"Érdekelnek az asztrológiai és kozmológiai összefüggések és filozófiák. Azt is elfogadom, hogy a tenyér vonalai sok mindent elárulnak az emberről" - mesélt az egyik hobbijáról egy tíz évvel ezelőtti interjújában Bihari Mihály. Ám úgy tűnik, tavaly cserbenhagyta helyzetfelismerő, jövőbe látó képessége: a Fidesz-KDNP népszavazási kérdéseinek átengedésével olyannyira felbosszantotta a szocialisták vezetőségét, hogy az MSZP-frakció hallani sem akar alkotmánybírói mandátumának - és ezáltal esetleges elnöki megbízatásának - meghosszabbításáról (lásd: Strigulák, Magyar Narancs, 2008. május 29.).
Kárpitosból tanársegéd
"Szerintem egy emberről sokat elárul, hogyan focizik: Bihari hajlamos önzőzni, ügyes, de könyöklő játékos" - ecsetelte a politológus játékstílusát egy volt tanítványa és alkalmi csapattársa. De a kitartó, következetes önépítkezést eddig mindig siker koronázta.
Szülei villamoskalauzok voltak, pár évvel Mihály születése (1943) után elváltak; őt és féltestvérét édesanyjuk nevelte. Miként egy interjúban elmesélte, évekig egy apró szoba-konyhás lakásban húzódtak meg, semmire nem volt pénzük, ruhagyűjtésből kapott felöltőt. Mivel odahaza a legfőbb szempont az volt, hogy a gyereket minél hamarabb a saját lábára állítsák, apja tizennégy évesen kárpitosinasnak adta egy maszekhoz a fővárosi Baross utcában.
A segéddé emelkedő Bihari a középiskolát estin végezte - 23 évesen érettségizett -, majd 1966-ban első nekirugaszkodásra felvették a jogi egyetemre. Ebben még apja '56-os kalandja sem hátráltatta - idősebb Bihari Mihály munkástanácsbeli tevékenysége miatt a forradalom után rövid ideig vizsgálati fogságba került. Az ifjabb Bihari a kor ideáltipikus figurája: a proletárból lett értelmiségi summa cum laude diplomázott. Felemelkedésére rendkívül büszke, interjúiban szívesen és hosszan mesél gyerekkoráról, egyetemi éveiről.
A jogi diplomát előbb egy szociológusoklevéllel toldotta meg a Huszár Tibor-féle tanszéken, majd elvégezte a marxista-leninista esti egyetem filozófia szakosítóját is. Anyagi gondjai az egyetemen megszűntek: másodévesen már népköztársasági ösztöndíjas volt, demonstrátorkodott, magántanítványokat vállalt. A hetvenes években karrierje töretlenül ívelt felfele: a fiatal jogászt az állam- és jogelméleti tanszéken marasztalták tudományos gyakornoknak, három évvel később pedig kinevezték tanársegédnek.
Bár a KISZ-t kihagyta, a feltörekvő kutató az MSZMP-t már nem hanyagolhatta: 1972-ben belépett a pártba. Első perctől nyitott volt az újdonságokra, különutasságával már a kezdeti időszakban kitűnt. 1974-ben összeismerkedett a hallgatásra ítélt Bibó Istvánnal - egy alkalommal előadónak invitálta a tanszékére -, Lukács György marxizmusával kacérkodott, Marx fiatalkori írásait tanulmányozta. A Társadalmi Szemle szerkesztőjeként került kapcsolatba Pozsgay Imrével, akinek közel két évtizedig volt munka- és harcostársa. Az ún. népi-nemzeti írókkal is Pozsgayn keresztül ismerkedett meg, jó viszonyt ápolt Csoóri Sándorral, Nagy Lászlóval, de a Bibó-válogatás előkészítésekor Aczél Györggyel és a Magvető Kiadó nagy hatalmú urával, Kardos Györggyel is megtalálta a hangot.
