Borkai: "Az biztos, hogy nőket többet nem viszünk a hajóra!"

  • narancs.hu
  • 2023. június 12.

Belpol

2019-es botrányáról és 2024-es újraindulási szándékáról is beszélt Borkai Zsolt, volt győri polgármester, aki elismerte, a Fideszből kérték annak idején, hogy mondjon le.

Mint arról lapunk is beszámolt, múlt héten 2019-es  szexbotránya után Borkai Zsolt, volt polgármester bejelentette, hogy függetlenként újra elindulna a városvezetői posztért 2024-ben.

Bejelentését követően vasárnap este Borkai több médiumnak is interjút adott. Előbb az ATV-n jött le vele egy hosszú, egyórás beszélgetés, majd a politikus a Gulyáságyú Médiának is nyilatkozott.

Egykori botrányáról néhány aprónak mondható részlettől eltekintve mint hogy "jó piásak voltunk, ittunk, kábítószer nem volt", nem árult el többet, mint amit már korábban is lehetett tudni. Elmondta viszont, hogy Kubatov Gábor tartotta vele a kapcsolatot a Fideszből, és azt is kijelentette, hogy Orbán Viktorral sem a botrányát megelőző időszakban, sem azt követően nem beszélt, ám

azt már nem volt hajlandó elárulni, hogy a 2019-es választási győzelme után ki kérte meg a Fideszből, hogy mondjon le mandátumáról, csupán a kérés tényét ismerte el.

A jövőbe tekintő, politikai ambíciókkal bíró Borkai elmondta,

azért indul függetlenként, mert ugyan jobboldali értékek mentén, de az országos politikától elvonatkoztatva szeretné vezetni a várost, azaz nem kíván állást foglalni a városvezetői tevékenységen túlmutató ügyekben.

Mindehhez hozzátette, hogy semmiféle kapcsolata nincs a Fidesszel. "Nem haragszom rájuk, abszolút érthető, hogy szálka lettem a Fidesznek a szemében. Sokan azt mondják, hogy nekem köszönhető Tarlós budapesti veresége is. Ha ők így gondolják és ezt a felelősséget rám tudják tenni, akkor ezt elvállalom. Nincs jelentősége, hogy én mit gondolok" – nyilatkozta.

A beszélgetésekből többek között az is kiderült, hogy a jachtos botrány a régi barátságokat nem tette tönkre, Borkai ugyanis bár nem tájékoztatta előre indulásáról, biztos benne, hogy ügyvéd barátja, az Audi-földek ügyével hírbe hozott Rákosfalvy Zoltán támogatni fogja.

Azt gondolom megbűnhődtem. Remélem, az életemben többet ilyen nem lesz. Az biztos, hogy nőket többet nem viszünk a hajóra"

– nyomatékosított Borkai Zsolt.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Mi az üzenete a Hadházy Ákos és Perintfalvi Rita elleni támadásoknak?

Bő húsz éve elvetett mag szökkent szárba azzal, hogy egy önjelölt magyar cowboy egyszer csak úgy döntsön: erővel kell megvédenie gazdáját a betolakodótól – ha jóindulatúan szemléljük a Hadházy Ákossal történteket. Ennél valószínűleg egyszerűbb a Perintfalvi Ritával szembeni elképesztően alpári hadjárat: nem könnyű érveket hozni amellett, hogy ez valaminő egyéni ötlet szüleménye.

Mi nem akartuk!

A szerző első regénye a II. világháború front­élményeinek és háborús, illetve ostromnaplóinak inverzét mutatja meg: a hátországról, egészen konkrétan egy Németváros nevű, a Körös folyó közelében fekvő kisváros háború alatti életéről beszél.

Mit csinálsz? Vendéglátózom

Kívülről sok szakma tűnik romantikusnak. Vagy legalábbis jó megoldásnak. Egy érzékeny fotográfus meg tudja mutatni egy-egy szakma árnyékos oldalát, és ezen belül azt is, milyen azt nőként megélni. Agostini, az érzékeny, pontos és mély empátiával alkotó fiatal fotóművész az édesanyjáról készített sorozatot, aki a családi éttermükben dolgozik évtizedek óta.