Kövér László elhallgattatta Szabó Tímeát, aki léhűtő senkiháziaknak nevezte a fideszes képviselőket

  • G. M.
  • 2018. december 10.

Belpol

Erős beszédet mondott a parlamentben a Párbeszéd politikusa. Kövér László elnémította.

A rabszolgatörvénnyel kapcsolatban szólalt fel a Parlamentben Szabó Tímea, a Párbeszéd politikusa, aki arról beszélt, hogy a törvénnyel a magyar családokat, apákat és anyákat teszi tönkre a Fidesz, akik már így is ki vannak zsigerelve.

false

Szabó arról beszélt, hogy felháborító, hogy az a kormány akarja agyondolgoztatni a magyarokat, melynek tagjai most sincsenek bent az országgyűlésben. „Maguk szétverik a családokat, az emberek bele fognak ebbe betegedni” – mondta a politikus, aki emlékeztetett, hogy Magyarország már így is élen jár a daganatos megbetegedésekben és az infarktusokban.

Szabó beszéde végén léhűtő senkiháziaknak nevezte a fideszes képviselőket, amiért alig járnak be a parlamentbe, ám erre Kövér László kikacsolta a mikrofonját, így felszólalása végét már nem lehetett érteni.

Figyelmébe ajánljuk

Buli a reggeli felfrissüléstől kifulladásig – így látják az idei Szigetet a Narancs fotósai

  • narancs.hu

Meglepő fesztiválszettek, fényes nappal is csapató bulizók, rengeteg por, a koncerten épp elénk beálló ismeretlen, neonfényekkel kivilágított ösvények, napközbeni workshopok, esti koncertek, hajnalig tartó bulik és sakk a WC-ben – a Sziget az idén is pont ugyanolyan őrült, mint a korábbi években. Mutatjuk a Narancs fotósainak legjobb képeit az idei fesztiválról! 

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.