A ma vezető pozícióban lévő jogászok, politikusok többsége megfordult az óráin, a rendszerrel szemben lázadozó ifjúság nagyon szerette a szemináriumait. "Ugyan nem volt egy Cicero, nem voltak bombasztikus előadásai, de izgalmas dolgokat tanított, behozta a nyugati politológiai szakirodalmat" - idézte fel több évtizedes emlékeit Lövétei István alkotmányjogász. A nyolcvanas években létesülő szakkollégiumok rendszeres előadója volt, sokszor megfordult a Bibóban is; szinte a teljes Fidesz-vezérkart tanította, a Szociológiai Intézetben működő munkacsoportjában Áder János és Hegedűs István is helyett kapott.
Az oktatási tárcát irányító mentor, Pozsgay 1981 októberében a 38 éves Biharit minisztériumi főosztályvezetőnek tette meg - feladata a felsőoktatási reform kidolgozása és levezénylése volt. Három év alatt bejárta az ország összes egyetemét és főiskoláját, szerteágazó kapcsolatrendszerre tett szert a tudományos életben. Az oktatói szféra hamar megkedvelte: a korabeli bürokratákra csöppet sem jellemző módon érdekelte a véleményük, kompromisszumkésznek mutatkozott, a reformok révén növelte az intézmények relatív önállóságát, támogatta a hallgatói érdekképviseletek bevonását. Azóta is következetes híve az egyetemi autonómiának: 2005-ben az Alkotmánybíróság gondosan kigyomlálta az új törvényből a pénzügyi racionalitás letéteményeseinek szánt igazgatótanácsokat. Felfogása szerint az állam elsődleges feladata a támogatások biztosítása, ám az elköltés módjába már semmilyen beleszólás nem engedhető - holott a 72 intézmény több tízmilliárd felett diszponál évente.
Pozsgayt hamar leváltották - a Hazafias Népfront élére száműzték -, ám Bihari még maradt, ideig-óráig a "vonalasabb" Köpeczi Bélával is együtt tudott működni. 1984-ben végül bedobta a törülközőt, visszatért az egyetemre államelméletet oktatni az általa gründolt politológiacsoportnál.
Demokratikus szocialista
A nyolcvanas évek második felében már egyre aktívabban politizált. Manapság kitüntetett szerepet tulajdonít akkori tevékenységének: pár éve a Mindentudás Egyetemén tartott előadásában a Reform és demokrácia című 1987-es röpiratát a rendszerváltás kezdőpontjaként nevezte meg - igaz, hasonló jelentőséget tulajdonított a korábban megjelent Fordulat és reformnak (melyet öt reformközgazdász jegyzett), illetve a szamizdat folyóiratban, a Beszélőben közölt Társadalmi szerződésnek is. Kétségtelen tény, hogy a mű számos tabunak nekiment, élesen bírálta a vezetést, de nem jutott olyan radikális felismerésekre, mint a fent említett írások. Bihari úgy vélte, a vezetés görcsös félelmek rabja, retteg az újítástól, pedig a reformoknak csak akkor lehet sikerük, ha biztosítják a megvitatáshoz szükséges nyilvánosságot. Kritizálta az állam és a párt összeolvadását, a "bolsevik típusú" pártdiktatúrát, a piaci szempontok mellőzését a gazdaságpolitikában. Párttörvényt, sajtószabadságot, pluralizmust, a jelöltállítás szabadságát, független alkotmánybíróság felállítását követelte, de megőrizte volna az MSZMP dominanciáját.
