Bűnügyi felügyeletet kapott egy tüntető, aki füstgyertyát dobott a Sándor-palotára

  • narancs.hu
  • 2018. december 23.

Belpol

A tüntető férfi 4 hónapig csak nyomkövetővel a lábán mozoghat szabadon, és el van tiltva a nyilvános rendezvényektől.

Bűnügyi felügyelet alá helyeztek egy 28 éves férfit, azaz szabadon mozoghat, de nyomkövető berendezést helyeztek el a lábán. A megalapozott gyanú szerint december 21-én az éjjeli órákban, az I. kerület, Szent György téren tartott demonstrációt követően füstgyertyát dobott a Köztársasági Elnöki Hivatal, a Sándor-palota falának.

A Főügyészség szerint az eldobott füstgyertya miatt a műemlék épület fala megrongálódott, azon égés- és piros festéknyomokat hagyott.

A Fővárosi Főügyészség a rendelkezésre álló adatok alapján megállapította, hogy a rongálás minősített bűntette miatt őrizetbe vett gyanúsítottal szemben valóban szükséges és indokolt kényszerintézkedés alkalmazása, azonban jelen esetben elegendő a nyomkövető eszközzel biztosított bűnügyi felügyelet is. A gyanúsítottal szemben egy másik büntetőeljárás is folyamatban van, mert egy korábbi demonstráción is garázda magatartást tanúsított. Emiatt reális a veszélye, hogy újabb, szabadságvesztéssel büntetendő bűncselekményt követ el az ügyészség szerint.

Az ügyészi indítvány alapján a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája elrendelte a gyanúsított bűnügyi felügyeletét 4 hónapra azzal, hogy a terhelt nyilvános – köztük politikai jellegű – rendezvényen, felvonuláson, tüntetésen nem vehet részt.

A végzés nem jogerős, az ügyészség fellebbezett a gyanúsított lakására kiterjedő, és nyomkövető eszközzel ellenőrzött bűnügyi felügyelet elrendelése érdekében.

Figyelmébe ajánljuk

„A harmincas-negyvenesek gyakran megkérdezik maguktól, hogy miért élünk még mindig itt”

Soltész Béla Osztatlan közös című második novelláskötetének szereplői átlagos emberek, akik a 2020-as évek rossz közhangulata ellenére, a polikrízis közepette próbálnak boldogulni. Generációs tapasztalatokról és az élet minden területére beférkőző politikáról is beszélgettünk a szerzővel, aki társadalomtudósként a migráció hatásait kutatja, dél-amerikai kalandjairól pedig útleírásaiban számolt be.

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”