Dömötör Csaba szerint a politikai korrektség korlátai és az új digitális technológiák veszélyeztetik a családpolitikát

  • MTI/narancs.hu
  • 2019. szeptember 6.

Belpol

Mire gondolhatott a költő?

A családok támogatása, megerősítése nem csak az anyagiakról szól, a gyermekvállalás, a családalapítás pedig érték- és kulturális kérdés – hangsúlyozta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a III. Budapesti Demográfiai Csúcs pénteki napján.

Előadásában Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára azt emelte ki: a családpolitikát nem zárhatja korlátok közé a politikai korrektség, tabuk nélküli, őszinte párbeszédet kell folytatni a témában. Kiemelte: a szükségszerű támogatások megadása mellett arra is figyelni kell, hogy a nyilvánosság egésze is családbarát legyen, amihez megmutatott példaképek kellenek. Ha ezzel már mind sínen vagyunk, akkor lesz már erőnk arra, hogy az új digitális technológiákkal kapcsolatos vitákat is megvívjuk – tette hozzá, utalva arra, hogy ebben a kérdésben ma még előreláthatatlan veszélyekkel kell felvenni a küzdelmet.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”