A kéziratot 1987. október 2-án Bozóki András, Hegedűs István, Körösényi András és Urbán László véleményezte. A szerzők az írást bátortalannak, a felvetett javaslatokat fából vaskarikának tartották. "Úgy látjuk, hogy a programtervezet a 'demokratikus szocializmus' jegyében íródott 'pártprogram' - nem egyértelmű, hogy ideológiai vagy taktikai okokból -, mely az egypártrendszer, gazdaságilag a 'társadalmi tulajdon' talaján áll" - bírálták az opponensek. "Akkortájt ő volt a csúcsreformer, elvártuk volna, hogy határozottabban fogalmazzon, kimondja a kimondhatatlant" - elemezte a helyzetet a Narancsnak Bozóki. Mai szemmel nézve nehéz megítélni a röpirat jelentőségét. Ugyanis 1987-ben még a Beszélő-kör is úgy vélte, nem érkezett el a többpártrendszer bevezetésének az ideje, a túl radikális követelések megijesztenék a pártvezetést, csökkentenék az MSZMP-n belüli reformszárny mozgásterét. 1988 márciusában a karhatalom tüntetéseket vert szét, és a párt csak 1989. február 11-én fogadta el a többpártrendszert.
Ugyanakkor már javában folyt a különféle irányzatok közötti vetélkedés: Csurka István 1989-ben azt vetette a demokratikus ellenzék szemére, hogy a két évvel korábbi zászlóbontásukról szándékosan nem tájékoztatták a Magyar Demokrata Fórum környezetében csoportosulókat. A Beszélő-kör viszont attól tartott, hogy a Lakiteleken gyülekező népi tábor kiegyezik a Pozsgay-féle reformszárnnyal - a találkozón a volt művelődési miniszter és Bihari is tartott előadást -, az MSZMP látszatpluralizmust teremt a saját szatellitszervezetein, szakszervezetein keresztül, a frissen alakuló pártokat pedig felszalámizzák. A Reform és demokrácia megjelentetésének vélhetően volt egy másik oka is: az állampárton belül is vetélkedtek a reformerek, s miután a közgazdászcsoport kidolgozta a maga programját, a Pozsgay-irányzatnak is le kellett tennie valamit az asztalra.
Egyébként Bihari javaslatai felerősítették a demokratikus ellenzék félelmeit: például az, hogy a választásokon lehessen olyan országos listát állítani, amelyen az érdekvédelmi, szakmai, egyházi és tudományos szervek, illetve az MSZMP jelöltjei szerepeltek volna. Erre az időszakra jegecesedtek ki főbb közjogi elvei: a nép által közvetlenül hét évre választott, csak neki felelős, kormányfeloszlatási joggal rendelkező köztársasági elnöki pozíció, illetve a közvetlen demokrácia erősítése. 1988-ban Kulcsár Kálmán igazságügyi miniszter felkérésére részt vett az alkotmány-előkészítő bizottság munkájában: ő dolgozta ki az alaptörvény általános elveiről és a köztársasági elnökről szóló fejezeteket. Végül a Nemzeti Kerekasztal elvonta a feladatot a minisztériumtól - kidolgozva a ma hatályos alkotmányt -, az 1989. novemberi "négyigenes" népszavazás pedig megakadályozta a közvetlen elnökválasztás kiírását és Pozsgay pozícióba emelését. Ezt Bihari sokáig nem bocsátotta meg a demokratikus ellenzéknek, 1996-ban így fakadt ki a parlamentben: "Ennél manipulatívabb, zavarosabb népszavazás nemcsak a magyar jogtörténetben (É), hanem az általam ismert nemzetközi példák sorában még nem volt."
Míg a Reform és demokrácia az értelmiség körében öregbítette a hírnevét, az országos ismertséget a pártból való kizárása hozta meg. 1987 nyarán az MSZMP-n belüli ellenzék élesen bírálta az elfogadásra váró kormányprogramot, és aláírásokat gyűjtött egy tiltakozó levélhez. 2003-ban a Bihari hatvanadik születésnapjára megjelent kötetben Lengyel László azt írta, a lakiteleki tanácskozást szervező politológus kezdetben igencsak hezitált, ám végül mégis nevét adta a kezdeményezéshez. Ez volt az utolsó csepp a pohárban, a Pozsgayt elszigetelni igyekvő, de rajta fogást nem lelő "konzervatívok" Biharit - és három társát: Lengyel Lászlót, Bíró Zoltánt, Király Zoltánt - 1988 áprilisában kizárták az MSZMP-ből. Állítólag az állásuk is veszélyben volt, egzisztenciálisan akarták ellehetetleníteni őket, ám a következő hónapokban a régi rend hívei annyira meggyengültek, hogy tervüket már nem tudták keresztülvinni.
