Bihari Mihály pályaképe - A munkaruhától a talárig

  • M. László Ferenc
  • 2008.06.12 00:00

Belpol

Szakmunkássegéd, tanszékvezető, minisztériumi főosztályvezető, egyetemalapító, parlamenti képviselő, alkotmánybíró, jogász, politológus, szociológus, filozófus: csak néhány titulus és poszt, amit az Alkotmánybíróság (AB) július elején leköszönő elnöke fél évszázados pályafutása alatt viselt, illetve betöltött. Mindig jó helyen volt jó időben, a legrosszabb helyzetekből is győztesen került ki. Az egykori MSZMP-kádert két éve a jobboldali Nézőpont Intézet javasolta miniszterelnöknek.
Szakmunkássegéd, tanszékvezető, minisztériumi főosztályvezető, egyetemalapító, parlamenti képviselő, alkotmánybíró, jogász, politológus, szociológus, filozófus: csak néhány titulus és poszt, amit az Alkotmánybíróság (AB) július elején leköszönő elnöke fél évszázados pályafutása alatt viselt, illetve betöltött. Mindig jó helyen volt jó időben, a legrosszabb helyzetekből is győztesen került ki. Az egykori MSZMP-kádert két éve a jobboldali Nézőpont Intézet javasolta miniszterelnöknek.

"Érdekelnek az asztrológiai és kozmológiai összefüggések és filozófiák. Azt is elfogadom, hogy a tenyér vonalai sok mindent elárulnak az emberről" - mesélt az egyik hobbijáról egy tíz évvel ezelőtti interjújában Bihari Mihály. Ám úgy tűnik, tavaly cserbenhagyta helyzetfelismerő, jövőbe látó képessége: a Fidesz-KDNP népszavazási kérdéseinek átengedésével olyannyira felbosszantotta a szocialisták vezetőségét, hogy az MSZP-frakció hallani sem akar alkotmánybírói mandátumának - és ezáltal esetleges elnöki megbízatásának - meghosszabbításáról (lásd: Strigulák, Magyar Narancs, 2008. május 29.).

Kárpitosból tanársegéd

"Szerintem egy emberről sokat elárul, hogyan focizik: Bihari hajlamos önzőzni, ügyes, de könyöklő játékos" - ecsetelte a politológus játékstílusát egy volt tanítványa és alkalmi csapattársa. De a kitartó, következetes önépítkezést eddig mindig siker koronázta.

Szülei villamoskalauzok voltak, pár évvel Mihály születése (1943) után elváltak; őt és féltestvérét édesanyjuk nevelte. Miként egy interjúban elmesélte, évekig egy apró szoba-konyhás lakásban húzódtak meg, semmire nem volt pénzük, ruhagyűjtésből kapott felöltőt. Mivel odahaza a legfőbb szempont az volt, hogy a gyereket minél hamarabb a saját lábára állítsák, apja tizennégy évesen kárpitosinasnak adta egy maszekhoz a fővárosi Baross utcában.

A segéddé emelkedő Bihari a középiskolát estin végezte - 23 évesen érettségizett -, majd 1966-ban első nekirugaszkodásra felvették a jogi egyetemre. Ebben még apja '56-os kalandja sem hátráltatta - idősebb Bihari Mihály munkástanácsbeli tevékenysége miatt a forradalom után rövid ideig vizsgálati fogságba került. Az ifjabb Bihari a kor ideáltipikus figurája: a proletárból lett értelmiségi summa cum laude diplomázott. Felemelkedésére rendkívül büszke, interjúiban szívesen és hosszan mesél gyerekkoráról, egyetemi éveiről.

A jogi diplomát előbb egy szociológusoklevéllel toldotta meg a Huszár Tibor-féle tanszéken, majd elvégezte a marxista-leninista esti egyetem filozófia szakosítóját is. Anyagi gondjai az egyetemen megszűntek: másodévesen már népköztársasági ösztöndíjas volt, demonstrátorkodott, magántanítványokat vállalt. A hetvenes években karrierje töretlenül ívelt felfele: a fiatal jogászt az állam- és jogelméleti tanszéken marasztalták tudományos gyakornoknak, három évvel később pedig kinevezték tanársegédnek.

