves fenntartásra.
Pedig a korábbi vezetés 2010 májusában bizonyíthatóan tájékoztatta a Fogyatékosságügyi Főosztály új prominensét a látássérültek részére végzett elemi rehabilitációs szolgáltatások fejlesztéséhez szükséges intézkedésekről. A jegyzőkönyvekben a volt szociális és munkaügyi tárca mind a forrásokat, mind a pályázati ütemtervet átadta: a nyilvános honlapon ez ma is olvasható (www.szmm.gov.hu). Mindez azért lényeges, mert 2006 és 2009 között a hazai forrás fedezete a Rehabilitációs Alaprész volt.
Ami tény: a 2011-es költségvetésben egyáltalán nem szerepel ez az alaprész. Ennek magyarázata vagy az, hogy a központok működtetését nem tervezte be a fogyatékosságügy felelőse, vagy az, hogy a betervezett összegeket nem támogatta a felsőbb politikai vezetés. Megkérdeztük erről a Munkaerő-piaci Alapot (MPA) felügyelő Nemzetgazdasági Minisztériumot, de nem adtak tájékoztatást arról, hogy a költségvetés elkészítéséhez a Nefmi milyen információkat bocsátott a rendelkezésükre, amelyek alapján betervezhették volna a rehabilitációs alap kiadásait.
Értelmezni mindig lehet
Január közepére a Nefmi számára is világossá vált, hogy az elemi rehabilitáció eltűnik, ha nem találnak pénzt az uniós pályázat őszi folytatásáig hátralévő nyolc hónapra. Bernáth Ildikó azonban a már idézett interjúban kijelentette, hogy a fenntartási kötelezettség a szolgáltatókat terheli. Ezt a Nefmi lapunkhoz eljuttatott írásos válasza is megismétli: "A TÁMOP 5.4.7 támogatási szerződésben nem az állam, hanem a kedvezményezett pályázó vállalta a szolgáltatás ötévi időtartamra történő biztosítását. Az NFÜ pályázati kiírásában és később, az ESZA Kht.-vel megkötött szerződésben egyértelműen rögzítésre került, hogy 'A Kedvezményezett vállalja, hogy a támogatott beruházással létrehozott termelőkapacitásokat, szolgáltatásokat, az 1083/2006 EK-rendelet szerint a megvásárolt eszköz üzembe helyezését követően minimum 5 évig fenntartja és üzemelteti'." A miniszteri biztos irányítása alá tartozó fogyatékosságügyi főosztály vezetője, Szőke László ugyanakkor tavaly októberben és idén januárban is több hivatalos levelében megerősítette, hogy a köztes időszak finanszírozása a kormány feladata, és a szándék komolyságát bizonyítandó január közepén bekérte a központoktól az átmeneti időszakra vonatkozó költségigényeket. A szolgáltatók szerint a bizonytalanság nem szűnt meg, de már az is eredmény, hogy ha lassan is, de leeshetett a valódi döntéshozóknak: a rehabilitált látássérültek magas száma és a rendszer kiépítésének költsége miatt a szolgáltatás lerontása vagy megszüntetése nem bölcs megoldás; és ha erre nem biztosít a kormány pénzt, akkor nehezen számol majd el az unióval az onnan kapott forrásokkal.
Információink szerint a legélesebb vitapont a rehabilitációs központok és a Nefmi között az a kormányzati állítás, hogy a civil szervezetek nem készültek fel a pályázati szerződésben aláírt ötéves fenntartásra. A szakmai műhely álláspontját kidolgozó Mezősi Tamás értelmezése szerint a minisztérium a támogatási szerződés egyik pontjára hivatkozott, de tévesen: az Európai Uniótól kapott források felhasználására és elszámolására vonatkozó 1083/2006 EK-rendelet 57. cikke szerint a tagállam által elindított fejlesztési műveletek tartósságának - esetünkben a rehabilitációs központok fejlesztésének és működésének - biztosítása az állam feladata. Az állam a tevékenység finanszírozását - legalább a megkezdett mértékben - további öt éven át köteles finanszírozni, és ha ettől a kötelezettségétől eltér, akkor ún. pénzügyi korrekciós eljárás kezdődik - ez ebben az esetben az Európai Uniótól kapott 682 millió forint támogatás visszafizetésével járna.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) lapunk kérésére készített állásfoglalása szerint "a hivatkozott rendelet az EU és a tagállamok közötti jogviszonyról rendelkezik, így a benne foglalt jogok és kötelezettségek értelemszerűen a magyar államot illetik vagy terhelik". Tehát a fenntartás kötelezettsége is. Az NFÜ ugyanakkor hangsúlyozza: külön kell választani a tagállam felelősségét az EU felé, és a kedvezményezett (vagyis a civilek) felelősségét a tagállam felé. "A támogatási szerződésben foglaltak szerződésszerű teljesítéséért a kedvezményezett tartozik felelősséggel a tagállam felé. Annak megsértéséből eredő kötelezettségeket a kedvezményezett viseli, azaz a részére korábban folyósított támogatási összeget közvetlenül a Magyar Állam részére kell visszafizetnie - hiszen vele áll szerződéses jogviszonyban -, melyet a Magyar Állam ezt követően visszafizet az EU-nak" - eszerint amenynyiben a visszafizetés lehetősége felmerül, az állam a civilekre terhelheti azt. Mezősi Tamás szerint viszont a fenntartási kötelezettséget semmiféle jogi csűrés-csavarással nem háríthatja át az állam azokra a jóhiszemű nonprofit szervezetekre, amelyeket pályázaton jelölt ki arra, hogy EU-pénzből finanszírozott állami megbízatás alapján kifejlesszék e modern ellátórendszert.
