"Csak a székházakig jutottunk el" (Dávid Ibolya MDF-es képviselőnő)

szerző
Szily László
publikálva
1996/48. (11. 28.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Izgalmas hely lett a Parlament: hétfőn napirend előtt és a keddi azonnali kérdések órájában a tényfeltáró képviselők egymásra licitálva ráncigálják le a leplet kormánypártokhoz közel álló gazdasági szereplőkről, a frakcióirodák félhomályában gyúlékony információk cserélnek gazdát. A szorgos tényfeltárók egyike az MDF-es Dávid Ibolya, aki - mint azt az alábbi beszélgetésben elmondja - pártja kissé korszerűtlen imidzsére rácáfolva, CD-adatbázisokról és az Interneten keresztül szerzi be a muníciót Horn Gyula megizzasztásához. Szó esik még a botrányok helyes időzítéséről, a szocialisták titkos műkincseiről és a tisztes középhivatalnokokról.

Izgalmas hely lett a Parlament: hétfőn napirend előtt és a keddi azonnali kérdések órájában a tényfeltáró képviselők egymásra licitálva ráncigálják le a leplet kormánypártokhoz közel álló gazdasági szereplőkről, a frakcióirodák félhomályában gyúlékony információk cserélnek gazdát. A szorgos tényfeltárók egyike az MDF-es Dávid Ibolya, aki - mint azt az alábbi beszélgetésben elmondja - pártja kissé korszerűtlen imidzsére rácáfolva, CD-adatbázisokról és az Interneten keresztül szerzi be a muníciót Horn Gyula megizzasztásához. Szó esik még a botrányok helyes időzítéséről, a szocialisták titkos műkincseiről és a tisztes középhivatalnokokról.

Magyar Narancs: Az utóbbi hetekben újra érdemes odafigyelni a parlamentre. A képviselők szinte minden ülésnapon jobbnál jobb sztorikkal állnak elő. Ez a Tocsik-ügy felszabadító hatásának köszönhető?

Dávid Ibolya: Idő kellett, hogy sok területen világossá váljon a gazdaság és a politika összefonódása. Az ÁPV Rt.-nél például most mutatkoztak a jelei annak, hogy a szervezet létrehozásakor öszvér megoldás született. Az egykori Állami Vagyonügynökség állami intézmény volt, az ÁPV Rt. viszont már részben gazdasági társaságként működik, ami egyfajta átjárhatóságot biztosít a gazdaság és a politika között. Mivel elég nagy a még privatizálásra váró vagyon, nap mint nap merülnek föl problémák. A Tocsik-ügy nagy tanulság volt a tekintetben, hogy ilyen ügyekben a kormányzati szálak imitt-amott már kimutathatók.

MN: Honnan szerzi az információit?

DI: Az összefonódások legobjektívebb érzékelője a Céghírek című CD, ami nyilvános és bárki számára hozzáférhető. Ha az ember sokáig búvárkodik a cégbejegyzésekben, akkor rájön arra, hogy van körülbelül kétszáz ember Magyarországon, akik a gazdasági, kulturális élet kulcsemberei. Ez az MSZMP-s, kisz-es, demiszes múltú csoport 1990-ben háttérbe szorult a politikában, így pénzét és kapcsolatrendszerét a gazdasági életben kamatoztatta, majd 1994 után gazdasági erejét összekapcsolta a politika pénzosztó és döntéshozó köreivel. Nagyon bölcs mondás, hogy a politika anyateje a pénz, mivel itt pontosan körülhatárolható az a kör, amely hatalmas pénzek fölött rendelkezik.

MN: A CD-n kívül milyen forrásból szerez értesüléseket?

