Magyar Narancs: Nem tart-e attól, hogy a romák és nem romák közti feszült helyzet Olaszliszka és Fényeslitke után további halálesetekkel jár?
Kolompár Orbán: De, tartok. Ez azonban nem a roma politikusok, hanem a parlamenti pártok felelőssége, amiért nem tudják megállítani a Jobbik Magyarországért Mozgalom és az általa életre hívott Magyar Gárda ámokfutását.
MN: A gárda kapitányának felvetésére, hogy meghalna-e a cigányságért, ön igennel válaszolt. Miért nem kérdezett vissza inkább, hogy a gárda ölne-e?
KO: Ha a Jobbik és a gárda holtan akarja látni a magyarországi cigányság első számú vezetőjét, az a szíve joga. Martin Luther Kinget is le tudták lőni annak idején, akihez persze nem kívánom hasonlítani magam, csak egyfajta példaképem.
MN: Gárdaügyben ön szerint mi a politika dolga?
KO: A parlamenti pártoknak mielőbb el kell fogadniuk azt a törvénymódosító javaslatot, amelyet az Országos Cigány Önkormányzat tett le a pártok asztalára: ez szabályozza a gyülekezési és az egyesülési törvényt, valamint az alkotmány. Ha a parlament ezt az őszi ülésszak kezdetén elfogadja, az év vége felé már nem masírozhat a gárda úgy, mint most.
MN: Mi alapján tiltaná be a gárdát, és mi lenne ennek az értelme?
KO: Addig lehessen élni a szólásszabadság jogával, amíg az mások alkotmányos jogait nem sérti. Félkatonai szervezetnek nyilvánítanám azokat az egyenruhát viselő, fegyveres testületekre jellemző megjelenést és magatartást tanúsító szervezeteket, amelyek jelentős számú állampolgárban félelmet keltenek. Ma az egyesülési jog alapján fegyveres szervezet nem hozható létre: ugyanitt tiltanám a politikai célú félkatonai szervezeteket is. És gyülekezni se lehessen ilyen szervezetek tagjainak. Az önkényuralmi jelképek közé sorolnám az árpádsávos zászlót, hiszen rengeteg ember vére tapad hozzá.
MN: Hogyan lehet bizonyítani a félelemkeltést?
KO: Nyilvánvaló, hogy nácikra utaló egyenruhában masírozni egy demokratikus országban, az önmagában félelemkeltő. Nem ismétlődhet meg 1944, hisz ezúttal is sok százezer vagy akár millió áldozata lesz. Félek attól, hogy a romák összecsapnak a támadókkal, látom a jeleit, hogy védekezésül kikészítik az ásót, a kapát.
MN: Nem hisz a civil tiltakozás erejében?
KO: Milyen tiltakozás? Olyanok ellen, akik gyerekes családokra gyújtják rá a házat? Akik tizenéves kamaszokat ölnek meg? Miről beszélünk? Veszélyben van a gyermekeink élete. De erőszakra nem lehet erőszakkal válaszolni, mert a romák békés nép. Ha a roma társadalom tettleg válaszol, az ennek az országnak a végét jelenti. De nagyon félek attól, hogy ebből a cigányság nem tud jól kijönni.
MN: Ön kétharmados törvényeket módosítana, aminek nulla az esélye.
KO: Az OCÖ letette a pártok asztalára az ezt célzó petíciót, amelyet 75 ezer ember az aláírásával támogatott. Ettől kezdve az öt parlamenti párté a felelősség, hogy mi történik ebben az országban. Itt most nem saját érdekeikről, hanem egy etnikai csoport fenyegetettségéről, romák és nem romák hétköznapjairól, gyermekeink közös jövőjéről van szó. Ez nem a pártok szavazóbázisáról vagy arról szól, hogy ki mennyit profitál a káoszból. Hanem arról, hogy a 386 parlamenti képviselő érzi-e saját felelősségét. A cigányság megtette a maga javaslatát. Mostantól ők felelnek minden megfélemlített romáért, minden egyes romáért, akinek a haja szála görbül.
MN: A büntetőjogon kívül vannak más eszközök is. Nem elrettentőbb-e, ha fizetni kell az izgatónak vagy megfélemlítőnek, mint ha mártírként lecsukják?
KO: Itt nem a büdöscigányozásról van szó. Azt bárki megteheti. Azt kell büntetni, aki páni félelmet kelt roma családokban, aki éjszaka rájuk gyújtja a házat, aki a Jobbik hatására leszúr két fiatal gyereket. Meg kell nézni a Jobbik mint párt demokratikus működési elveit, megvizsgálni, hozzájárul-e a gárda költségvetéséhez. Én speciel meg vagyok győződve, hogy a gárda egy része milliárdos úrigyerekekből áll, akik kedvtelésből játsszák Hitler szolgáját. Ezt nem lehet pénzbírsággal megoldani.
MN: A múlt héten részt vettem az egyik roma vezető által összehívott tanácskozáson. Ott valaki úgy vélte: elfogytak a békés polgárjogi eszközök, a romáknak is szervezkedniük kell. Ezt a többség lesöpörte az asztalról. Mit szól ehhez?
