A versenyképesség terén meglehetősen szerényen teljesítő, ám a lemaradását egy ideje behozni óhajtó Európai Unió a 2003-as irányelvében a tagállamoknak 2007. június elsejét jelölte meg a villamosenergia-piac nyitásának határidejeként. A különféle ágazatok liberalizálásában Magyarország szabotáló, jobb esetben halogató magatartást szokott tanúsítani, és most sem volt ez másképp: az új villamosenergia-törvény (vetv.) késve, csak idén januárban lépett hatályba, ám kimaradt belőle a liberalizáció egyik fele. Az új jogszabály elméletben megteremtette a (kis)kereskedők és a fogyasztók választási lehetőségét, de kínálati oldalon nem nyúlt a termelők és a domináns nagykereskedő alkotta monolithoz; így aztán azt lehet venni és annyiért, amit és amennyiért az utóbbi mondja.
A közös alapot az MVM és az erőművek közötti, 2010-2024 között lejáró hosszú távú áramvásárlási megállapodások (htm) (ezek mibenlétéről lásd Htm című keretes írásunkat) jelentik. E szerződések egyrészt az erőműveket is megkímélik a lehető leghatékonyabb működést kikényszerítő versenytől, az MVM-et pedig egyenesen kegyosztó nagyúrrá teszik. A status quónak természetesen számos olyan haszonélvezője van, akik ragyogó elemzésekkel
igazolják újra és újra,
hogy a 21. században egy jórészt magánszereplők előállította és értékesítette, virtigli piaci termék esetében miért is jó a szabályozatlan monopólium. (Ezen okosak hívei közé tartozik például a szabaddemokratákon kívül az összes parlamenti párt frakciója). A "másik oldalon" a tisztességes piaci működésért felelős állami szervek - Magyar Energia Hivatal (MEH), Gazdasági Versenyhivatal (GVH) - és a közgazdasági érvekre is fogékony független szakértők állnak; hozzájuk csatlakozott néhány hónapja némileg váratlanul a miniszterelnök is (a témával lapunk többször foglalkozott, összefoglalóan lásd: Egy barátság vége; 2008. március 20).
És persze ez volna az uniós energiapolitika alapja is - ha tetszik, a magyar fogyasztók (köztük az áramárat a költségeikben keményen érző vállalkozásokkal) érdekeit ma inkább képviselik Brüsszelben, mint a magyar Országgyűlésben. Így a csatlakozás után, 2005 őszén az Európai Bizottság (EB) versenyügyi eljárást indított a magyar piaci helyzet tisztázására. Azt persze mindenki tudta, hogy a htm-ekkel versenyjogilag nincs minden rendben, ezért a kormány megpróbálta noszogatni a feleket, hogy alakítsák át a kontraktusokat - hiszen önmagában nem tilos szerződést kötni, csak a megállapodások nem lehetnek irreálisan hosszúak, és nem garantálhatnak az egyik félnek sem indokolatlan előnyöket. A MEH, a pénzügyi, igazságügyi, külügyi és gazdasági tárca részvételével felállított, a Miniszterelnöki Hivatal koordinálásával működő munkabizottság feladata volt rendezni a kérdést, de a feleknek nem állt érdekében csak úgy felbontani a szerződéseket. Az MVM ugyan állítása szerint mostanra a legtöbb erőművel megegyezett az újrakötés feltételeiben, de a saját tulajdonában lévő Paksi Atomerőmű kivételével jelenleg is mindenhol a régi megállapodás van érvényben. A tulajdonos magyar állam pedig nem kívánta utasítani az MVM-et a szerződések egyoldalú felbontására, hiszen akkor az MVM partnerei jó eséllyel követeltek volna kártérítést a befektetéseik és az elmaradt hasznuk után. Erről vannak is tapasztalatok: miután a ferihegyi repteret részben üzemeltető kanadai cég koncessziós szerződését 2001-ben felmondta az állam, a választott bíróság döntése alapján 18 milliárd forint kártérítést kellett fizetnie. A Mátrai Erőmű privatizációjakor a német RWE azért fizetett a vételárban 26 millió dollárral többet, mert ígéretet kapott arra, hogy a későbbiekben újabb erőművet építhet. Amikor 1999-ben ettől mégis elállt az állam, a pénzt kamatostul fizette vissza. Ráadásul 2006-ban, Orbán Viktor emlékezetes parlamenti luxusprofitozása után (a kormány állítása szerint természetesen attól teljesen függetlenül) az érvényes htm-es áraknál valamivel alacsonyabb hatósági árat vezettek be az erőművektől átvett áramra; az AES Tisza és a Dunamenti Erőmű ezért a washingtoni választott bíróságon perli a magyar államot a különbözetért. A baljós előjelek ellenére viszont többen arra figyelmeztettek, hogy a htm-ügy nem analóg a korábbi kártérítésekkel. Az uniós csatlakozás óta ugyanis megváltozott a piaci és jogi helyzet: a htm-ek megkötése után lettünk tagja annak a közösségnek, amelyik szintúgy az aláírás után döntötte el, hogy az árampiacon sem szenvedheti a htm-féle versenytorzítást. Bár ez jogilag jól védhető álláspont, az állam képviselői e kényes helyzetben az ellátásbiztonság és a kártérítés lehetséges mértéke miatt nem vállalták a kockázatot, és inkább megegyezésre törekedtek.