Bihari a Népszabadságban megjelent kommünikéből értesült a döntésről - napokon belül megőszült. Később ugyan fölajánlották a kizártaknak a visszatérés lehetőségét, de azzal egyikük sem élt. A politológus már tagja volt az MDF-nek, majd belépett a Nyers Rezső-féle Új Márciusi Frontba is. 1988 őszén feltűnt az újra önálló párttá alakult szociáldemokraták háza táján, programot írt nekik, de az egymással csatázó öregek nem kértek a "reformkommunistából". Ebben az időszakban jelent meg és vált bestsellerré Ács Zoltán riportkönyve, a Kizárt a párt: Bihari jelentős népszerűségnek örvendett, végigturnézta az országot.
A választások közeledtével számos párt, szervezet szerette volna a tagjai között látni, a politológus pedig számtalan vasat tartott a tűzben. Elnökségi tagja volt a Pozsgay vezette Demokratikus Magyarországért Mozgalomnak, a Nyilvánosság Klub ügyvivői tanácsának, még a Magyar Mozgókép Alapítvány irányításából is kivette a részét; ám 1990-ben átmenetileg megszakadt a politikai pályája. A malíciára mindig hajlamos tudományos közösség szerint Bihari mindenhez értőnek tartja magát: az bizonyos, hogy még az egész embert kívánó foglalatosságai mellett (parlamenti képviselő, alkotmánybíró) is megtartotta egyetemi katedráit, így a pesti doktori iskola vezetését vagy a győri jogászképzés szakmai irányítását.
Alkotmányozó tényező
Az 1994-es országgyűlési választásokon pártonkívüliként, az MSZP támogatásával indult a főváros XI. kerületében. Az 1998-ig tartó ciklusban a szocialisták tekintélyes szakpolitikusa volt: az összeférhetetlenségi törvény atyja (lásd: "A tét most már nagyon nagy", Magyar Narancs, 1996. november 21.), a népszavazásról és a választójogról szóló törvények módosítását célzó munka irányítója volt. 1995-ben tagja lett az alkotmány-előkészítő bizottságnak, ahol főleg azokat a közjogi elveket képviselte, amelyeket már a nyolcvanas években is vallott.
A vita során az MSZP vezérszónokaként amellett érvelt, hogy a szociális államra utalást mindenképpen bele kell venni az új alaptörvénybe, bár elismerte, bizonyos jogosítványok alanyi jogúvá tétele a demagógia szellemét szabadítaná ki a palackból - ebben az ügyben még a szocialistákhoz húzó szakszervezetekkel is kész volt ütközni. Letette a garast a kétkamarás parlament mellett - ebben főleg Áderrel vívtak szócsatákat -, fontosnak tartotta a területi érdekképviseletek becsatornázását, a gazdasági kamarák, korporációk, az egyházak képviseletének biztosítását. Továbbra is a közvetlen elnökválasztás mellett szállt síkra - miként akkoriban a szocialisták többsége -, bár ebben az időszakban már nem akarta többletjogosítványokkal felruházni az államfőt. Elfogadta ugyanis a kormányprogram alaptézisét, amely leszögezte, a hatályban lévő alkotmány elveire építik az új alaptörvényt.