Bár a KISZ-t kihagyta, a feltörekvő kutató az MSZMP-t már nem hanyagolhatta: 1972-ben belépett a pártba. Első perctől nyitott volt az újdonságokra, különutasságával már a kezdeti időszakban kitűnt. 1974-ben összeismerkedett a hallgatásra ítélt Bibó Istvánnal - egy alkalommal előadónak invitálta a tanszékére -, Lukács György marxizmusával kacérkodott, Marx fiatalkori írásait tanulmányozta. A Társadalmi Szemle szerkesztőjeként került kapcsolatba Pozsgay Imrével, akinek közel két évtizedig volt munka- és harcostársa. Az ún. népi-nemzeti írókkal is Pozsgayn keresztül ismerkedett meg, jó viszonyt ápolt Csoóri Sándorral, Nagy Lászlóval, de a Bibó-válogatás előkészítésekor Aczél Györggyel és a Magvető Kiadó nagy hatalmú urával, Kardos Györggyel is megtalálta a hangot.

A ma vezető pozícióban lévő jogászok, politikusok többsége megfordult az óráin, a rendszerrel szemben lázadozó ifjúság nagyon szerette a szemináriumait. "Ugyan nem volt egy Cicero, nem voltak bombasztikus előadásai, de izgalmas dolgokat tanított, behozta a nyugati politológiai szakirodalmat" - idézte fel több évtizedes emlékeit Lövétei István alkotmányjogász. A nyolcvanas években létesülő szakkollégiumok rendszeres előadója volt, sokszor megfordult a Bibóban is; szinte a teljes Fidesz-vezérkart tanította, a Szociológiai Intézetben működő munkacsoportjában Áder János és Hegedűs István is helyett kapott.

Az oktatási tárcát irányító mentor, Pozsgay 1981 októberében a 38 éves Biharit minisztériumi főosztályvezetőnek tette meg - feladata a felsőoktatási reform kidolgozása és levezénylése volt. Három év alatt bejárta az ország összes egyetemét és főiskoláját, szerteágazó kapcsolatrendszerre tett szert a tudományos életben. Az oktatói szféra hamar megkedvelte: a korabeli bürokratákra csöppet sem jellemző módon érdekelte a véleményük, kompromisszumkésznek mutatkozott, a reformok révén növelte az intézmények relatív önállóságát, támogatta a hallgatói érdekképviseletek bevonását. Azóta is következetes híve az egyetemi autonómiának: 2005-ben az Alkotmánybíróság gondosan kigyomlálta az új törvényből a pénzügyi racionalitás letéteményeseinek szánt igazgatótanácsokat. Felfogása szerint az állam elsődleges feladata a támogatások biztosítása, ám az elköltés módjába már semmilyen beleszólás nem engedhető - holott a 72 intézmény több tízmilliárd felett diszponál évente.

Pozsgayt hamar leváltották - a Hazafias Népfront élére száműzték -, ám Bihari még maradt, ideig-óráig a "vonalasabb" Köpeczi Bélával is együtt tudott működni. 1984-ben végül bedobta a törülközőt, visszatért az egyetemre államelméletet oktatni az általa gründolt politológiacsoportnál.

Demokratikus szocialista

A nyolcvanas évek második felében már egyre aktívabban politizált. Manapság kitüntetett szerepet tulajdonít akkori tevékenységének: pár éve a Mindentudás Egyetemén tartott előadásában a Reform és demokrácia című 1987-es röpiratát a rendszerváltás kezdőpontjaként nevezte meg - igaz, hasonló jelentőséget tulajdonított a korábban megjelent Fordulat és reformnak (melyet öt reformközgazdász jegyzett), illetve a szamizdat folyóiratban, a Beszélőben közölt Társadalmi szerződésnek is. Kétségtelen tény, hogy a mű számos tabunak nekiment, élesen bírálta a vezetést, de nem jutott olyan radikális felismerésekre, mint a fent említett írások. Bihari úgy vélte, a vezetés görcsös félelmek rabja, retteg az újítástól, pedig a reformoknak csak akkor lehet sikerük, ha biztosítják a megvitatáshoz szükséges nyilvánosságot. Kritizálta az állam és a párt összeolvadását, a "bolsevik típusú" pártdiktatúrát, a piaci szempontok mellőzését a gazdaságpolitikában. Párttörvényt, sajtószabadságot, pluralizmust, a jelöltállítás szabadságát, független alkotmánybíróság felállítását követelte, de megőrizte volna az MSZMP dominanciáját.

A kéziratot 1987. október 2-án Bozóki András, Hegedűs István, Körösényi András és Urbán László véleményezte. A szerzők az írást bátortalannak, a felvetett javaslatokat fából vaskarikának tartották. "Úgy látjuk, hogy a programtervezet a 'demokratikus szocializmus' jegyében íródott 'pártprogram' - nem egyértelmű, hogy ideológiai vagy taktikai okokból -, mely az egypártrendszer, gazdaságilag a 'társadalmi tulajdon' talaján áll" - bírálták az opponensek. "Akkortájt ő volt a csúcsreformer, elvártuk volna, hogy határozottabban fogalmazzon, kimondja a kimondhatatlant" - elemezte a helyzetet a Narancsnak Bozóki. Mai szemmel nézve nehéz megítélni a röpirat jelentőségét. Ugyanis 1987-ben még a Beszélő-kör is úgy vélte, nem érkezett el a többpártrendszer bevezetésének az ideje, a túl radikális követelések megijesztenék a pártvezetést, csökkentenék az MSZMP-n belüli reformszárny mozgásterét. 1988 márciusában a karhatalom tüntetéseket vert szét, és a párt csak 1989. február 11-én fogadta el a többpártrendszert.

