Cigányozással járatná le ellenfelét Nyíradony fideszes országgyűlési képviselője

  • narancs.hu
  • 2024. június 4.

Belpol

Tasó László a párt által kiadott újságban írja egy polgármester-jelöltről, hogy „Hajdúsámsonból beköltözött roma származású lakos”.

„A személyes támogatásommal is visszaélő is gyalázkodó, gúnyoldó léhűtő, a Hajdúsámsonból beköltözött roma származású lakos”

szúrta ki a 444 Tasó László, Nyíradony és környékének fideszes országgyűlési képviselőjének írását a párt által kiadott választási újságban. Tasó Nyíradony egyik független polgármester-jelöltjéről ír így, az információt pedig maga a politikus tartotta annyira fontosnak, hogy kiemelj.  Ezek után némi fenyegetőzés is érkezik, ugyanis hozzátette, számon kéri azokat, aki aláírásukkal lehetővé tették, hogy az általa meg sem nevezett jelölt indulhasson a választáson: „Ez súlyos és sokatmondó üzenet, amit értelmezni és rövid időn belül kezelni kell.”

Tasó 1994 és 2014 között volt a település polgármestere, azóta parlamenti képviselő, és a lap szerint nagyjából semmi nem történhet a térségben semmi az ő tudomása nélkül. 2019-ben unokaöccsét, Tasó Bélát indította a Fidesz polgármesternek, idén viszont Terdik János mögött sorakozik fel a párt. Hogy Tasó mennyire izgalmas figura, azt jól mutatja, hogy 2013-ban már potrtécikkünk is megjelent róla.

A cigányozásnak itt nincs vége, a lap ugyanis arra is felhívja a figyelmet máshol, hogy majdnem román költöztek be Nyíradony egy részébe.

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.