Családon belüli erőszak megelőzéséről szóló stratégiát fogadott el a Fővárosi Közgyűlés

  • narancs.hu
  • 2024. február 28.

Belpol

A Karácsony Gergely főpolgármester által jegyzett előterjesztést egyhangúlag támogatta a testület.

Eseti bizottság felállításáról döntött a Fővárosi Közgyűlés szerdán a bicskei gyermekotthonban történtek miatt, a gyermekvédelmi intézményrendszerbe vetett közbizalom helyreállítása érdekében – olvasható az MTI-ben.

A Fővárosi Közgyűlés feladata, hogy "a politikai felelősséggel kapcsolatban megállapításokat tegyen, illetve olyan cselekvési tervet fogadjon el, ami a fővárosi önkormányzat intézményei tekintetében a gyermekvédelemmel kapcsolatban az állammal és az önkormányzatokkal szembeni közbizalom helyreállítását szolgálja" - emelte ki az előterjesztésben a főpolgármester. Hozzátette: minderre az öttagú eseti bizottságnak kell javaslatot tennie a közgyűlés március végi ülésén a rendelkezésre álló iratok és szükség szerint személyes meghallgatások után.

Bősz Anett humán területekért felelős DK-s főpolgármester-helyettes a testület ülése előtt tartott sajtótájékoztatón elmondta, bő tíz éve azt látják, hogy a bántalmazottak egyre kevésbé tudatosak abban, hogy méltóak a segítségre, és ebben a kormány is felelős, mert megszüntette többek között a családon belüli erőszak kezeléséről szóló rendőrségi képzést.

Minden héten megöl egy nőt a partnere vagy volt partnere, minden hónapban van egy gyermekáldozata a családon belüli erőszaknak, ezért kell rendszerszinten fellépni a családon belüli erőszakkal szemben. Hozzátette: a főváros stratégiájában olyan „belépőpontok” létrehozása szerepel, ahol a családon belüli erőszak áldozatai, vagy a „kortárs bántalmazás” elszenvedői segítséget kérhetnek és kaphatnak a fővárosi önkormányzat munkatársaitól. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.