Ugyanakkor már javában folyt a különféle irányzatok közötti vetélkedés: Csurka István 1989-ben azt vetette a demokratikus ellenzék szemére, hogy a két évvel korábbi zászlóbontásukról szándékosan nem tájékoztatták a Magyar Demokrata Fórum környezetében csoportosulókat. A Beszélő-kör viszont attól tartott, hogy a Lakiteleken gyülekező népi tábor kiegyezik a Pozsgay-féle reformszárnnyal - a találkozón a volt művelődési miniszter és Bihari is tartott előadást -, az MSZMP látszatpluralizmust teremt a saját szatellitszervezetein, szakszervezetein keresztül, a frissen alakuló pártokat pedig felszalámizzák. A Reform és demokrácia megjelentetésének vélhetően volt egy másik oka is: az állampárton belül is vetélkedtek a reformerek, s miután a közgazdászcsoport kidolgozta a maga programját, a Pozsgay-irányzatnak is le kellett tennie valamit az asztalra.

Egyébként Bihari javaslatai felerősítették a demokratikus ellenzék félelmeit: például az, hogy a választásokon lehessen olyan országos listát állítani, amelyen az érdekvédelmi, szakmai, egyházi és tudományos szervek, illetve az MSZMP jelöltjei szerepeltek volna. Erre az időszakra jegecesedtek ki főbb közjogi elvei: a nép által közvetlenül hét évre választott, csak neki felelős, kormányfeloszlatási joggal rendelkező köztársasági elnöki pozíció, illetve a közvetlen demokrácia erősítése. 1988-ban Kulcsár Kálmán igazságügyi miniszter felkérésére részt vett az alkotmány-előkészítő bizottság munkájában: ő dolgozta ki az alaptörvény általános elveiről és a köztársasági elnökről szóló fejezeteket. Végül a Nemzeti Kerekasztal elvonta a feladatot a minisztériumtól - kidolgozva a ma hatályos alkotmányt -, az 1989. novemberi "négyigenes" népszavazás pedig megakadályozta a közvetlen elnökválasztás kiírását és Pozsgay pozícióba emelését. Ezt Bihari sokáig nem bocsátotta meg a demokratikus ellenzéknek, 1996-ban így fakadt ki a parlamentben: "Ennél manipulatívabb, zavarosabb népszavazás nemcsak a magyar jogtörténetben (É), hanem az általam ismert nemzetközi példák sorában még nem volt."

Míg a Reform és demokrácia az értelmiség körében öregbítette a hírnevét, az országos ismertséget a pártból való kizárása hozta meg. 1987 nyarán az MSZMP-n belüli ellenzék élesen bírálta az elfogadásra váró kormányprogramot, és aláírásokat gyűjtött egy tiltakozó levélhez. 2003-ban a Bihari hatvanadik születésnapjára megjelent kötetben Lengyel László azt írta, a lakiteleki tanácskozást szervező politológus kezdetben igencsak hezitált, ám végül mégis nevét adta a kezdeményezéshez. Ez volt az utolsó csepp a pohárban, a Pozsgayt elszigetelni igyekvő, de rajta fogást nem lelő "konzervatívok" Biharit - és három társát: Lengyel Lászlót, Bíró Zoltánt, Király Zoltánt - 1988 áprilisában kizárták az MSZMP-ből. Állítólag az állásuk is veszélyben volt, egzisztenciálisan akarták ellehetetleníteni őket, ám a következő hónapokban a régi rend hívei annyira meggyengültek, hogy tervüket már nem tudták keresztülvinni.

Bihari a Népszabadságban megjelent kommünikéből értesült a döntésről - napokon belül megőszült. Később ugyan fölajánlották a kizártaknak a visszatérés lehetőségét, de azzal egyikük sem élt. A politológus már tagja volt az MDF-nek, majd belépett a Nyers Rezső-féle Új Márciusi Frontba is. 1988 őszén feltűnt az újra önálló párttá alakult szociáldemokraták háza táján, programot írt nekik, de az egymással csatázó öregek nem kértek a "reformkommunistából". Ebben az időszakban jelent meg és vált bestsellerré Ács Zoltán riportkönyve, a Kizárt a párt: Bihari jelentős népszerűségnek örvendett, végigturnézta az országot.