"Következetesen kiállt az eszméi mellett, de mindig kész volt kompromisszumot kötni, számos kérdésben közelebb állt hozzánk, mint a saját frakciójához" - elevenítette fel a közös munka emlékeit Hankó Faragó Miklós (SZDSZ). "Intellektuális igényességgel képviselte a nézeteit, ugyanakkor meggyőzhető ember volt" - idézte a múltat Hack Péter, az alkotmányügyi bizottság egykori szabad demokrata elnöke. Bár az MSZP abszolút többséggel rendelkezett a parlamentben - a koalíció pedig kétharmaddal -, a kormánypártok jelentős önkorlátozást vállaltak: az alkotmány-előkészítő bizottságban öthatodos többség kellett egy-egy javaslat elfogadásához, a szocialistáknak pedig vétójoguk volt. Bihari tudta, felesleges erőltetni a korporatív államról alkotott nézeteit, a liberálisok és a Fidesz ellenállásán úgyis elbuknának.
A konszenzuskényszer miatt az 1996-os koncepció igazi vegyes felvágott lett: belekerült a szociális államra meg a Szent Koronára hivatkozás, sőt bevették a sport egyetemes és nemzeti értékeinek a védelmét is (részletesen lásd: Az ígéretek földje, Magyar Narancs, 1996. november 28.). Mivel az igazságügyi miniszter - és néhány kormánytag - továbbra is elégedetlen volt az eredménnyel, a bizottság által javasolt módosítókat nem szavazták meg (öt voks hiányzott a kétharmadhoz), a szövegezési munka pedig kitolódott. A számtalan alternatív megoldást tartalmazó javaslatot 1998. március 4-én ugyan elfogadta a bizottság, de a parlament munkája tizenkét nappal később lezárult, a szöveg pedig az irattárban landolt. "A jelenleg hatályos alkotmány eddig is képes volt és ezután is képes lenne az európai mércével mért demokrácia (É) garantálására. Ilyen értelemben nincsen alkotmányozási szükséghelyzet" - mondta 1996-ban Bihari, mintegy előre jelezve az alkotmányozás zátonyra futását (lásd: Oratórium, Magyar Narancs, 1997. március 6.).
Talárban
A ciklus végén ismét visszavonult a politikától, állítólag a szocialisták megsúgták neki: a legközelebbi jelöléskor őt delegálják a Donáti utcába. 1998-ban csaknem egy időben öt alkotmánybírónak is lejárt a megbízatása, ezért az AB akkori elnöke, Sólyom László a folyamatban lévő ügyekre, a jogfolytonosságra való hivatkozással három alkotmányőr mandátumának meghosszabbítását kérte Horn Gyulától (lásd: Szavatossági idő, Magyar Narancs, 1998. január 29.). Ekkor vetődött fel az AB-ról szóló törvény módosítása: Bihari ebben a vitában az újrajelölés megszüntetése mellett érvelt - ám úgy tűnik, a véleménye az évek alatt megváltozott: jelenleg csöppet sem zavarja, hogy a jobboldal az ő mandátumának meghosszabbításáért lobbizik a parlamentben (lásd: Marasztják, Magyar Narancs, 2008. április 24.).
Egy évvel később az MSZP két nevet dobott be a kalapba: Bihariét és Szigeti Péterét. Az SZDSZ berzenkedett a politológustól: úgy vélték, összeférhetetlen, hogy alkotmánybíróként olyan törvényekről fog véleményt mondani, melyek meghozatalában maga is részt vett - a két nagy párt azonban megszavazta Biharit. Állítólag a szocialisták között is voltak olyanok, akik ellenezték a politológus jelölését: túlságosan öntörvényűnek tartották, olyannak, aki előbbre jutása érdekében alkudozni fog a konzervatív bírákkal az őt delegáló párt kárára. "Hihetetlen szervezeti okosság jellemzi, pillanatok alatt felméri az erőviszonyokat, átlátja az adott intézmény működését: előbb-utóbb főnököt csinál magából" - jellemezte Biharit egy neve elhallgatását kérő volt munkatársa. 2005 novemberében - a HVG akkori információja szerint - 8:2 arányban a talárosok elnökükké választották. Az elnöki esküjét Esztergomban (az AB törvény szerinti székhelyén), az érseki palotában tette le az Aranybulla előtt.
