Kovács Ágnes "nem valósított meg doppingvétséget" - ezt a fegyelmi bizottság döntését megelőző napon, saját "hivatalos álláspontjaként" közölte a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ). Ezek után nem volt meglepő, hogy az említett testület másnap engedett az elvárásnak, és első fokon felmentette a 2000-es sydney-i olimpián 200 mellen aranyérmes úszónőt. Tette mindezt saját doppingellenes szabályzatának figyelmen kívül hagyásával, mely dokumentum 3. paragrafus (1) bekezdés c) pontja szerint doppingvétséget követ el a versenyző, ha "a mintaszolgáltatási kötelezettséget megtagadja, vagy a mintaszolgáltatás - azt követően, hogy a versenyző erről írásban értesítést kapott - a versenyző önhibájából elmarad, továbbá, ha a mintavétel rendjét nem tartja be, vagy a mintavételt egyéb módon akadályozza". Innen nézve kevéssé tűnik relevánsnak Ruza József MÚSZ-főtitkár megállapítása, miszerint Kovácsnak nem volt pozitív mintája, tehát az olimpiai bajnoknő nem doppingolt, s ily módon nem róható föl neki semmilyen doppingvétség sem.
Kovács még október 30-án, egy előre be nem jelentett ellenőrzésen szolgáltatott a megfelelőnél kétharmaddal kevesebb, mindössze 25 milliliternyi vizeletmintát, majd miután aláírta a vizsgálat megtagadásáról szóló okiratot, elhagyta a Kőér utcai uszodát. Az október végi doppingvétséget nem enyhítheti, hogy - mint a szövetség vezetői utóbb eldicsekedtek vele - Kovács kilenc nappal később negatív mintát adott, hiszen a MÚSZ megrendelésére elvégzett újabb vizsgálatig akár ki is ürülhetett a szervezetéből az esetlegesen benne lévő doppingszer. De az sem számít, hogy az úszónő használt-e egyáltalán tiltottnak minősülő teljesítményfokozót. A botrány kipattanásakor ugyan Kovács azzal védekezett, hogy Roger Moore egykori filmszínésszel volt találkozója, ezt azonban nem tüntette fel a vizsgálat megtagadását rögzítő lapon. Így ezt az indokot sem a szövetség "felülvizsgálati eljárása", sem a fegyelmi bizottság nem vehette volna figyelembe, mivel - mint láttuk - a MÚSZ saját doppingszabályzata nem enged kivételt.
A doppingellenes tevékenység szabályairól szóló 55/2004-es (illetve az azt módosító 88/2007-es) kormányrendelet melléklete ugyan négy indokot is említ, amely alapján elhalasztható a kontroll, ezek azonban kizárólag a verseny alatti vizsgálatra vonatkoznak, és kínos pontossággal körülírtak. (Például: "eredményhirdetésen való részvétel; további versenyen való részvétel; levezető edzés elvégzése; szükséges orvosi kezelésen való megjelenés; sajtótájékoztatón, interjún való részvétel".) Mindezek figyelembevételével különösnek tekinthető a szövetségi eljárás, amely a saját szabályzatának, a vonatkozó kormányrendeletnek és nem mellesleg a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) kódexének is ellentmondva nem a betű szerint automatikusan járó kétéves eltiltással szankcionálta a vétséget, hanem felmentette a versenyzőnőt.