A választások közeledtével számos párt, szervezet szerette volna a tagjai között látni, a politológus pedig számtalan vasat tartott a tűzben. Elnökségi tagja volt a Pozsgay vezette Demokratikus Magyarországért Mozgalomnak, a Nyilvánosság Klub ügyvivői tanácsának, még a Magyar Mozgókép Alapítvány irányításából is kivette a részét; ám 1990-ben átmenetileg megszakadt a politikai pályája. A malíciára mindig hajlamos tudományos közösség szerint Bihari mindenhez értőnek tartja magát: az bizonyos, hogy még az egész embert kívánó foglalatosságai mellett (parlamenti képviselő, alkotmánybíró) is megtartotta egyetemi katedráit, így a pesti doktori iskola vezetését vagy a győri jogászképzés szakmai irányítását.

Alkotmányozó tényező

Az 1994-es országgyűlési választásokon pártonkívüliként, az MSZP támogatásával indult a főváros XI. kerületében. Az 1998-ig tartó ciklusban a szocialisták tekintélyes szakpolitikusa volt: az összeférhetetlenségi törvény atyja (lásd: "A tét most már nagyon nagy", Magyar Narancs, 1996. november 21.), a népszavazásról és a választójogról szóló törvények módosítását célzó munka irányítója volt. 1995-ben tagja lett az alkotmány-előkészítő bizottságnak, ahol főleg azokat a közjogi elveket képviselte, amelyeket már a nyolcvanas években is vallott.

A vita során az MSZP vezérszónokaként amellett érvelt, hogy a szociális államra utalást mindenképpen bele kell venni az új alaptörvénybe, bár elismerte, bizonyos jogosítványok alanyi jogúvá tétele a demagógia szellemét szabadítaná ki a palackból - ebben az ügyben még a szocialistákhoz húzó szakszervezetekkel is kész volt ütközni. Letette a garast a kétkamarás parlament mellett - ebben főleg Áderrel vívtak szócsatákat -, fontosnak tartotta a területi érdekképviseletek becsatornázását, a gazdasági kamarák, korporációk, az egyházak képviseletének biztosítását. Továbbra is a közvetlen elnökválasztás mellett szállt síkra - miként akkoriban a szocialisták többsége -, bár ebben az időszakban már nem akarta többletjogosítványokkal felruházni az államfőt. Elfogadta ugyanis a kormányprogram alaptézisét, amely leszögezte, a hatályban lévő alkotmány elveire építik az új alaptörvényt.

"Következetesen kiállt az eszméi mellett, de mindig kész volt kompromisszumot kötni, számos kérdésben közelebb állt hozzánk, mint a saját frakciójához" - elevenítette fel a közös munka emlékeit Hankó Faragó Miklós (SZDSZ). "Intellektuális igényességgel képviselte a nézeteit, ugyanakkor meggyőzhető ember volt" - idézte a múltat Hack Péter, az alkotmányügyi bizottság egykori szabad demokrata elnöke. Bár az MSZP abszolút többséggel rendelkezett a parlamentben - a koalíció pedig kétharmaddal -, a kormánypártok jelentős önkorlátozást vállaltak: az alkotmány-előkészítő bizottságban öthatodos többség kellett egy-egy javaslat elfogadásához, a szocialistáknak pedig vétójoguk volt. Bihari tudta, felesleges erőltetni a korporatív államról alkotott nézeteit, a liberálisok és a Fidesz ellenállásán úgyis elbuknának.

A konszenzuskényszer miatt az 1996-os koncepció igazi vegyes felvágott lett: belekerült a szociális államra meg a Szent Koronára hivatkozás, sőt bevették a sport egyetemes és nemzeti értékeinek a védelmét is (részletesen lásd: Az ígéretek földje, Magyar Narancs, 1996. november 28.). Mivel az igazságügyi miniszter - és néhány kormánytag - továbbra is elégedetlen volt az eredménnyel, a bizottság által javasolt módosítókat nem szavazták meg (öt voks hiányzott a kétharmadhoz), a szövegezési munka pedig kitolódott. A számtalan alternatív megoldást tartalmazó javaslatot 1998. március 4-én ugyan elfogadta a bizottság, de a parlament munkája tizenkét nappal később lezárult, a szöveg pedig az irattárban landolt. "A jelenleg hatályos alkotmány eddig is képes volt és ezután is képes lenne az európai mércével mért demokrácia (É) garantálására. Ilyen értelemben nincsen alkotmányozási szükséghelyzet" - mondta 1996-ban Bihari, mintegy előre jelezve az alkotmányozás zátonyra futását (lásd: Oratórium, Magyar Narancs, 1997. március 6.).