DI: Nagyon sokan vannak, akik állampolgárként írnak levelet olyan ügyekben, ahol sérelem érte őket. Õk is nagyon sok információval szolgálnak. Van, aki személyesen keres meg, van, aki levélben, de az utóbbi időben egyre többen az Interneten keresztül is. Egészen komoly anyagokat küldenek a hálózaton arról, hogy mire kellene odafigyelnünk. Még olyan részletekre is kiterjed az informátorok figyelme, hogy hol kéne módosítani ahhoz egy törvényt, hogy csökkenthessük a visszaélések lehetőségeit. Sok más forrás is létezik. Ilyen például az újságírók támogatása. Számtalan esetben vannak olyan információik, amelyek megerősítéséhez nem kapnak segítséget valamelyik hivataltól. Ilyenkor a képviselőnek lehetősége van arra, hogy kérdést tegyen fel, vagy levelet írjon a miniszternek. Úgy veszem észre, hogy a köztisztviselők és közalkalmazottak tisztes középrétege sok esetben már fél, és megunta a visszaéléseket. Számtalan esetben ők hívják fel a figyelmünket például arra, hogy valahol már megint nem volt pályáztatás.

MN: Gyakori a névtelen bejelentés?

DI: Az informátorok az esetek többségében vállalják a nevüket. Eljönnek hozzám, így anonimitásukból kilépve vállalják, amit elmondanak. Arra általában persze megkérnek, hogy a nyilvánosság előtt ne használjam fel a nevüket.

MN: Készül újabb durranásokkal?

DI: Igen. Éppen egy környezetvédelmi ügysorozaton dolgozom, ami igazából legalább egyhetes kivonulást igényelne a napi parlamenti munkából.

MN: A parlamenti "tényfeltárásban" az MDF frakciója mellett a Tocsik-ügyre a Házban először rákérdező Fidesz és az elnyűhetetlen Homoki képviselő révén a kisgazdapárt a legaktívabb. Egyeztetik a felszólalásaikat?

DI: Ilyen egyeztetés nincsen.

MN: Miért nincs? Nagyobb ügyek esetén nem tartaná praktikusnak megosztani a feladatokat, hogy minden oldalról sorozhassanak?

DI: Az ügy gazdája az a képviselő, aki az információk legszélesebb birtokában van. Ilyenkor nyilván saját frakciója él a lehetőséggel, az ügy érdemében így nincs egyeztetés. Technikai részletekkel kapcsolatban persze van.

MN: Időzíti a rázósabb felszólalásait?

DI: Amint ellenőrizni tudtam az információk hitelességét, általában előállok az ügyekkel. Ott volt ugyanakkor a Tocsik-ügy, amelynek a másnapján kiderült egy másik botrányos eset. (Milliárdos sikerdíj fejében a menedzsment vagyonkezelésébe adták a Dunaferrt. A szerk.) Abban a helyzetben ellenzéki képviselőként nem tehettem meg, hogy az első botrány élét elkezdem lefaragni azáltal, hogy egy másik témát veszek elő. Az ilyen ügyeknek levegő kell és kifutási idő. Mi nem tesszük két- vagy háromfejűvé a botrányokat, úgyis elvégzik ezt helyettünk a kormánypártok. Példa erre, hogy albizottságot kellett létrehozni az alkotmányügyi bizottságban a pártok székházjuttatásainak vizsgálatára. Felháborító, hogy az az SZDSZ javasolta testület felállítását, amelyik a mai napig nem tisztázta magát a Tocsik-ügy alól. Jó kormánypárti taktika, hogy ha baj van, csináljunk minél nagyobbat, mert akkor tompul az eredeti botrány éle.

MN: Említette, hogy tapasztalatai szerint igen szűk kör birtokolja a gazdasági élet kulcspozícióit. A körhöz tartozó vállalkozók az ön tapasztalatai szerint milyen kapcsolatban állnak a pártokkal? Nem túlzott leegyszerűsítés azt mondani, hogy valamely cég MSZP-s vagy SZDSZ-es?

DI: A kulcspozíciókat elfogadó vállalkozók nagyobbik része az én megítélésem szerint is inkább mindenkori hatalmi kapcsolatait szeretné kihasználni, ami természetes, hiszen ott a több információ. Ezért vannak mindig sokkal nagyobb kísértésnek kitéve a kormányzó pártok és a kormány tagjai.