Az eset - és annak kezelése - kísértetiesen hasonlít ahhoz, ahogy az athéni olimpián megbuktak a szombathelyi dobóatléták. Az elégtelen mintát produkáló Fazekas Róbert diszkosz- és az ismételt vizsgálatra meg sem jelenő Annus Adrián kalapácsvetőt a magyar szövetség szintén fölmentette, mondván, a szombathelyi atléták doppingvétséget ugyan elkövettek, ám pozitív mintát nem adtak. Annus a győzelme után átment a vizsgálaton, és az aranyat azután kellett visszaadnia, hogy az újabb ellenőrzéseknek már nem volt hajlandó alávetni magát, míg Fazekas éppúgy 25 milliliternyi elégtelen mintát volt csak képes produkálni, mint most Kovács Ágnes. Az olimpiai aranyától megfosztott diszkoszvetőnek saját nyilatkozatai szerint a becsületébe gázoló görög ellenőrök módszere miatt nem jött a vizelési inger, jóllehet a nem hivatalos verzió szerint az orvosok erősen gyanítottak valamilyen fizikai manipulációt. A magyar fölmentéssel szemben a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF), a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) és a Sportdöntőbíróság (CAS) aggály nélkül elmeszelte az atlétákat, és nem adta ki, illetve elvette az aranyérmeket. Minden bizonnyal hasonló lesz a helyzet Kovács esetében is, nem csoda, hogy a hazai felmentés után óvatosságra intett Gyárfás Tamás, a MÚSZ elnöke is. Mert bár a bajnoknő kétséget kizáróan megsértette az összes létező szabályzatot, a magyar szövetség nem vállalta az eltiltás kimondását - meg ami evvel járt volna: a nemzetellenesség és az "idegen érdekek" szolgálatának a vádját -, hanem a nemzetközi plénumokra hagyta a döntést.
A MÚSZ eljárása érzelmileg talán érthető, viszont legalábbis kétségessé teszi az athéni játékok utáni sportvezetői fogadkozásokat, amelyek szerint nem ismétlődhet meg, hogy még egyszer Magyarország végezzen a dopping-éremtáblázat élén. Az eddigi olimpiák közül a görög fővárosban regisztrálták a legtöbb esetet (24), amikből kis hazánk öt érintett sportolóval és három elbukott éremmel (két arany, egy ezüst) vette ki a részét. A lebukássorozat a magyar és a nemzetközi közvélemény mellett megrázta az egzisztenciálisan érintett hazai sportvezetést is. A presztízsokokon túl (Magyarországot lassan az új NDK-ként tartják számon) már egyes 2004. augusztusi nyilatkozatok is utaltak arra - és a Narancsnak ezt két anonimitást kérő sportvezető is megerősítette -, hogy
Magyarország játékokból való kizárása
is fölmerült. Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke nyilván nem véletlenül kért bocsánatot utóbb egy nemzetközi plénumon, és Kamuti Jenő főtitkár sem ok nélkül említette egy szeptemberi konferencián, hogy végzetes következményekkel járna Magyarország számára egy pekingi doppingeset. A MOB idén tavasszal elfogadott szabályzata az olimpiákról való "életfogytig" kitiltást helyezi kilátásba a játékok alatt megbukottaknak (míg a köztes időszakban a nemzetközileg elfogadott kétéves büntetést ígéri). A szabályzat elvileg a sportolók mellett a nekik tiltott szereket adó vagy róluk tudó sportszakembereket (beleértve az edzőt, az orvost és a sportvezetőt) is szankcionálná, ám ez utóbbiak felelősségre vonása legalábbis kérdéses. A versenyző testében találják meg az illegális teljesítményfokozót, és ő tudja megszegni a szabályzat egyéb pontjait is; a szakember bűnössége ellenben csak akkor bizonyítható, ha megtalálják nála a tiltott anyagot. Az athéni esetekért is csak a sportolók feleltek. A súlyemelőknél két éve pedig bohózatba illő eseménysor játszódott le: Dolovai Tamás elnököt posztján az a Mezőfi Miklós váltotta, aki az olimpia idején a három pozitív esetet produkáló válogatott csapatorvosa volt, majd az ő lemondása után Komáromi Lajos következett, aki meg az ezüstérmétől megfosztott Gyurkovics Ferenc egyesületi elnöke volt. Aján Tamás akkori MOB-főtitkárnak is alighanem azért kellett csak mennie, mert - annak ellencsapásaként, hogy a magyar szövetség nem javasolta újra a nemzetközi szakszövetség élére - Athén után egy évvel újra előjött a doppingüggyel, azt állítva, hogy Gyurkovics azért bukott meg az oxandralon nevű anabolikus szteroid használatával, mert más (konkrétan az akkori szövetségi kapitány) vizeletét adta le.