E patthelyzetben érkezett meg június 4-én az EB határozata, amelyben kötelezi Magyarországot a htm-ek felbontatására, mert versenykorlátozó állami támogatást tartalmaznak - sőt a termelőkkel vissza is kell fizettetni az állami támogatásnak minősülő összegeket. A Miniszterelnöki Hivatal tájékoztatása szerint egyelőre folyamatban van annak tisztázása, hogy a határozatnak mely részei minősülnek üzleti titoknak, és mi hozható belőle nyilvánosságra. A részletek nélkül egyelőre annyi tudható, hogy a visszafizetni rendelt állami támogatás kiszámításához a csatlakozásunktól a htm-ek felbontásáig terjedő időszakra a ténylegesen kifizetett áramárból le kell vonni azt az árat, ami piaci körülmények között egyébként kialakult volna. Az elméleti piaci viszonyokat pedig lesz szíves a magyar kormány modellezni (ehhez mellékeltek egy módszertani útmutatót), aminek az eredményét a bizottságnak be kell mutatni jóváhagyásra. A visszafizetési kötelezettséggel szemben viszont az erőművek
elvileg kompenzációra is
jogosultak: ennek összege a szerződésbontásig meg nem térült beruházásaik értéke, amelyből majd le kell vonni annyit, amennyi a piaci működés során a jövőben még megtérül (hiszen vélhetően nem húzzák le a rolót). Utóbbi levonhatósága azonban még nem biztos, a kiszámítására pedig egyelőre módszertan sincs. Ám ezt az egész kalkulációsdit az év végéig be kell fejezni.
Az, hogy az egyes erőműveknél végül hogyan alakul az egyenleg, még nem tudható (lásd a Pofonegyszerű című keretes írást). Tehát a szerződésbontás halogatásának legfőbb oka - az, hogy senki nem tudta, ki fizessen a másiknak és mennyit - változatlanul fennáll. De az állam a bizottsági határozattal kapott egy fogódzót ahhoz, hogy nagy valószínűséggel nem fenyegeti a teljes kártalanítás kötelezettsége. Persze egy esetleges perben a nemzetközi bíróság döntését senki nem tudja megjósolni (egyes szakértők szerint az akár úgy is szólhat, hogy a nemzetközi befektetésvédelmi egyezmények előbbre valók az európai jognál, bár ezt mind az EB, mind a magyar igazságügyi tárca vitatja). Sőt maga a határozat is támadható az Európai Bíróságon. Mégis, józan számítás szerint jövőre már nem lesznek hatályban a htm-ek. Ettől persze még nem lesz azonnal kínálati verseny az árampiacon, hiszen az ehhez szükséges enyhe túlkínálat kialakulásának a htm-ek rendszere csak az egyik - és a környező országok erőmű-bezárásai miatt egyelőre nem is a legnagyobb - gátja. Ráadásul e bonyolult, oligopolosodásra hajlamos piacon tökéletes verseny valószínűleg később sem alakul ki (de azért a mostaninál sokkal jobb lehet), ezért rendkívül fontos, hogy a htm-ek utáni helyzetben hogyan lehet kordában tartani a bivalyerős szereplőket.
Erre a hatályos vetv. már most is tartalmaz előírásokat. A MEH feladatává teszi, hogy rendszeres időközönként piacelemzéseket végezzen, ezekben azonosítsa az ún. jelentős piaci erővel (jpe) rendelkező szereplőket, s ha kell, kötelezettségeket írjon nekik elő. Az MVM és az erőművek kötelesek pályázaton értékesíteni a szabad kapacitásaikat. A szabályok puhaságát azonban hamar megmutatta a 2007. októberi (a vetv. ezen része a többi paragrafusnál előbb lépett hatályba) áramaukció. Az, hogy az MVM maga dönthetett mindenről - az induló árról, a fordulók közötti árlépcsőről, a felkínált mennyiségről - bizonytalanságot és kiszámíthatatlanságot okozott, ami persze túljegyzéshez és magas árakhoz vezetett. "Túlkeresletes helyzetben egyetlen ajánlattevő szabad feltételek melletti árverése közgazdasági abszurdum, még fügefalevélnek sem tekinthető a szabadpiac működése szempontjából. Amennyiben a piaci szerkezet nem változik, a monopol árazás lehetőségei szabályozási vagy tulajdonosi beavatkozással szűkíthetők csak" - írta februári elemzésében a GVH.