Talárban

A ciklus végén ismét visszavonult a politikától, állítólag a szocialisták megsúgták neki: a legközelebbi jelöléskor őt delegálják a Donáti utcába. 1998-ban csaknem egy időben öt alkotmánybírónak is lejárt a megbízatása, ezért az AB akkori elnöke, Sólyom László a folyamatban lévő ügyekre, a jogfolytonosságra való hivatkozással három alkotmányőr mandátumának meghosszabbítását kérte Horn Gyulától (lásd: Szavatossági idő, Magyar Narancs, 1998. január 29.). Ekkor vetődött fel az AB-ról szóló törvény módosítása: Bihari ebben a vitában az újrajelölés megszüntetése mellett érvelt - ám úgy tűnik, a véleménye az évek alatt megváltozott: jelenleg csöppet sem zavarja, hogy a jobboldal az ő mandátumának meghosszabbításáért lobbizik a parlamentben (lásd: Marasztják, Magyar Narancs, 2008. április 24.).

Egy évvel később az MSZP két nevet dobott be a kalapba: Bihariét és Szigeti Péterét. Az SZDSZ berzenkedett a politológustól: úgy vélték, összeférhetetlen, hogy alkotmánybíróként olyan törvényekről fog véleményt mondani, melyek meghozatalában maga is részt vett - a két nagy párt azonban megszavazta Biharit. Állítólag a szocialisták között is voltak olyanok, akik ellenezték a politológus jelölését: túlságosan öntörvényűnek tartották, olyannak, aki előbbre jutása érdekében alkudozni fog a konzervatív bírákkal az őt delegáló párt kárára. "Hihetetlen szervezeti okosság jellemzi, pillanatok alatt felméri az erőviszonyokat, átlátja az adott intézmény működését: előbb-utóbb főnököt csinál magából" - jellemezte Biharit egy neve elhallgatását kérő volt munkatársa. 2005 novemberében - a HVG akkori információja szerint - 8:2 arányban a talárosok elnökükké választották. Az elnöki esküjét Esztergomban (az AB törvény szerinti székhelyén), az érseki palotában tette le az Aranybulla előtt.

Az AB tevékenységét nyomon követő alkotmányjogászok szerint Bihari a kezdeti időszakban rendszeresen "balra" szavazott: elmeszelte a sajtószabadságot korlátozni kívánó lex Répássyt, az APEH-rendőrségről vagy a gyülekezési törvényről szóló határozatnál is az MSZP-nek kedvező álláspontot képviselt. De ahogy közeledett az elnökválasztás időpontja, úgy vált egyre gyakoribbá a konzervatívokkal való együttműködés. Szocialista körökben a jobboldalnak szánt gesztusként értelmezik az ügyészség függetlensége, a PSZÁF autonómiája melletti kiállását, a felsőoktatási törvény kigyomlálását vagy a Gyurcsány-csomag két lényeges elemének (házipénztár- és elvárt adó) kilövését. Más szemszögből nézve ezek a döntések összhangban vannak Bihari közjogi nézeteivel - így a politikamentes szakértelemről vagy a felsőoktatatás autonómiájáról alkotott ideáival (részletesen lásd: Székek és ellensúlyok, Magyar Narancs, 2005. november 10.).

Az MSZP vezetőségében a biztosítékot a kormány politikáját elbuktató - a koalíció szétesését eredményező - népszavazási kérdések átengedése verte ki. A szocialisták és a liberálisok szakpolitikusai szerint súlyos szakmai hiba volt alkotmányosnak minősíteni a manipulatív és demagóg kezdeményezéseket. Bihari állítólag eltaktikázta magát, mert a koalíciós politikusok biztosak benne, hogy az AB elnöke a mandátumhosszabbításra játszott: úgy vélte, ennek érdekében inkább a jobboldalnak kell engedményeket tenni, mert az MSZP úgysem engedi el a kezét, a szocialistáknak érdekükben áll megtartani őt a testület élén.