Az AB tevékenységét nyomon követő alkotmányjogászok szerint Bihari a kezdeti időszakban rendszeresen "balra" szavazott: elmeszelte a sajtószabadságot korlátozni kívánó lex Répássyt, az APEH-rendőrségről vagy a gyülekezési törvényről szóló határozatnál is az MSZP-nek kedvező álláspontot képviselt. De ahogy közeledett az elnökválasztás időpontja, úgy vált egyre gyakoribbá a konzervatívokkal való együttműködés. Szocialista körökben a jobboldalnak szánt gesztusként értelmezik az ügyészség függetlensége, a PSZÁF autonómiája melletti kiállását, a felsőoktatási törvény kigyomlálását vagy a Gyurcsány-csomag két lényeges elemének (házipénztár- és elvárt adó) kilövését. Más szemszögből nézve ezek a döntések összhangban vannak Bihari közjogi nézeteivel - így a politikamentes szakértelemről vagy a felsőoktatatás autonómiájáról alkotott ideáival (részletesen lásd: Székek és ellensúlyok, Magyar Narancs, 2005. november 10.).
Az MSZP vezetőségében a biztosítékot a kormány politikáját elbuktató - a koalíció szétesését eredményező - népszavazási kérdések átengedése verte ki. A szocialisták és a liberálisok szakpolitikusai szerint súlyos szakmai hiba volt alkotmányosnak minősíteni a manipulatív és demagóg kezdeményezéseket. Bihari állítólag eltaktikázta magát, mert a koalíciós politikusok biztosak benne, hogy az AB elnöke a mandátumhosszabbításra játszott: úgy vélte, ennek érdekében inkább a jobboldalnak kell engedményeket tenni, mert az MSZP úgysem engedi el a kezét, a szocialistáknak érdekükben áll megtartani őt a testület élén.
Bihari tavaly több interjúban is leszögezte, nem híve a kiterjesztő értelmezésnek, a normaszövegtől való elrugaszkodásnak, márpedig az alaptörvény lehetővé teszi a vitatott referendumok kiírását. A 168 órának idén márciusban ekképp magyarázta a döntések hátterét: "Csak a törvényalkotó tudná megoldani a helyzetet, mégpedig az alkotmány népszavazási jogszabályainak módosításával. Az Alkotmánybíróság a hatályos alkotmányt köteles betartani. (É) Azt mondtuk: a népszavazási törvény átfogó felülvizsgálatra szorul. Ennél többet nem tehetünk." Egyébként a bírák tavaly két alkalommal is mulasztásos alkotmánysértést fedeztek fel a referendumról szóló jogszabályban: a törvény nem tisztázza, hogy meddig kötelezi az ügydöntő népszavazás az Országgyűlést, és ugyanabban a kérdésben mennyi ideig nem lehet újabb népszavazást kiírni, ráadásul a versengő, egymással szöges ellentétben álló kezdeményezések esetén lehetetlen megállapítani, melyik élvez prioritást (lásd: Havi kétszáz iksszel, Magyar Narancs, 2008. január 10.).
