Döntött a Kúria: Hegedüs Zsuzsa reprezentációs költései közadatnak minősülnek

  • narancs.hu
  • 2020. október 4.

Belpol

A Miniszterelnöki Kabinetiroda évek óta titkolja, mire ment el ez a pénz.

Közadatnak minősül, hogy Hegedüs Zsuzsa hátrányos helyzetűekkel foglalkozó miniszterelnöki megbízott mire költi a havi nettó 920 ezer forintos tiszteletdíján felül neki juttatott havi átlag 136 ezer forintos reprezentációs összeget – áll a Demokratikus Koalíció közleményében. Hegedüs 2016-ban úgy tapsolt el másfél millió forintot éttermi számlákra és vendégfogadásra ebből a forrásból, hogy közben nem rendezett olyan eseményt, ahol neki kellett volna fizetni a meghívottak vendéglátását – legalábbis ennek nem találta nyomát annak idején a Direkt 36.

A DK 2017-ben indított pert azért, hogy nyilvánosak legyenek ezek a bizonyos reprezentációs költések, most ennek eredménye a Kúria döntése.

2018-ban részletes cikkben számoltunk be Hegedüs Zsuzsa brutális költéseiről:

Közpénz és radír – Eltűnt tízmilliók Orbán főtanácsadójának alapítványánál

Hegedüs Zsuzsa 2010-ben nagy tervekkel és komoly állami pénzek birtokában indította el alapítványát. Az egykori szociológus a legszegényebb családokat akarta önellátó élelmiszertermelésre megtanítani. A célokból mára alig maradt valami, viszont az alapítvány egy kisebb vagyont költött magára. Megpróbáltuk kiszámolni, mennyit és mire.

Figyelmébe ajánljuk

Köszönjük meg a Fidesznek a sok-sok leleplezést!

A Fidesz számára úgy kell a titkos terveket szövő ellenség leleplezése, mint a levegő: egyszerre mutat rá az ellenség vélt szándékaira, és tereli el a figyelmet önmaga alkalmatlanságáról. De hogyan lehet leleplezni hetente valamit, amit már mindenki tud? Hányféle leleplezés van? És hogy jön ide a konyhában ügyködő Magyar Péter? Ezt fejtettük meg.

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.