Csendőrök biztosíthatják Orbán tusványosi beszédét

  • narancs.hu
  • 2023. július 20.

Belpol

Nacionalista szervezetek arra készülnek, hogy megzavarják a kormányfő beszédét. 

A Hargita megyei tanácselnök csendőri biztosítást kért a román belügyminisztériumtól, ugyanis attól tart, hogy megzavarhatják Orbán Viktor szombati tusványosi beszédét – írja a Maszol

A lap értesülései szerint az úzvölgyi temetőben akciózó szervezetek készülődhetnek arra, hogy ellátogatnak a beszédre.  „A törvénynek kell mindenek felett állnia, és minden állami szervnek be kell avatkoznia, hogy megállítsák ezeket az embereket, akik cirkuszt akarnak csinálni azért, hogy megjelenhessenek a sajtóban, akik gyűlöletet szítanak és semmibe veszik a törvényt” – fogalmazott Borboly Csaba. 

A 444.hu emlékeztet, hogy Tavaly Mihai Tîrnoveanu, a Calea Neamului (A Nemzet Útja) nevű nacionalista szervezet vezetője jelent meg Tusványoson Orbán Viktor beszéde közben egy molinóval, melyen az állt: „Van, ami örök: Erdély román föld”. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

„A magyarok az internetre menekülnek a valóság elől”

  • Artner Sisso
Szokolai Róbert korábban ifjúsági szakszervezeti vezető volt, jelenleg az Eötvös10 Művelődési Ház kommunikációs vezetője. Arról kérdeztük, milyen lehetőségei vannak a fiataloknak ma Magyarországon, kire és mire számíthatnak, valamint hogyan használják az internetet, a közösségi médiát, és mire mennek vele.

Valóra vált forgatókönyv

1984-ben került a mozikba Rob Reiner első filmje, A turné (This Is Spinal Tap). Az áldokumentumfilm egyik főszereplője maga a rendező volt, aki az éppen amerikai turnén levő fiktív brit hard rock zenekar, a Spinal Tap történetét próbálta kibogozni.

Nézőpont

A filozófus-író (Denis Podaly­dès) tüdeje és mája közt apró kis foltot mutat ki az MRI-vizsgálat, de biztosítják afelől, hogy (egyelőre!) nem veszélyes a dolog.