A doppingellenőröket vádolták már magyarellenességgel meg a tornából felmentetteknek a sportolók iránt érzett irigységével is - ezeket talán hagyjuk is. Azon állítások mellett viszont nem mehetünk el, amelyek embertelenséggel, illetve méltánytalansággal gyanúsítják őket. Ezek kivált az elmúlt hetekben jelentek meg a magyar sajtóban, és néhány lelkes sajtómunkás cikkein túl két egykori magasugrónőnek, Győrffy Dórának és Mátay Andreának a sportlapban közölt dolgozataiban kaptak publicitást. 'k is az ellenőrzési rendszer embertelenségének a bizonyítékát látták abban, hogy a sportolónak három hónapra előre közölnie kell pontos tartózkodási helyét, ami képtelenség, hiszen egy óvodába viendő gyerek mellett akár a nagymamának beszerzendő szívgyógyszer is boríthatja a programot.
De ezek éppúgy nem mentesítenek a vizsgálat alól, mint egy UNICEF-nagyköveti felkérés - vagy akár egy országos bajnokság. Az Európa-bajnok Sidi Péter sportlövőt szeptember végén azon a fővárosi helyszínen keresték, amit korábban megadott, ám éppen vidéken, a sarlóspusztai országos bajnokságon tartózkodott. Az olimpiai indulás érdekében a sportoló kénytelen volt azonnal autóba ülni, de a délutáni döntőre már nem ért vissza. Sidi ugyanakkor egyik számában esélyessége ellenére is az utolsó helyen kvalifikálta magát a döntőbe, ám Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport (MACS) Kft. ügyvezetője kérdésünkre nem erősítette meg, hogy az ún. "holléti információk" hiányosságai mellett ez a sajtóból tudható visszaesés is kiváltotta az ellenőrzést. Pedig ez analóg lehetne a Kovács-üggyel: az úszónő szintén nem jelezte előre, hogy részt vesz egy bolzanói pénzdíjas versenyen. A doppingellenőrök főnöke szerint viszont ez sem játszott szerepet az ellenőrzésben - előre eltervezett kontrollról volt szó. Tájékoztatása szerint a Nemzeti Doppingellenes Koordinációs Testületen (NDKT) keresztül az állam az idén 806 - jórészt versenyen kívüli - ellenőrzés elvégzését rendelte meg a MACS-tól, amiért összesen 75 millió forintot kapnak. Ebben a 31 másodállású, szakképzett ellenőrrel végzett mintavételen túl benne foglaltatik a Bécs melletti Sieberdorfban elvégzett analízis költsége is. (Magyarországon nincs WADA-akkreditált laboratórium, a Sportkórház két éve felújított laborját megvásároló magáncég, a Wessling Kft. két év alatt tervezi megszerezni az akkreditációt.) A MOB és a sportági szakszövetségek rendelhetnek vizsgálatokat a saját kontójukra is, valamint a WADA saját maga is fölkéri a MACS-ot, ám az ügyvezető az utóbbiakból származó bevételeiket - mivel privát cég üzleti adatairól van szó - nem kívánta közölni. A főellenőr azt sem árulta el, hogy pontosan kikből, illetve hány főből áll az eredményei alapján a nemzetközi szövetségeknél regisztrált sportolói csoport, amelyre kiemelt figyelmet fordítanak. Mindössze annyit közölt, hogy Kovács Ágnes, akinek egyelőre csak az olimpiai B-szintje van meg 100 mellen, nincs közöttük.
