Donáth Anna a Momentum listavezetője

  • narancs.hu
  • 2023. április 2.

Belpol

Cseh Katalin követi őt a párt EP-listáján. 

„A Momentum közössége döntött: Donáth Anna lesz pártunk 2024-es EP-listájának vezetője, akit Cseh Katalin követ a listán.Ezzel a Momentum a legnépszerűbb politikusokkal vág neki a jövő évi EP-választásnak. Ezen a választáson pedig – a tavalyi országgyűlési választás óta először – véleményt mondhatnak a választók a kormány politikájáról, az elszabaduló inflációról, az egyre kilátástalanabb magyar oktatási helyzetről és arról, hogy Magyarország saját kormányának hibájából nem jut hozzá az uniós pénzekhez” – közölte Gelencsér Ferenc, a párt elnöke

Tájékoztatása szerint Donáth Anna és Cseh Katalin 2019 óta hónapról hónapra bizonyítják, hogy rászolgáltak a választók bizalmára. Donáth első európai parlamenti ciklusa alatt 800 millió eurónyi plusz támogatást harcolt ki a civileknek. Ugyancsak neki köszönhető, hogy a kezdeményezésére felállt az európai szintű Pegasus-vizsgálóbizottság. De az a jogállamiság mechanizmus sem jött volna létre Cseh Katalin és Donáth Anna nélkül.

Cseh Katalin az egyetlen magyar EP-képviselő volt a tárgyalóasztal körül, „ennek köszönhetően pedig megvédhetjük a magyaroknak járó EU-s pénzeket a korrupciótól és kikényszeríthejtük, hogy a kormány végre arra költse az uniós támogatásokat, amire szükség van: kórházakra, iskolákra és munkahelyekre.Katka amellett, hogy a magyar jogállam európai szintű védelmében vállalt oroszlánrészt, elérte, hogy az Európai Parlament az ő javaslatára mondja ki, uniós célnak kell lennie, hogy a városok közvetlenül is juthassanak uniós forrásokhoz” – írta Gelencsér. 

A Párbeszéd listavezetőjé Jávor Benedek lesz, az MSZP és a DK listáját Tüttő Kata és Dobrev Klára vezeti. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.