A felelősség hárítása fedezhető fel a Fidesz-kezdeményezésről hozott első AB-határozatokban is. Egyrészt költségvetési bevételként foglalkoztak a vizitdíjjal, másrészt pusztán formai okok miatt utalták vissza az ügyet az Országos Választási Bizottságnak (OVB); az OVB a még el nem fogadott 2007-es büdzsétörvény-javaslatra hivatkozva utasította el a népszavazás kiírását (részletesen lásd: Urnák népe, Magyar Narancs, 2007. március 15.). Ugyanakkor a tandíjról szóló határozatban az alkotmánybírók jelezték: az OVB használhat új érveket, ha azok az előző vonatkozó döntés óta keletkeztek. Ennek alapján a választási bizottság joggal számíthatott arra, hogy az időközben törvényerőre emelkedett költségvetésre hivatkozással az AB-nak is tetsző módon stoppolhatja a kezdeményezéseket. Közben a Fidesz átírta a kérdéseket (a konkrét évszám már nem lett feltüntetve), az AB pedig úgy döntött, a kezdeményezések mégsem ütköznek a költségvetési tilalomba. Amikor az OVB mégis ellent mert mondani, a talárosok sajtótájékoztatón üzentek: tessék az alkotmánybírósági határozatoknak megfelelően dönteni.
Egy a szocialisták körében terjedő pletyka szerint Bihari az AB és az OVB közti kötélhúzás idején alkut ajánlott a választási bizottságnak, illetve közvetve a kormányfőnek: ha az OVB átengedte volna a tandíjas kérdést, és megtagadta volna a vizit- és a kórházi napidíjas hitelesítését, ezt a döntést az AB helybenhagyta volna. Gyurcsány Ferenc környezetéből határozottan cáfolták, hogy a miniszterelnök bármilyen alkut kötött volna az AB elnökével. Más forrásokból úgy értesültünk, Bihari igenis tett olyan kijelentéseket, melyekből az MSZP vezetői azt a következtetést vonhatták le, hogy az AB a kényelmetlen kezdeményezések elutasítására készül.
Elvi alapon
"A legfőbb probléma, hogy a közel egyéves vita alatt nem találtak igazán jó indokokat, érveket a népszavazás partok közé szorításához" - véleményezte a helyzetet lapunknak Lövétei István alkotmányjogász. Halmai Gábor, az OVB elnökhelyettese úgy véli, okkal szerepel az alaptörvényben, és az OVB okkal alapozta döntéseit arra, hogy a kormányprogramról és a költségvetési tételekről nem lehet megszavaztatni a népet. Ez, valamint a választási bizottság burkolt alkotmánymódosításra vonatkozó észrevétele megfelelő alap lehetett volna a referendum-dömping leállítására. Egyébként ezt erősítette meg Bragyova András alkotmánybíró jól felépített különvéleménye is.
Az alkotmányjogászok többsége és a rendszerváltás idején létrejött közjogi rendszer megalkotói úgy vélik, a 2006-2007-es referendumkérdéseknél elsősorban azt kellett volna tisztázni, hogy mire szolgál az állampolgári kezdeményezéssel indított ügydöntő népszavazás intézménye, és milyen korlátai vannak. Körösényi András szerint az alapprobléma alaptörvényünk eklektikus mivoltából adódik: "Nem véletlen, hogy a tisztán parlamentáris kormányzattal bíró alkotmányokban nincs ilyen intézmény" - állapította meg a Népszabadságban decemberben közölt esszéjében. Kis János vitatta Körösényi álláspontját: "A képviselők kezét meg lehet ugyan kötni, de nem akárhogyan. Csak úgy, hogy a parlamenti demokrácia alkotmányos elvei közben ne szenvedjenek csorbát." Ehhez pedig túl nagy aktivizmusra sincs szükség: az AB-nak egyszerűen követnie kellett volna az 1993-ban kialakított gyakorlatát. A testület ugyanis tizenöt évvel ezelőtt leszögezte: Magyarországon a képviseleti demokrácia elsőbbséget élvez, a közvetlen demokrácia csak kiegészítő elem. Természetesen a precedensektől el lehet térni, ám ezt csakis alapos érveléssel tehették volna meg az alkotmányőrök. A szakemberek szerint itt bújik ki a szög a zsákból: Biharinak nincs alkotmányjogi műveltsége, nem rendelkezik a szemléletbeli fordulat levezényléséhez szükséges intellektuális, szakmai eszközkészlettel (lásd Minőségből mennyiségbe című keretes írásunkat).