Bihari tavaly több interjúban is leszögezte, nem híve a kiterjesztő értelmezésnek, a normaszövegtől való elrugaszkodásnak, márpedig az alaptörvény lehetővé teszi a vitatott referendumok kiírását. A 168 órának idén márciusban ekképp magyarázta a döntések hátterét: "Csak a törvényalkotó tudná megoldani a helyzetet, mégpedig az alkotmány népszavazási jogszabályainak módosításával. Az Alkotmánybíróság a hatályos alkotmányt köteles betartani. (É) Azt mondtuk: a népszavazási törvény átfogó felülvizsgálatra szorul. Ennél többet nem tehetünk." Egyébként a bírák tavaly két alkalommal is mulasztásos alkotmánysértést fedeztek fel a referendumról szóló jogszabályban: a törvény nem tisztázza, hogy meddig kötelezi az ügydöntő népszavazás az Országgyűlést, és ugyanabban a kérdésben mennyi ideig nem lehet újabb népszavazást kiírni, ráadásul a versengő, egymással szöges ellentétben álló kezdeményezések esetén lehetetlen megállapítani, melyik élvez prioritást (lásd: Havi kétszáz iksszel, Magyar Narancs, 2008. január 10.).

A felelősség hárítása fedezhető fel a Fidesz-kezdeményezésről hozott első AB-határozatokban is. Egyrészt költségvetési bevételként foglalkoztak a vizitdíjjal, másrészt pusztán formai okok miatt utalták vissza az ügyet az Országos Választási Bizottságnak (OVB); az OVB a még el nem fogadott 2007-es büdzsétörvény-javaslatra hivatkozva utasította el a népszavazás kiírását (részletesen lásd: Urnák népe, Magyar Narancs, 2007. március 15.). Ugyanakkor a tandíjról szóló határozatban az alkotmánybírók jelezték: az OVB használhat új érveket, ha azok az előző vonatkozó döntés óta keletkeztek. Ennek alapján a választási bizottság joggal számíthatott arra, hogy az időközben törvényerőre emelkedett költségvetésre hivatkozással az AB-nak is tetsző módon stoppolhatja a kezdeményezéseket. Közben a Fidesz átírta a kérdéseket (a konkrét évszám már nem lett feltüntetve), az AB pedig úgy döntött, a kezdeményezések mégsem ütköznek a költségvetési tilalomba. Amikor az OVB mégis ellent mert mondani, a talárosok sajtótájékoztatón üzentek: tessék az alkotmánybírósági határozatoknak megfelelően dönteni.

Egy a szocialisták körében terjedő pletyka szerint Bihari az AB és az OVB közti kötélhúzás idején alkut ajánlott a választási bizottságnak, illetve közvetve a kormányfőnek: ha az OVB átengedte volna a tandíjas kérdést, és megtagadta volna a vizit- és a kórházi napidíjas hitelesítését, ezt a döntést az AB helybenhagyta volna. Gyurcsány Ferenc környezetéből határozottan cáfolták, hogy a miniszterelnök bármilyen alkut kötött volna az AB elnökével. Más forrásokból úgy értesültünk, Bihari igenis tett olyan kijelentéseket, melyekből az MSZP vezetői azt a következtetést vonhatták le, hogy az AB a kényelmetlen kezdeményezések elutasítására készül.

Elvi alapon

"A legfőbb probléma, hogy a közel egyéves vita alatt nem találtak igazán jó indokokat, érveket a népszavazás partok közé szorításához" - véleményezte a helyzetet lapunknak Lövétei István alkotmányjogász. Halmai Gábor, az OVB elnökhelyettese úgy véli, okkal szerepel az alaptörvényben, és az OVB okkal alapozta döntéseit arra, hogy a kormányprogramról és a költségvetési tételekről nem lehet megszavaztatni a népet. Ez, valamint a választási bizottság burkolt alkotmánymódosításra vonatkozó észrevétele megfelelő alap lehetett volna a referendum-dömping leállítására. Egyébként ezt erősítette meg Bragyova András alkotmánybíró jól felépített különvéleménye is.

Az alkotmányjogászok többsége és a rendszerváltás idején létrejött közjogi rendszer megalkotói úgy vélik, a 2006-2007-es referendumkérdéseknél elsősorban azt kellett volna tisztázni, hogy mire szolgál az állampolgári kezdeményezéssel indított ügydöntő népszavazás intézménye, és milyen korlátai vannak. Körösényi András szerint az alapprobléma alaptörvényünk eklektikus mivoltából adódik: "Nem véletlen, hogy a tisztán parlamentáris kormányzattal bíró alkotmányokban nincs ilyen intézmény" - állapította meg a Népszabadságban decemberben közölt esszéjében. Kis János vitatta Körösényi álláspontját: "A képviselők kezét meg lehet ugyan kötni, de nem akárhogyan. Csak úgy, hogy a parlamenti demokrácia alkotmányos elvei közben ne szenvedjenek csorbát." Ehhez pedig túl nagy aktivizmusra sincs szükség: az AB-nak egyszerűen követnie kellett volna az 1993-ban kialakított gyakorlatát. A testület ugyanis tizenöt évvel ezelőtt leszögezte: Magyarországon a képviseleti demokrácia elsőbbséget élvez, a közvetlen demokrácia csak kiegészítő elem. Természetesen a precedensektől el lehet térni, ám ezt csakis alapos érveléssel tehették volna meg az alkotmányőrök. A szakemberek szerint itt bújik ki a szög a zsákból: Biharinak nincs alkotmányjogi műveltsége, nem rendelkezik a szemléletbeli fordulat levezényléséhez szükséges intellektuális, szakmai eszközkészlettel (lásd Minőségből mennyiségbe című keretes írásunkat).