Az idei nyári szünet előtti utolsó parlamenti ülésnapon, június 9-én azonban fordulat következett be. A képviselők többségének szavazatával elfogadták az új gáztörvényt, amely egyúttal a vetv. módosítását is tartalmazza. A köztársasági elnök aláírására várakozó jogszabály értelmében az MVM a lekötött kapacitásainak nyilvános, mindenki számára hozzáférhető értékesítése előtt köteles a MEH-nek jóváhagyásra benyújtani az értékesítés részletes szabályait, és közölni a felkínálandó mennyiséget. Ha a hivatal úgy látja, hogy a szabályok akadályozzák a versenyt, módosíthatja őket, tehát elvileg nem ismétlődhet meg a tavalyi fiaskó. Ezenkívül a jpe-szereplőkre is nagyobb rálátása lesz a hivatalnak (ha az MVM, amint az már most valószínű, újra "begyűjti" az erőművek többségét, egyből jpe-nek minősül). Az új törvényi előírások szerint a hivatal előírta kötelezettségek már kiterjedhetnek az átviteli és elosztó hálózat veszteségpótlását szolgáló és a rendszerszintű szolgáltatásokat biztosító villamosenergia-piacokra is, a verseny akadályozása már nemcsak egyedül, hanem más piaci szereplővel közösen sem megvalósítható. A hatóság a kereslet-kínálat viszonyára is figyelemmel lesz. A jpe-knek előírható kötelezettségek is szigorodtak. Ha a MEH a verseny akadályozását tapasztalja, akkor az eddigi szabályok alapján is megkövetelhette az átlátható működést, a szerződésekben az egyenlő elbánást és akár költségalapú árazást is előírhatott. Utóbbi annyival erősödött, hogy ilyenkor csak az indokolt költségek vehetők figyelembe. Ezután, ha a hivatal úgy látja jónak, az évi rendes aukción kívül bármikor elrendelheti további aukciók megtartását is.
Összességében tehát
a hatóságnak sokkal több előzetes (ex ante) lehetőséget biztosít a törvény arra, hogy őrizze legalább a mai körülmények között lehetséges versenyt. Nagy kérdés, hogy a MEH bírja-e majd kapacitással - ha nem, akkor érdemes lesz figyelni, ahogy egyes politikusok az adófizetők pénzével való spórolásra hivatkozva ellenzik majd a hivatal fejlesztését, vagy a hatékonyság nevében össze akarják vonni egészen mással foglalkozó hatóságokkal. A további lépéseket nagyban befolyásolják a politikai erőviszonyok, mindenesetre a GVH június 9-i konferenciáján Gyurcsány Ferenc határozottan kiállt a másik komoly versenyakadály lebontása, a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító (MAVIR) Zrt. és az MVM tulajdonosi szétválasztása mellett. Ebben egyelőre nem számíthatunk európai segítségre: az EB jogszabálytervezete (az ún. 3. klíma-energia csomag) ugyan hajlik a tulajdonosi különválasztásra, de az ellenérdekelt tagállamok - a legnagyobbak Németország és Franciaország - ezt hevesen ellenzik. Más kérdés, hogy a legközelebbi vetélytársaink, Csehország, Szlovákia és Románia, is függetlenítették a saját átviteli rendszerirányítójukat. 2003-2005 között nálunk is hasonló volt a felállás (a hálózat akkor is az MVM-é volt), de valamiért visszacsináltuk (erről részletesen lásd: Integrált függetlenség, Magyar Narancs, 2006. február 2.).
