Botrány a parlamentben: füttyszóval tiltakoztak az ellenzékiek a fideszes csel miatt, Kövér felsorakoztatta a házőrséget

  • G. M.
  • 2018. december 10.

Belpol

A Fidesz egyetlen gombnyomással szavazta le az összes ellenzéki módosítót.

Ma délután leszavazta az országgyűlés, hogy egyesével tárgyalják az ellenzéki módosítókat, melyekkel az ellenzéki képviselők szerették volna elérni, hogy a parlament ne szavazhasson szerdán a rabszolgatörvényről. Ez törvényes obstrukciónak számít, de a Fidesz egy gombnyomással leszavazta az indítványokat.

Erre néhány ellenzéki képviselő felállt, füttyszóval és kiabálva tiltakozott az ülésteremben. „Képviselő úr, mérsékelje magát!” – mondta Kövér, majd kizárta Varga László ellenzéki képviselőt az ülésről. Aztán jelezte, hogy szankcionálni fog néhány képviselőt, mert szerinte sértették a ház méltóságát.

Kövér László elhallgattatta Szabó Tímeát, aki léhűtő senkiháziaknak nevezte a fideszes képviselőket

Erős beszédet mondott a parlamentben a Párbeszéd politikusa. Kövér László elnémította. A rabszolgatörvénnyel kapcsolatban szólalt fel a Parlamentben Szabó Tímea, a Párbeszéd politikusa, aki arról beszélt, hogy a törvénnyel a magyar családokat, apákat és anyákat teszi tönkre a Fidesz, akik már így is ki vannak zsigerelve.

Tóth Bertalan szerint a parlamentnek szavaznia kellett volna az indítványokról.

Az országgyűlési őrség a plenáris ülésterem mellett várakoznak – erről Vadai Ágnes (DK) beszélt, hogy vonják vissza az házőrség embereit az ülés bejárata elől.

A felsorakozott őrség tagjairól Szabó Tímea is posztolt a Facebookra:

Kocsis Máté kutyakomédiának és hisztériakeltésnek nevezte a történteket, és az ellenzéket bírálta az események után.

Az ellenzék jelentős része nem sokkal 15 óra után kivonult a teremből.https://magyarnarancs.hu/belpol/botrany-a-parlamentben-futtyszoval-allva-tiltakoztak-az-ellenzekiek-a-fideszes-csel-miatt-kover-felsorakoztatta-a-hazorseget-115697

false

Fotó: Bankó Gábor

false

 

Fotó: Bankó Gábor

false

Figyelmébe ajánljuk

Buli a reggeli felfrissüléstől kifulladásig – így látják az idei Szigetet a Narancs fotósai

  • narancs.hu

Meglepő fesztiválszettek, fényes nappal is csapató bulizók, rengeteg por, a koncerten épp elénk beálló ismeretlen, neonfényekkel kivilágított ösvények, napközbeni workshopok, esti koncertek, hajnalig tartó bulik és sakk a WC-ben – a Sziget az idén is pont ugyanolyan őrült, mint a korábbi években. Mutatjuk a Narancs fotósainak legjobb képeit az idei fesztiválról! 

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.