Berendelték az osztrák nagykövetet az Orbán Viktor szívrohamát kívánó poszt miatt

  • narancs.hu
  • 2022. június 3.

Belpol

Az Osztrák Közszolgálati Televízió (ORF) egyik ügyvezető igazgatójának félresikerült posztját az osztrák külügy és a sajtó is elítélte.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) berendeli Ausztria budapesti nagykövetét az osztrák állami média egyik "vezetőjének botrányos megnyilvánulása miatt", ezt Paczolay Máté külügyi szóvivő csütörtök este közölte.

Az ügy apropója az, hogy az Osztrák Közszolgálati Televízió és Rádió (ORF) egyik vezetője "a magyar miniszterelnök halálát kívánta".

Karl Pachner, az ORF egyik ügyvezető igazgatója ugyanis a Facebookon közzétett - időközben eltüntetett - bejegyzésében úgy fogalmazott, hogy Orbán Viktor szívinfarktusa "tisztességes dolog" lenne. A kijelentéstől az ORF is elhatárolódott.

"A durva és mélyen megdöbbentő megnyilvánulás miatt" a KKM péntek reggelre berendeli Ausztria budapesti nagykövetét, magyarázatot kér az osztrák állami média vezetőjének botrányos kijelentésére - olvasható a közleményben.

Karl Pachner azóta szintén egy Facebook-bejegyzésben bocsánatot kért a „félreérthető megfogalmazásért”, és azt írta, természetesen senki halálát nem kívánja.

A hvg.hu gyűjtése szerint az osztrák sajtó és az ottani olvasók is elutasítóan reagáltak Pachner bejegyzésére. A Heute az olvasók megszavaztatásával arra jutott, hogy  a válaszadók 70 százaléka Pachner lemondását követeli az ügy miatt.

Az osztrák külügyminisztérium  - a Kleine Zeitungban idézett közleménye szerint - ízléstelennek és elfogadhatatlannak minősítette Pachner szavait. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.