Habár Tiszeker Ágnes szerint a Kovács-ügy ellenére is korrekt a viszonyuk a sportolókkal, a Narancs által megkérdezett versenyzők és edzők némelyike a kevéssé megtisztelő "húgy-hunter" kifejezést használta rájuk - nem beszélve a közönségtől kapott fenyegetésekről. Kétségtelen, hogy ha a rosszindulat nem is, a gyanakvás és a bizalmatlanság hozzátartozik az ellenőri munkához. A kormányrendelet szerint az ellenőrzésre kijelölésnél különös tekintettel kell lenni egy sérülésre, a hirtelen eredményjavulásra, versenytől távolmaradásra vagy visszavonulásra - és persze "a felkészüléssel kapcsolatos információkra", valamint a "doppinghasználatra utaló viselkedésre". Ezek a kitételek kimondatlanul is jelzik, hogy a nemzetközi doppingellenes szervezet és annak nemzeti leágazásai kifejezetten csalással gyanúsítják a sportolókat - gyakorlatilag mindenkit, aki eredményt ér el. Ezen nincs mit csodálkozni, maga a WADA is az 1998-as Tour de France doppingbotránya után szerveződött meg. A magyar doppingellenőrző szervezetet a Szöulban megbukott súlyemelők (Szanyi Andor és Csengeri Kálmán) hozták létre, és az athéni trauma (és a pekingi megégéstől való félelem) vetett véget Magyarországon az ellenőr és versenyző közötti túlontúl is barátságos légkörnek.
Athén után a nemzetközi sportvilág is ezt a "baráti hozzáállást" vetette a magyar doppingellenőrök szemére - és informálisan az általunk megkérdezett sportolók, sportvezetők és ellenőrök is elismerték e vád megalapozottságát. Utóbbiak egyike a Narancsnak azt mondta, valóban
voltak "védett vadak":
Athén előtt a Kovács-ügyhöz hasonló esetben az történt volna (ám szerinte valójában persze nem történt), hogy a sportolónak megsúgják, mikor várható az ellenőrzés, ne adj' isten, előre egyeztetnek az edzőjével, hogy mikor gondolja alkalmasnak a vizsgálatot. És ha véletlenül épp elcsípik, akkor ők küldik le a hátsó lépcsőn, mintha nem is találkoztak volna, nehogy megbuktassanak egy nemzeti kedvencet. Ha ugyanis az ellenőrök nem találják a célszemélyt a három hónapra előre kötelezően közölt helyszínen, akkor csak egy fekete pontot kap; ezekből hármat kell öszszegyűjteni a doppingvétséghez, ami pedig tényleg elkerülhető némi odafigyeléssel.
Az athéni fiaskó után újjászervezett doppingellenőrök viszont nem kockáztathattak meg ilyeneket. A doppingellenőrzést az addig a saját kezében tartó állam - a WADA instrukcióinak megfelelően - kihelyezte. A kormányrendelettel létrehozott (és akkor Bakanek György vezette) Nemzeti Doppingellenes Koordinációs Testület mint irányító és a sportot felügyelő Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium mellett tanácsadóként működő szerv feladatai közül kivették az ellenőrzést; ez utóbbira jött létre a Nemzeti Antidopping Szervezet (NADO) mint feladatkör, aminek ellátására viszont közbeszerzési eljárást írtak ki. A tendert a Frenkl Róbert által vezetett Magyar Sporttudományi Társaság (MSTT) nyerte meg. Ez utóbbi keretében a mostani ügyben elhíresült Magyar Antidopping Csoport Kft. végezte az ellenőrzéseket Tiszeker Ágnes irányítása alatt. Mivel Frenkl doktor több évtizede részt vesz a magyar doppingellenőrzésben, Bakanek doktor másfél évtizeden át volt a téma állami felelőse, Tiszeker doktornő pedig az ő operatív emberének számított már Athén előtt is, mindebből arra is juthatnánk, hogy valójában semmi sem változott, továbbra sem veendő komolyan a magyar doppingkontroll. Bakanek és Tiszeker érdeklődésünkre ugyan tagadta, hogy Athén előtt félrenéztek volna, ám a változást jól jelzi, hogy a "futottak még" atlétákon, valamint a tradicionálisan fertőzöttnek számító testépítőkön és erőemelőkön kívül magyar ellenőrök most értek először vétségen prominens hazai sportolót. Athén után gond nélkül újabb mintát vettek a szombathelyi dobóatlétáktól, amelyet azonban a nemzetközi grémiumok joggal hagyhattak figyelmen kívül: a meghiúsult és a létrejött kontroll között eltelt idő elegendő lehetett, hogy (ha volt bennük) Annus és Fazekas szervezetéből kiürüljön a tiltott szer, esetleg katéterrel is manipulálhatták a vizeletet. Hasonló megfontolások miatt az idén augusztustól a magyar doppingellenőrzést önállóan és kizárólagosan végző MACS is rigorózusan ragaszkodott a szabályokhoz a Kovács-ügyben, és nem kereste fel újra az úszónőt, illetve nem is kísérte el az uszodából a szállodába. Ez utóbbira lehetősége sem volt, ám Tiszeker szerint ilyen kérés föl sem merült a helyszínen - dokumentálva legalábbis tényleg nincs.