Az AB jelenlegi elnöke ugyanis gyökeresen másként gondolkodik a referendum intézményéről, mint a rendszerváltó atyák. Míg a demokratikus ellenzék 1987-88-ban az egypárturalom lehetséges ellensúlyát látta benne, addig a népi irányzathoz közel álló Biharit elitellenes attitűdjei tették referendumbaráttá; egyrészt a privilégiumaihoz görcsösen ragaszkodó régi MSZMP-vezetéssel, másrészt az új berendezkedést a tárgyalóasztalnál kifundáló fővárosi értelmiséggel - miként egy interjújában fogalmazott: a "kerekasztal lovagjaival" - szembeni ellenérzései. Ezenfelül vélhetően hisz is abban, hogy a népakarat nemcsak egy elvont fogalom, hanem létező, a népszavazás révén megnyilvánuló entitás - csak éppen a pártok ideológiai acsarkodása elnyomja ezeket a hangokat.

Már a Reform és demokráciában felvetette, hogy az alapvető intézmények - köztársasági elnök, kétkamarás parlament, AB, új alkotmány - átalakításakor legyen kötelező a népszavazás elrendelése. Az új alaptörvény parlamenti vitájában pedig leszögezte: "a jelenlegi koncepcióval szemben szélesebben kell meghatározni a közvetlen részvétel lehetőségét, tágítani kell a kört. Nem elegendő annak a garantálása, hogy a meghozott törvények elfogadásával vagy hatályon kívül helyezéséről dönthet referendum formájában a nép, hanem biztosítani kell azt a jogot is - az alkotmányból levezethetően -, hogy önálló törvénykezdeményezéssel (É) befolyásolhassa a parlament akaratát." 1996-ban többször hangsúlyozta, nem elegendő az új alkotmányszöveget referendummal megerősíteni, a kardinális ügyekről (alkotmányforma, államfő megválasztásának módja, kamarák száma) meg kell kérdezni a választópolgárokat. Még arra is hajlandó lett volna, hogy szavazásra bocsássák, bekerüljön-e a halálbüntetés szabályozása az alaptörvénybe. Egy alkalommal pedig így fakadt ki: "Miért nem irányulhatna nyíltan, nem burkoltan, hanem nyíltan egy népszavazás az alkotmány valamely részének a megváltoztatására."

Minőségből mennyiségbe

Az AB-elnöki tevékenységét a blokkolóóra felszerelésével kezdő Bihari elsődleges céljának az ügyhátralék ledolgozását tekintette. A kihívás nagy: a bírák átlagban évi 1200 indítványt kapnak, ám pár száz határozatnál többre nem futja az energiájukból: 2006-ban már 1619-re rúgott a talonban maradt ügyek száma. Bihari kifejezetten szorgalmas bíró volt: kilencéves tevékenysége alatt 2710 ügy elintézésében vett részt, ötven véleményt írt. Az 1999 óta eltelt időszakban 368 befejezett ügynek volt az előadója: jelenleg Kilényi Géza, Ádám Antal és Kiss László mögött a negyedik helyen áll, de a még hátralévő idejében várhatóan megelőzi Kisst, aki első ciklusa alatt 370 esetnél járt el. A nagy elődökhöz képest a politológusprofesszornak nincs olyan megalapozott jogelméleti felkészültsége, amely lehetővé tenné új alkotmányjogi doktrínák kidolgozását: 2003-ig több mint 160 publikációja jelent meg, ám ebből mindössze 12 tekinthető jogi tanulmánynak, s ezek többsége 1988 előtti. Bihari többször jelezte, nem szeretné, ha a 2005 és 2008 közötti korszakot róla neveznék el - csendes, hivatalszerű működésre kívánt berendezkedni -, ám a népszavazási döntések, a közvetlen és közvetett demokrácia viszonyának újraértelmezése miatt ezt már nem fogja tudni elkerülni.