A Nefmi idővel kénytelen volt átértékelni a szerepét. Ezzel magyarázható, hogy Bernáth és Szőke januárban, a székesfehérvári szolgáltató ellehetetlenülésének hírére elkezdte sorra látogatni a központokat, február elején pedig elfogadta a központok érdekképviseletével megbízott szakmai műhely tárgyalási felhívását is. A tárgyaláson részt vevő Mányi Miklós, a Szempont Alapítvány vezetője szerint egyelőre nem tudják, hogy mikor és pontosan mennyi pénzre lehet majd pályázni, de a Nefmi tárgyalói folyamatosan éreztették velük, hogy szűk a mozgásterük, illetve azt sugallták, hogy a civilek felelőtlensége miatt szakadt e nehézség a kormány nyakába.
Sebbel-lobbal
A szakmai műhely kezdeményezte tárgyalásokon a minisztérium megnevezett két költségvetési sort összesen 340 millió forintos kerettel, ahonnan pénzt csoportosítanak át erre a célra. Egyúttal jelezték, hogy ha ebből kell a rehabilitációs központok működtetését finanszírozni, akkor aligha jut pénz az eredetileg meghatározott célokra - az érintett civilek ezért tanúsítsanak önmérsékletet anyagi igényeik megfogalmazásakor. A szakmai műhely képviselője úgy véli, hogy ez legfeljebb csökkentett üzemmódra lehet elegendő, ami elbocsátásokkal jár - ha pedig csökken a kapacitás, a látássérült felnőttek számára szinte elérhetetlen lesz a szolgáltatás. Ráadásul az uniós támogatásokra vonatkozó szabályok értelmében a rehabilitációs központoknak haladéktalanul jelezniük kell, ha szolgáltatásaik ellehetetlenülnek - vagyis akár márciusban megkezdődhet a magyar állam számára rendkívül kínosnak ígérkező pénzügyi korrekciós eljárás.
Czomba Sándor foglalkoztatásért felelős államtitkártól nem kaptunk választ arra a kérdésre sem, hogyan értékeli a kialakult helyzetet, ami éves szinten 1200-2000 látássérült személy elemi rehabilitációját és egy részük munkába állását veszélyezteti. Továbbra is kérdés, hogy ki ezért a felelős. Az 1998. évi XXVI. törvény ugyanis egyértelműen fogalmaz: a fogyatékos személynek joga van a rehabilitációhoz.
Elemi rEhabilitáció
Az elemi rehabilitációs szolgáltatás nélkülözhetetlen a látássérültté váló emberek számára az önálló életvitelhez és a munkavállaláshoz. Része a tájékozódás- és közlekedéstanítás, mindennapos tevékenységek újratanítása, rehabilitációs, életviteli és életmód-tanácsadás, kommunikációs és számítástechnikai eszközök használatának tanítása, funkcionális látásvizsgálat és látástréning, életvitelt segítő eszközök használatának tanítása, Braille-olvasás-tanítás, célzott szociális és kommunikációs készségfejlesztő tréning, siketeknek-vakoknak személyre szabott speciális szolgáltatás nyújtása.
Felelősségteljes hozzáállás
A vakok szövetsége januárban tárgyalást kezdeményezett a minisztériumokkal. A nemzetgazdasági tárca eleget tett a meghívásnak, és delegált egy hölgyet a turisztikai osztályról. Az érintett elmondta, hogy azért került ilyen kellemetlen helyzetbe, mert az Új Széchenyi Tervben (ÚSZT) az egészség ügye a turizmushoz tartozik, így a rehabilitáció is. Igazat mondott: az ÚSZT-ben az egészségipar magába foglalja a gyógyító-megelőző és rehabilitációs szolgáltatásokat, de egy gyógyfürdős lazítás közben azért nehéz megtanulni fehér bottal közlekedni. A rehabilitációt alighanem összekeverték a rekreációval.
Jelszavak a szélben
A kormány február végére ígért megszorító csomagjában 6-800 milliárd forintos kiadáscsökkentő intézkedéseket tervez két másik terület mellett a Munkaerő-piaci Alapnál (MPA) is. Az alap ráadásul eleve alultervezett, hiszen kikerült a Rehabilitációs Alaprész. Megszorításokkal képeznek fedezetet a 250 milliárd forintos stabilitási tartalékhoz is. Az MPA további karcsúsítása üres frázissá minősíti a "mindenkinek dolgoznia kell, aki munkaképes" jelszavát, amivel a miniszterelnök a rokkantnyugdíjrendszer megváltoztatására célzott. A munkába állás ösztönzése ugyanis egyet jelent a rehabilitációs munka előtérbe helyezésével, ami viszont az elemi és a rá épülő foglalkozási rehabilitáció támogatásával érhető el. Erre nincs sok esély, hiszen Matolcsy György miniszter szerint a stabilitás és a növekedés főként a kiadási oldal csökkentésén alapul.