Az említett reményteli fejlemények mögött törékeny politikai egyensúly sejthető. A vetv. módosítása a MEH azon korábbi javaslatain alapult, melyek tavaly még a kormányon sem jutottak túl. Most a kabineten kívül a törvényhozás is áldását adta rá, de menet közben valahogy eltűnt belőle az az eredeti tervezetben még szereplő rész, amelyik indokolt esetben az erőműveknél is lehetővé tette volna a költségalapú árképzés hatósági előírását. Podolák György és Szanyi Tibor szocialista képviselők olyan módosító indítványt is beterjesztettek, amely a gáztörvényből kivette volna az - egyébként a villamosenergia-szabályozással analóg - előzetes hatósági versenykontroll összes passzusát; a csonkításból azonban végül nem lett semmi. "Az biztos, hogy a miniszterelnök a parlamenti pártok támogatása nélkül nem fog messzire jutni" - írtuk szkeptikusan Kocsis István MVM-vezér márciusi elmozdításakor. Nos, a gáztörvényt - benne az áramtörvény lényegi módosításaival - a szabaddemokratákon kívül a teljes szocialista frakció támogatása segítette jogerőre. Hogy mi volt a pálfordulás oka, csak találgatni lehet. Jó volna hinni, hogy ennek az ára nem a vasúti piacnyitásban manapság tapasztalható hátraarc és visszarendeződés volt.
Htm
A hosszú távú szerződéseket a '90-es évek közepén kötötték, amikor az erőművek privatizációját és fejlesztését csak garanciák mellett vállalták a külföldi befektetők. Ezért a megállapodásokban az akkori egyetlen kereskedőcég, az állami MVM lekötötte az erőművek szinte teljes kapacitását, vállalta a megtermelt villamos energia folyamatos átvételét, az átvételi árak pedig az indokoltnak elismert költségeken túl a termelés hasznát is garantálták. Az akkor logikus kényszerlépés viszont a hosszú futamidő miatt máig gúzsba köti a hazai energiapiacot, megakadályozza a termelői és nagykereskedelmi verseny kialakulását - márpedig az uniós csatlakozási szerződésben nem kaptunk ilyesmire mentességet. Ráadásul a megkötés idején európai árambőséggel lehetett számolni, amit mostanra régiós szinten áramszűke váltott föl. Az új erőművi beruházásokat pedig gátolja, hogy a befektetők versenyhátrányban volnának azokkal szemben, akiknek garantált az értékesítésük. A htm-ek megszüntetése azonban csak szükséges, de nem elégséges feltétele az új beruházásoknak. Ahhoz a méretgazdaságosság miatt regionális piac kellene, szélesebb határkeresztező kapacitásokkal, az ezt felügyelő rendszerirányítás és a hálózat MVM-ről való leválasztásával - és persze a helyszíneken mindig meg kellene tudni egyezni a helyi lakossággal is.
Pofonegyszerű
Az átlagos, modellezett piaci ár vélhetően magasabb lesz, mint a legolcsóbban termelő Paksi Atomerőmű és a második legolcsóbb Mátrai Erőmű árai, ezért nekik jó eséllyel semmit nem kell visszafizetniük. Nyilván kisebb lehet a különbözet akkor is, ha egy erőmű - mint például az AES vagy a Dunamenti - a piaci körülmények között is drága rendszerszintű szolgáltatásokért (szabályozási energia, menetrendtől eltérés kiegyenlítése stb.) is számlázott, és ezt majd engedi is modellezni a bizottság. Azonban nem számíthat kompenzációra, így a visszafizetés csökkentésére az, akinek már megtérültek a befektetései. A Miniszterelnöki Hivatal honlapján megtalálható a MEH egyik tanulmánya, amely szerint az AES-nél és a Pannon Hőerőműnél ez fennáll, a Dunamenti Erőműnek pedig legfeljebb 17 milliárd járhatna - ezek persze csak előzetes becslések, információnk szerint a hivatalon belül négy másik számítás is készült, mind eltérő eredménnyel. De a kompenzáció módszertanát és levonhatóságát még a bizottsággal is egyeztetni kell. A befektetések piaci alapú megtérülésének mértéke igencsak függ az erőművek jövőbeni értékesítéseitől, hiszen a költségeiket az eladási áraikban a termelők rendszerint érvényesíteni tudják, különösen az energiahordozók világpiaci áremelkedése mellett. A magyar állammal perben álló két társaság esete tovább bonyolíthatja a helyzetet. Ha nem nyernek, akkor szinte örülhetnek, hiszen egy évig valamivel alacsonyabb hatósági áron értékesítettek, ezért kisebb a visszafizetendő állami támogatás. Ha a javukra dönt a bíróság, akkor viszont a nekik járó kártérítés megint csak állami támogatásnak minősül, így elvben visszafizetendő. Sőt, ha a nemzetközi befektetésvédelmi egyezmények alapján egy bíróság a htm-ek alapján teljes körű kártérítést ítélne meg bármelyik termelőnek, annak összege megint csak állami támogatásnak minősülne, így az EB visszafizettetné. És így tovább.