MN: Hogyan állta a nyomást pártja, az MDF az előző ciklus alatt?

DI: Erről nincs tapasztalatom az elmúlt négy évből. Az én szakterületem - a jogalkotás, az ügyrend - messze állt a gazdaságtól.

MN: Nem keresték meg annak érdekében, hogy az akkori kormány valamely törvényt egy csoport érdekeinek megfelelően módosítson?

DI: Több eset volt, amikor azért kerestek meg vállalkozók, mert ellentmondást találtak a törvényben, vagy pedig kifejezetten gazdaságellenes intézkedés volt készülőben. Soha azért senki meg nem keresett, hogy tisztességtelen eszközökkel próbáljon meg képviselőcsoportomra hatni, ami adott esetben anyagi hasznot hozott volna. A frakción belül pedig nyilvánosan senki nem panaszkodott arról, hogy megkeresték volna.

MN: Ellenzéki politikusként, felteszem, kormányra készül. Az ellenzékiként feltárt esetek alapján milyen módszert fog javasolni a korrupciós botrányok elkerülésére?

DI: Abban nem hiszek, hogy a korrupciót meg lehet szüntetni, abban viszont igen, hogy lehetséges megelőzni és visszaszorítani. A büntetőjogi eszközökön túl szigorú összeférhetetlenségi szabályokra lenne szükség a köztisztviselők, közalkalmazottak és politikusok körében. A döntéshozók és a pénzosztók esetében ezt meghaladó etikai szabályzók kellenek. Fontosnak tartanám, hogy csökkenjen a szubjektív elemek, az önálló mérlegelés szerepe, ezek helyett előre meghatározott szempontoknak kell érvényesülniük. Szükség lenne a lobbizás újraszabályozására is.

MN: Az utóbbi időben előkerült több ügyben felmerült a gyanú, hogy a pénzek pártkasszák felé mozdultak. Ki lehet ezt küszöbölni?

DI: A jó megoldás az lenne, ha a pártok nem szorulnának ilyen megoldásra, és mindenki a választási eredmények arányában részesedne állami pénzekből.

MN: De hát ma is ilyen elvek szerint osztják szét a támogatást.

DI: Igen, kivéve azt a nehezen feloldható helyzetet, hogy van egy MSZP a parlamentben, amely a mai napig nem számolt el a vagyonával. Adja magát a feltételezés, hogy könnyű nekik gazdálkodni a nagy értékű ingóságokból, műkincsekből, nyomdákból, újságokból és egyéb vagyoni értékű jogokból származó bevételekből. Ez teszi egyenlőtlenné a pártok finanszírozását.

MN: Vannak konkrét információk az MSZP eltitkolt vagyonáról?

DI: Elég régóta követeljük, hogy legyen egy vagyonfelmérés, de most megint csak a székházakig jutottunk el. Abban azonban biztos vagyok, hogy egy dolgot soha nem lehet kiszűrni: azt, hogy a gazdasági élet szereplői közvetett módon támogassák a pártokat.

MN: Tapasztalatai szerint ez hogyan történik?

DI: Számtalan formája van: megalakul például egy reklámügynökség, amely nem piaci árakat alkalmaz egy párt választási kampánya során. Ezek az önkéntes támogatók nyilván nem adnak támogatást, ha nem kapnak megfelelő ellentételezést. Itt visszakanyarodtunk oda, hogy a legtöbb buktatót a személyi kérdések rejtik.

MN: Talán ez a legnehezebben szabályozható terület.

