Döntött a Kúria, nem lesz munkaszünet december 24-én

  • narancs.hu
  • 2025. február 9.

Belpol

„A kérdésben való népszavazás törvénysértő állapotot eredményezhetne” a bírók szerint.

Úgy döntött a Kúria, nem lehet népszavazást tartani arról, hogy december huszonnegyedike munkaszüneti nap legyen – írja a Jobbik bejelentésére hivatkozva a Telex.

Ebben a kérdésben tavaly kezdeményezett népszavazást a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete. A Nemzeti Választási Bizottság novemberben jóváhagyta a kérdést, amely így szólt (volna): „Magyarországon a jelenleg hatályos jogszabályok szerint munkaszüneti napnak számít január 1., március 15., nagypéntek, húsvéthétfő, május 1., pünkösdhétfő, augusztus 20., október 23., november 1. és december 25-26. Egyetért Ön azzal, hogy a 2025-ös naptári évtől kezdődően december hónap 24. napja munkaszüneti nap legyen?”

Később azonban egy magánszemély megtámadta a kezdeményezést, fellebbezést nyújtott be az NVB döntése ellen az utolsó pillanatban. Ezért került az ügy a Kúria elé, amely úgy határozott, hogy megváltoztatja a Nemzeti Választási Bizottság 438/2024. számú határozatát, és megtagadja a kérdés hitelesítését. 

Az indok: „az NVB által hitelesített kérdés nem felel meg az Alaptörvény 8. cikk (3) bekezdés a) pontjában, illetve az Nsztv. 9. § (1) bekezdésében foglalt feltételeknek, mivel

a kérdésben való népszavazás törvénysértő állapotot eredményezhetne, egyértelműen következne belőle az Alaptörvény módosítása,

továbbá a kérdés megfogalmazása nem felel meg a választópolgári és a jogalkotói egyértelműség követelményének, így az Nsztv. 11. § (1) bekezdése alapján nem volt hitelesíthető. Hivatkozásuk szerint a tisztességes hatósági eljáráshoz és a jogorvoslathoz való jogot is sérti a Határozat, az indokolás hiányossága miatt.”

A Jobbik korábban törvénymódosítást kezdeményezett a szenteste munkaszüneti nappá nyilvánítása érdekében, de ezt a kormánypártok gazdasági okok miatt elutasították.

A Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete emlékeztetett, amikor megfogalmazta a kérését, már tudni lehetett, hpgy Lengyelországban 2025-től december 24. is általános munkaszüneti nap. Abban az országban idén 14 munkaszüneti nap lesz, Magyarországon  11. 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

Aki én vagyok

Az amerikai dokumentarista fotográfia egyik legfontosabb alakjának munkáiból először láthatunk önálló kiállítást Magyarországon. A tárlat érzékenyen és empatikusan mutat fel női sorsokat, leginkább a társadalom peremére szorult közösségek tagjainak életén keresztül. A téma végigkísérte Mark egész életművét, miközben ő maga sem nevezte magát feminista alkotónak. A művek befogadása nem könnyű élmény.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.

Cserealap

Szabad jelzést adhat a XII. kerületi önkormányzat Schmidt Máriáék érdekeltségének a Városmajor melletti nagyarányú lakásépítési projektre. Cserébe a vállalat beszállna a nyilas terror áldozatai előtt tisztelgő, régóta tervezett emlékmű finanszírozásába.