Neked ajánljuk

A szemfényvesztő

  • Rév István

A kora ötvenes évek egyik reggelén (április 4-én, hazánk felszabadulásának ünnepén, vagy talán május 1-jén, a munkásosztály nagy harci seregszemléjén, lehet, hogy éppen november 7-én, a nagy októberi forradalom évfordulóján) reménytelenül esett az eső (vagy fagyos szél fújt és hullott a hó). A rádióbemondó ismerős hangja azzal kezdte a híreket, hogy gyönyörű napsütésre ébredt az ország, mintha jókedvében a természet is ünneplőbe öltözött volna a nagy ünnepen.

Ártók

  • TPP

Dúsgazdagék esküvője a világ (jelen esetben Mexikóváros) többi részétől társadalmi és fizikai értelemben is elzárt, erődszerű villában.

Dobozok közt

  • - köves -

A Fontos Filmek (igaz történet, komoly igazságtalanság, komor hangvétel, megrendült taps, állófogadás Beverly Hillsben) két gyakori szereplője a hatalom megnyomorította kisember és az ügyét felkaroló, lelkiismeretes ügyvéd. Ők most a guantánamói fogolytáborban méregetik egymást az egyik olyan helyiségben, amit történetesen nem a fogvatartottak kínzására rendeztek be.

Az ellenállás melódiája

  • Bacsadi Zsófia

Az amerikai vidék, a Közép-Nyugat lakói, a „fehér szemét”, a redneckek (mindenki vérmérséklete szerint válogathat a rendelkezésre álló kifejezések között) sokáig az iszonyat, a jelenben velünk élő barbárság és elmaradottság jelképei voltak az amerikai filmben (A sziklák szeme; Gyilkos túra; A texasi láncfűrészes mészárlás).

Azok a pesti éjszakák!

  • Sándor Panka

Reisz Gábor érdekes formát választott első színházi rendezéséhez. A helyszín a Trafó frissen felújított kávézója, a Trafik, a leszűkített játéktérnek megfelelően a nézők száma is csökkentett. A színészek az asztalok között járkálnak, sőt az utcát is „elfoglalják”. A kávézó egyben nézőtér, színpad és díszlet is.

Senki földjén

Szegény Mikes Kelemen! Ha az utókor kíméletlenségét a félresikerült stílusimitációkban lehetne mérni, Rákóczi fejedelem kamarása alighanem országos rekorder lenne.

„Közben röhög rajtunk”

  • Soós Tamás

„Ha már az is gond, hogy valaki meleg, akkor mi hadd legyünk már heti két órában műhomokosok” – vallja a Dope Calypso. Az együttes június végén hozza ki Tears to Freshwater címmel a szintis powerpop felé elmozduló új lemezét. Sarkadi Miklós énekes-gitárossal és Kelemen László gitárossal a káoszos lemezírási folyamatról, a most különösen aktuális queer esztétikáról és a magyar zenekarok nemzetközi lehetőségeiről is beszélgettünk.

Asztaltársak

A Létbüfében egy asztalhoz vetődik a költő, a zeneszerző és az énekes. Nem tudni, hogy mit isznak, de egy pillanat alatt szót értenek egymással. Egyikük még a baby boom szülötte, a másik kettőt már az X generáció könnyezte ki, mint igazgyöngyöt a kagyló. Mindhármuknak van némi tapasztalata csalatásban és fenében, és úgy lépnek túl e mai kocsmán, hogy előttünk is kitárják a kocsmaajtót.

Nyelvvilág

  • Toroczkay András

Az ördögcérna maga a burgonyafélék családjába tartozó lombhullató cserje. Itt líciumként emlegetik, de hívják még farkasbogyónak vagy gojibogyónak is, és a regény világán belül a kisebbrendű idő- és dimenziókapuk (ha jól értem) jelenlétét jelzi.

Sűrű, sötét erdő

  • Melhardt Gergő

Nem emlegetik, nem írnak róla, egyetemen nem tanítják. Nincs róla semmi elnevezve, kötetei nehezen beszerezhetők, nem olvashatók online. Nem túlzás: a teljes és végleges elfeledéstől mentette meg a mostani (első) össz­kiadás ezt a nagy életművet. De milyen is ez az életmű? Mik a költészeti értékei? Meg tud-e ma szólítani minket, és ha igen, hogyan és mivel?

Doktor Faustus labirintusa

Balázs csodálatra méltó szörnyeteg volt. Briliáns társalgó, hihetetlenül szórakoztató asztaltárs. Reneszánsz fejedelmi udvarokban gennyesre kereste volna magát csak azzal, hogy szóval tartja a művelt társaságot – véget nem érő sziporkák, szójátékok, kultúrhistóriai, filozófia-, kritikatörténeti és irodalomelméleti futamok szövődtek hétköznapi pletykákkal, színes elbeszélésekkel, versidézetekkel és bohóctréfákkal egymásba cikázva, néhol követhetetlenül, de mindig nagystílűen.