KO: Nemcsak ebben a körben téma ez, hanem megfogalmazódik kis falvakban és nagyobb városokban, roma vállalkozók és egyszerű cigány emberek körében. Mindenki azt mondja: ha a roma társadalom nem fog össze, nem áll ki önmagáért, akkor oszlassuk fel a kisebbségi önkormányzatainkat, akkor ne beszéljünk roma jogvédelemről, cigány értelmiségről. Akkor törődjünk bele, hogy asszimilálódtunk, ami a roma nép halálát jelenti.
MN: Nem ezt kérdeztem. Hanem hogy tapasztalja-e, hogy a romák radikalizálódnának.
KO: Attól függ, mit jelent a radikalizálódás. Mi nem üthetünk viszsza, mert akkor nem háromszáz, hanem hárommillió ember üt vissza. Van az embernek egy természetes tűrőképessége, de nem kell cigánynak lenni ahhoz, hogy valaki, aki napi megaláztatásban él, kiboruljon, és elveszítse a fejét. Ha támadják, természetes, hogy az ember védekezne, akár szélsőséges eszközökkel is.
MN: Mennyire számíthatnak a romák a rendőrségre?
KO: A rendőrség maga is fél ebben a felbolydult politikai helyzetben, visszafogottabb, sokat veszített a presztízséből 2006 óta, kevésbé mer konfrontálódni. Ugyanakkor azt látom, hogy kemény eszközökkel biztosítják a gárda felvonulásait.
MN: Van-e dolga egy roma politikusnak, ha egy településen egy ún. problémás roma család nehezíti az együttélést? Faddon például erre hivatkozva hívták a gárdát.
KO: Sok magyar családot ismerek, akik megnehezítik egy település együttélését. Ez nem ok arra, hogy a gárda odamenjen, és félelmet keltsen a falu normálisan gondolkodó polgáraiban. Felháborító, hogy parlamenti pártokhoz tartozó emberek hívták őket. Egy település vezetése, egy polgármester nem tehet különbséget polgár és polgár közt.
MN: De mit tehet egy roma vezető ezekben az esetekben?
KO: Egy roma vezető nem vigyázhat éjjel-nappal a romákra, mint a régi vajdarendszerben, amikor a hatalom igényeinek megfelelően eligazgatta a romákat. De nem is ez a dolga, erre ott vannak az eljáró hatóságok, a törvények. Olyan a világon nincs, hogy egy-egy ember vagy renitens család miatt megbüntetjük az egész közösséget, egy ötszázezres népcsoportot. Ennek előbb vagy utóbb beláthatatlan következményei lesznek, mert a roma társadalmat egy ponton túl már nem lehet visszafogni. Ha elmegyek egy településre, tőlem is azt kérdezik: Orbán, meddig tűrjük, meddig viseljük el? De sajnos tűrnünk kell, el kell fogadnunk, ami van, és kérni kell a törvényhozást, hogy segítsen. Nem kapával, ásóval: joggal kell intézni a dolgokat.
MN: Miért nem ért egyet a helyszínen tiltakozó roma politikusokkal, például Mohácsi Viktóriával?
KO: A gárda és a Jobbik követ el politikai baklövéseket. Ezeket kell kihasználni, és a roma közösség javára fordítani. Magas labda volt például, hogy a gárda korábbi állításaival szemben kiállt a bűncselekményt elkövető pátkai polgárőrök mellett, miközben az elkövetők egyike már beismerő vallomást tett. Pátkára csak azért kellett volna odamenni, hogy lecsillapítsuk a romákat.
MN: Nem fáj önnek, hogy miközben részt vett a Hollán Ernő utcai gyújtogatás elleni tiltakozáson, a romák elleni támadások nem mozgatják meg a többségi társadalmat?
KO: Sok magyar szimpatizál velünk. Faddon az OCÖ aláírásgyűjtését több magyar írta alá, mint roma. Nem hagynak minket magunkra. Csak a gárda túlságosan kiélezi ezt a romákra. De biztos, hogy az ország lakosainak zöme - most még - velünk ért egyet.
MN: Én az ellenkezőjét látom: a romáknak most esik le, hogy még azok a magyarok is tartanak tőlük és utálják őket, akikről azt hitték, hogy jó viszonyban vannak velük.
KO: És akkor mi lesz? El kell mennünk ebből az országból? Mi a következő lépés? Elhagyjuk a saját hazánkat? Én nem szívesen mennék el innen, mert ez a mi országunk is. Nagyapáink építették az utakat, a hidakat, a nagy budapesti épületeket. Itt kell élnünk. Együtt.
MN: Zsigó Jenő korábban azt mondta lapunknak: a gárda "csak" fizikai fenyegetés, sokkal súlyosabb a politikai-gazdasági-szellemi elnyomás.
KO: Elnyomni csak az érdekeit megfogalmazni nem tudó nincsteleneket lehet. Ha az elmúlt 16 évben a romák keményen kiálltak volna magukért, ha a roma politikusok nem adták volna el a saját népüket, mint egy nagykabátot, akkor ma a romák nem csak egy választáskor érdekes, megvehető réteg lennének.
