Még ők sem elégedettek: évértékel a Professzorok Batthyány Köre

  • narancs.hu
  • 2018. december 10.

Belpol

Nem olyan jó az a korrupció, mondják óvatosan a kormánypárti professzorok.

A Professzorok Batthyány Köre idén is elkészítette elemzését az ország állapotáról, hívja fel a figyelmet a hvg.hu.

Az elemzés olyan szolidan igyekszik kritizálni, ahogy csak tud:

"Elemzésünk alapja a kritikus szolidaritás, mely kifejezi elkötelezettségünket a nemzet érdekeit érvényesítő, a nemzeti és a keresztény hagyományokra, legfőképpen a családra alapozott stratégia mellett. Jóllehet ez a stratégia a nemzet javát szolgálja, ugyanakkor azonban gyakorlati megvalósítása nemkívánatos jelenségekre is vezet."

Persze megjegyzik azt is, hogy "Hozzászoktunk, hogy kritikus megjegyzéseinket a sajtó túlhangsúlyozza, de ez nem kényszerít bennünket a hatalom iránti bizalmunk bizonygatására."

Aggódva jegyzik meg, hogy az újabb kétharmad ellenére " nem hallgathatunk arról, hogy több egyetemi városban a kormány támogatottsága visszaesett." Sőt, aggódnak "a közéletben, elharapódzó, a demokratikusan megválasztott tisztségviselők és az ország szuverenitását megjelenítő intézmények méltósága ellen irányuló kulturálatlan, alantas, megnyilvánulások miatt" is.

A professzorok szerint ugyan a legnagyobb veszély valóban a migrációt, de a kormány túltolta:

"A migrációs válság gyakori hangoztatása érthető volt a választási kampányban, meg is lett az eredménye, de azt is tudni kell, hogy sok ember szemében a propaganda túlhajtott, már-már visszatetsző volt, s ez is hozzájárulhatott az elbizonytalanodásukhoz."

A korrupció viszont valós probléma, nevezik meg ők is, persze kérdéses, hogy avjon ugyanzokra gondolnak-e a korrupció elkövetőiként, mint mások: "Vissza kell szorítani a korrupció minden formáját az adóelkerüléstől a járadékvadászatig, melynek során nem valós teljesítménnyel, hanem politikai segítséggel, a törvények kijátszásával akarnak egyesek új vagyont létrehozni vagy versenyelőnyt szerezni. A korrupció rendkívül súlyos probléma, a társadalom elvárja a kormánytól, hogy minél hatékonyabb és eredményesebb stratégiát dolgozzon ki a visszaszorítására."

A felsőoktatást illetően kiemelik a genderszak betilátsának ügyét, amelyet korán sem tartanak olyannagy korlátozásnak: "A nyáron felajzotta a kedélyeket a gender szakok betiltásárólszóló vita. Tudomásunk szerint nincs szó betiltásról, csupán annyi történt, hogy a kormány a hatályos jogszabályok keretei között maradva visszavonta a téma külön szakon való oktatására vonatkozó engedélyt. Álságos a tudományos kutatás szabadsága és a tanszabadság Alaptörvénynek ellentmondó korlátozásáról beszélni" - írják.

Azt azért látják, hogy a felsőoktatásban és kutatásban a közbeszerzési szabályozás miekkora akadályozást jelent, és a NAT új verziójával sem feltétlenül értenek egyet.

Az MTA-ügyében elég óvatosnak tűnnek: "Fontos azonban, hogy a szervezeti modernizálás ne károsítsa a már meglévő, főleg alapkutatási potenciált." És fontosnak tartanák azt is, hogy "megmaradjon, sőt, kiteljesedjen az Akadémia minőségbiztosítási funkciója (legtöbb szakmában az MTA doktora cím), ami garanciát jelenthet arra, hogy a helyi csoportérdekektől függetlenül, csak a dokumentálhatóan arra érdemesek kaphassák meg az egyetemi tanári kinevezést."

Egyébként persze mindenben kormányzati témában "kiállnak", "mélységesen egyetértenek", ésatöbbi.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.