Az AB jelenlegi elnöke ugyanis gyökeresen másként gondolkodik a referendum intézményéről, mint a rendszerváltó atyák. Míg a demokratikus ellenzék 1987-88-ban az egypárturalom lehetséges ellensúlyát látta benne, addig a népi irányzathoz közel álló Biharit elitellenes attitűdjei tették referendumbaráttá; egyrészt a privilégiumaihoz görcsösen ragaszkodó régi MSZMP-vezetéssel, másrészt az új berendezkedést a tárgyalóasztalnál kifundáló fővárosi értelmiséggel - miként egy interjújában fogalmazott: a "kerekasztal lovagjaival" - szembeni ellenérzései. Ezenfelül vélhetően hisz is abban, hogy a népakarat nemcsak egy elvont fogalom, hanem létező, a népszavazás révén megnyilvánuló entitás - csak éppen a pártok ideológiai acsarkodása elnyomja ezeket a hangokat.
Már a Reform és demokráciában felvetette, hogy az alapvető intézmények - köztársasági elnök, kétkamarás parlament, AB, új alkotmány - átalakításakor legyen kötelező a népszavazás elrendelése. Az új alaptörvény parlamenti vitájában pedig leszögezte: "a jelenlegi koncepcióval szemben szélesebben kell meghatározni a közvetlen részvétel lehetőségét, tágítani kell a kört. Nem elegendő annak a garantálása, hogy a meghozott törvények elfogadásával vagy hatályon kívül helyezéséről dönthet referendum formájában a nép, hanem biztosítani kell azt a jogot is - az alkotmányból levezethetően -, hogy önálló törvénykezdeményezéssel (É) befolyásolhassa a parlament akaratát." 1996-ban többször hangsúlyozta, nem elegendő az új alkotmányszöveget referendummal megerősíteni, a kardinális ügyekről (alkotmányforma, államfő megválasztásának módja, kamarák száma) meg kell kérdezni a választópolgárokat. Még arra is hajlandó lett volna, hogy szavazásra bocsássák, bekerüljön-e a halálbüntetés szabályozása az alaptörvénybe. Egy alkalommal pedig így fakadt ki: "Miért nem irányulhatna nyíltan, nem burkoltan, hanem nyíltan egy népszavazás az alkotmány valamely részének a megváltoztatására."
Minőségből mennyiségbe
Az AB-elnöki tevékenységét a blokkolóóra felszerelésével kezdő Bihari elsődleges céljának az ügyhátralék ledolgozását tekintette. A kihívás nagy: a bírák átlagban évi 1200 indítványt kapnak, ám pár száz határozatnál többre nem futja az energiájukból: 2006-ban már 1619-re rúgott a talonban maradt ügyek száma. Bihari kifejezetten szorgalmas bíró volt: kilencéves tevékenysége alatt 2710 ügy elintézésében vett részt, ötven véleményt írt. Az 1999 óta eltelt időszakban 368 befejezett ügynek volt az előadója: jelenleg Kilényi Géza, Ádám Antal és Kiss László mögött a negyedik helyen áll, de a még hátralévő idejében várhatóan megelőzi Kisst, aki első ciklusa alatt 370 esetnél járt el. A nagy elődökhöz képest a politológusprofesszornak nincs olyan megalapozott jogelméleti felkészültsége, amely lehetővé tenné új alkotmányjogi doktrínák kidolgozását: 2003-ig több mint 160 publikációja jelent meg, ám ebből mindössze 12 tekinthető jogi tanulmánynak, s ezek többsége 1988 előtti. Bihari többször jelezte, nem szeretné, ha a 2005 és 2008 közötti korszakot róla neveznék el - csendes, hivatalszerű működésre kívánt berendezkedni -, ám a népszavazási döntések, a közvetlen és közvetett demokrácia viszonyának újraértelmezése miatt ezt már nem fogja tudni elkerülni.