MN: Mennyire köti gúzsba a roma értelmiséget kormányzati szerepvállalásuk?
KO: Ezzel sajnos nagymértékben hozzájárultak ahhoz, hogy a romák helyzete így konzerválódott. Az OCÖ-t azonban nem érdekli semmi, kiáll mindenkivel szemben, ha kell.
MN: Nem álltak ki a kormány ellen, amikor a segély munkához kötését javasolták.
KO: Érdekes, hogy ha a szegényeket kell büntetni, akkor mekkora egyetértés van a pártok között, hisz a szerencsi kistérség pártpolitikailag vegyes. Ügyesen tudják úgy csűrni-csavarni, hogy a rendszerváltás legnagyobb veszteseire lehessen újra ráhúzni a vizes lepedőt. Bár a roma társadalomnak semmi beleszólása nem volt az ország gazdasági és szociális irányításába, bűnbaknak kiváló lesz. Ötleteink persze nekünk is vannak: szociális alapon járjon a családi pótlék, a hatvanmilliós végkielégítéssel távozó bankár ne kapjon már hatszázezres nyugdíjat. De a legfontosabb a munkateremtés: a mindenkori kormány felelőssége, hogy a romák többsége bejelentett munka nélkül van.
MN: Van-e a romák egy része olyan fizikai és szellemi állapotban, hogy helyt tudjon állni egy munkahelyen?
KO: A romák többsége ma is dolgozik. A rendszerváltáskor a munka világából kitaszított romák gyermekei ma ott vannak a feketegazdaságban, túrják a földet. Minden olyan munka, amit magyar ember nem végez el, a cigányokra marad. A nagy multik feketén dolgoztatják őket, az állam pedig a cégein keresztül szintén a feketegazdaságot élénkíti. Ennek véget kell vetni, ki kell fehéríteni a gazdaságot, rákényszeríteni a cégeket, hogy bejelentve alkalmazzák a romákat, tisztességes pénzt kell adni a roma vállalkozóknak. Át kéne gondolniuk a munkaügyi központoknak, pénzelosztóknak és a mindenkori foglalkoztatási tárcának, mi az oka, hogy 16 éve nem teremtődtek új munkahelyek. Értelmetlen szakképzések, nulla foglalkoztatás. De persze: élénkülő haverizmus.
MN: Mit gondol arról, hogy a szociális miniszter tárgyalásra méltónak találta a szerencsi térség polgármestereinek a javaslatait?
KO: Ezt épp a héten tárgyaljuk majd a 2006-os választáson legtöbb mandátumot nyert roma szervezetekkel.
MN: De mit gondol ön arról, hogy egy baloldali szociális miniszter megfontolandónak tart szegény- és főleg cigányellenes ötleteket?
KO: Az őszi tárgyalásokon kőkeményen képviseljük nemcsak a romák, hanem a kisnyugdíjasok, nagycsaládosok érdekeit. A nyomor nagy munkaadó, hisz a romaügyből több tízezer magyar él meg. Ha jól menne a cigányoknak, ők maradnának munka nélkül.
MN: Tehát a romákat kutató szociológusok miatt jutottunk idáig? És hol volt mostanáig az OCÖ? A gárdaügyig nem igazán aktivizálódott.
KO: Ez nem így van. 2003-ban letettünk a romaügyi államtitkár asztalára egy százoldalas, a legfontosabb területekre koncentráló programtervet. A kormány azonban kevés területen ért el bármit.
MN: Nem jobb-e ma a roma gyerekek oktatási lehetősége?
KO: Az nem a kormánynak köszönhető, hanem a romák veszik komolyabban gyermekük iskoláztatását. De ha megnézzük a '89-es iskolai mutatókat, nem sok változás történt. A mostani kormány előbb megbüntette a szegregáló iskolákat, majd fel is jelenti őket elkülönítésért. Odáig jutottunk, hogy az iskoláknak már az integrációs pénz se kell, mert tartanak a támadásoktól. Magyar Bálint koncepciója megbukott. Az oktatás ügye nem felülről irányított utasításos rendszerrel, hanem a tanárok ösztönzésével változtatható meg. Nem lehet lerasszistázni a pedagógust, mert utána nem biztos, hogy úgy tanítja gyermekeinket, ahogy mi szeretnénk. Mi javasoltuk például, hogy közvetítők, roma szociális segítők támogassák a két fél párbeszédét. Le kell ültetni egymással a pedagógust és a roma szülőt.
MN: Ön a gárdát leszámítva mindenben a puha megoldások híve. Így rábeszélhetik a roma szülőt, hogy jobb az ő gyerekének külön osztályban, a hátsó udvaron.
KO: Az se biztos, hogy a harmincfős osztályba benyomott három romának jobb lesz. Lehet, hogy jobban tanulnak, de erősebben szembesülhetnek kitaszítottságukkal. És persze a roma osztályokban sürgősen javítani kell a személyi-tárgyi feltételeket.
MN: Szükség van-e roma pártra?
KO: 2006-ban ilyen volt a Roma Összefogás Pártja, tizenkétezer szavazattal. Mindenfélében gondolkodunk.