DI: Egyáltalán nem az. Ha én megválasztott képviselő vagyok, a frakcióvezetőm nekem nem írhat elő többet, mint ami az összeférhetetlenségi törvényben van. Egészen más a helyzet azonban akkor, ha egy kormányfő embereket nevez ki, akár az ÁPV Rt. vezetésébe, akár miniszternek. Neki bizony nem tiltja semmi, hogy megfelelő körültekintéssel járjon el. Nem feltétlenül korrupt emberek, akiknek negyvenéves kapcsolatrendszerük van a gazdaságban és más területeken, de abban egészen biztos vagyok, hogy óriásiak a lehetőségeik. Ezért kérdeztem meg a miniszterelnök urat, hogy milyen tanulságot vont le az előző ÁPV Rt.-vezetés kiválasztásából. Utóbb derült ki például, hogy az sem volt kizáró feltétel, ha a kiválasztott személynek a privatizáció területén működő tanácsadó cége volt. A miniszterelnök úr azt mondta, hogy ezeket a szempontokat most figyelembe vette, bár konkrétumokat nem említett.

MN: Az új igazgatóságban tudtommal több olyan személy van, aki működő vállalkozás tulajdonosa vagy vezető tisztségviselő magáncégekben.

DI: Több információ kell ahhoz, hogy ebből utóbb azt a következtetést lehessen levonni, hogy ismételten kecskére bízták a káposztát. Én azt is el tudom hinni, hogy a vezetők kiválasztása nagyon nehéz dolog. De amikor a téma fölvetődik, nem szabad tussolgatni a dolgot, mondván, sorry, de az összeférhetetlenségi törvény erre nem vonatkozott.

MN: Évek óta beszélik, hogy a parlamenti pártok hallgatólagos megállapodást kötöttek arról, hogy nem bolygatják egymás ügyeit.

DI: Én nem tudok ilyen megállapodásról.

MN: Akkor végül is mi az oka annak, hogy az utóbbi időben számos korrupciógyanús ügy került elő a Házban?

DI: Tudomásul kell venni, hogy a kétharmados szavazattöbbségű kormánypártok mellett az ellenzéknek a törvényalkotásban nincs érdemi szerepe. Az előző ciklusban, amikor "virágkorunkban" voltunk, sem tudtunk meghozni semmiféle törvényt, ami kétharmados lett volna. A törvényhozásban kiegészítő szerepe van az ellenzéknek, és a gyakorlat is azt mutatja, hogy nagyon ritkán vesznek figyelembe ellenzéki javaslatokat. A másik nagyon fontos területe az ellenzéknek - és ez marad neki a maga 28 százalékával -, hogy megtalálja a kormány és a végrehajtó hatalom ellenőrzésének leghatékonyabb eszközeit. Az ellenőrzésnek részét képezik a gyanús ügyekkel kapcsolatban elhangzó felszólalások. Nem elhanyagolható tény, hogy minden olyan korrupciógyanús eset, ami az elmúlt hetekben a parlamentben felvetődött, kapcsolatos valamiféle bennfentes információval. Ha a korrupció táptalaja lehet, hogy valaki olyan információkat tud megszerezni, amelyek a gazdasági életben neki komoly előnyöket biztosítanak, akkor az is a végrehajtó hatalom ellenőrzésének körébe tartozik, ha ennek személyi oka van: ez esetben az illetőt el kell onnan távolítani. Ha törvényi oka van, akkor olyan jogszabályokat kell hozni, amelyek ennek a lehetőségét kizárják. Mivel az ellenzék tevékenysége a törvényalkotásban féloldalas, nem marad más, mint hogy a közvélemény figyelmének felhívásával nyomást gyakoroljunk a kormánypártokra, hogy szüntessék meg a visszásságokat.

MN: A tényfeltáró munka szélmalomharc, passzió, vagy van valami látszatja is?

DI: Úgy tűnik, van eredménye, mert a Tocsik-ügy kapcsán is felvetődött több törvény módosítása. Az érintettek ráébredhetnek, hogy a visszaélések nem maradhatnak titokban, vége az egypártrendszernek.

Szily László

szerző
Szily László
publikálva
1996/48. (11. 28.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Cimkék:
Ezt már olvasta?

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

best of Narancs

Narancs vélemény

Kis-Magyarország

Kultúra