Díj Müller Cecíliának: „A derűs, nevető lelke, a töretlen istenhite akkor is átsüt tekintetén”
MullerCecilia_top_story_lead.jpg

Díj Müller Cecíliának: „A derűs, nevető lelke, a töretlen istenhite akkor is átsüt tekintetén”

  • narancs.hu
  • 2020. június 23.

Belpol

Ez még nem az Arany Nyunyóka - díj.

A Szent Adalbert-díjat adományozza a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége (KÉSZ) Müller Cecília országos tiszti főorvosnak, írja a Magyar Nemzet.

Az elismerést többek között a járvány alatt végzett munkájáért kapja Müller.

„Müller Cecília márciustól kezdve úgy vette fel a hirtelen rászakadt közszereplés sebességét, mintha ezer éve, nap mint nap ezt csinálta volna, és többek között ezért egy ország kedvelte meg”, írta méltatásában a KÉSZ. Azt is kiemelték, Müller mindig mosolyog, akkor is, amikor komoly:

„A derűs, nevető lelke, a töretlen istenhite akkor is átsüt tekintetén”.

„Bármi dőreséget mondtak neki, bármi aljasat kérdeztek tőle, bármily ocsmányságot rajzoltak róla, a szeme sem rebbent, csak tette a dolgát rendületlenül, és beszélt a gyógyulásról a betegnek, a védekezésről az egészségesnek, az unokáról a nagymamának, a szülőkről és a nagyszülőkről a gyerekeknek, a kisbabákról a fiataloknak. Az életről magáról, a kézmosástól a szent házasságig, a születéstől a meghalásig”, áll az indoklásban.

A KÉSZ szerint az országos tiszti főorvos egy olyan keresztény ember, aki nem tesz látható csodát, mégis megigéz és eléri, hogy rádöbbenjünk: őt nem lehet nem szeretni. „A tájékoztatók alatt mindenkivel elhitette, hogy éppen hozzá beszél, szavahihetően, közvetlenül, érthetően, egyszerűen, magyarul, köznapi dolgokról.“

Figyelmébe ajánljuk

A Fidesz házhoz megy

Megfelelő helyre kilopott adatbázis, telefonálgató propagandisták, aktivisták otthonát látogató Németh Balázs. Amit a Fidesz most csinál, régen a Kurucinfó munkája volt.

Mint az itatós

Szinte hihetetlen, de akad még olyan nagy múltú, híres szimfonikus zenekar, amely korábban soha nem járt Budapesten: közéjük tartozott a Tokiói Filharmonikus Zenekar is, holott erős magyar kötődésük van, hiszen Kovács János 1992 óta szerepel náluk vendégkarmesterként.

Minden meg akar ölni

  • SzSz

Andriivka aprócska falu Kelet-Ukrajnában, Donyeck megyében; 2014 óta a vitatott – értsd: az ENSZ tagországai közül egyedül Oroszország, Szíria és Észak-Korea által elismert – Donyecki Népköztársaság része.

S most reménykedünk

„Az élet távolról nézve komédia, közelről nézve tragédia” – az Arisztotelész szellemét megidéző mondást egyként tulajdonítják Charlie Chaplinnek, illetve Buster Keatonnek.