Orvosi körökben mindamellett sokan vélik úgy, hogy nem a dopping, hanem a szélsőséges teljesítmények jelentik ma a versenysport fő problémáját, és a horribilis pénzek kiváltotta teljesítménykényszer miatt nincs igazi elrettentő erejük a büntetéseknek. Legfeljebb a tájékozatlanok buknak le. Az esélyegyenlőségtől pedig egyre távolabb kerül a sportvilág: akik mögött komoly források állnak, mint az amerikai, ausztrál, kínai sportolók, azok az egyre finomodó módszerek és az egyre újabb szerek segítségével egyre távolabb kerülnek a többiektől. A mezőny kettészakad. Ennek dacára a WADA nem látszik engedni a zéró tolerancia elvéből. A másfél héttel ezelőtti madridi tisztújító kongresszuson bejelentették, hogy már létezik az a módszer, amivel ki tudják mutatni a növekedési hormonokat; a mintavevők álljanak készen, és némi szervezőmunka után már küldhetik is a kontrollanyagokat. (Legutóbb Sydney előtt volt hasonló ígéret: akkor az EPO-tesztet harangozták be, mire sérülésre hivatkozva azonnal vissza is lépett 35 kínai és a négy évvel korábban kalapácsvetésben bajnok Kiss Balázs is - utóbbi porckorong-problémáira hivatkozva.)
A 2009-től életbe lépő harmadik WADA Code adaptálása nélkül egyetlen ország sem rendezhet nemzetközi versenyt; emiatt vélhetően Magyarországnak is újra
be kell építeni a büntetőjogrendszerbe
a doppingvétséget. Erre volt már példa 1999. január és 2000 decembere között, ám az Alkotmánybíróság a fogalmak tisztázatlansága miatt megsemmisítette a Btk. vonatkozó passzusait. A törvényi szigor a profi kerékpársport fertőzöttsége miatt magát megalázottnak érző Francia- és Olaszországban jellemző, illetve azoknál a finneknél, akiket a 2001-es saját rendezésű lahti északisí-vébén valósággal sokkolt a fél sífutó-válogatottjuk doppingbukása. Az athéni trauma után vélhetően idehaza sem ütközik komoly ellenállásba, hogy a doppingoló sportoló egy, a neki tiltott anyagot adó szakember kettő, a kereskedő vagy a kiskorút doppingoló orvos öt évet is ülhessen. Kovács Ágnes ügye viszont azt mutatja, hogy problémák inkább az első gyanúsításoknál lehetnek.
A szigort amiatt is fokozzák, mert az ellenőrzések - világviszonylatban éppúgy, mint Magyarországon - háromnál is kevesebb százaléka hoz ún. laborpozitív eredményt. A WADA az egyéb eljárások terén igyekszik közelebb hozni egymáshoz azon látszólag ellentétes állításokat, hogy egyrészt mindenki - legalábbis az élmezőnyben - doppingol, másrészt viszont csak az doppingol, aki megbukott a vizsgálaton.
Fújhatják
A bolygó több mint 100 millió lakosa, köztük körülbelül 130 ezer magyar asztmás. Ezzel együtt is föltűnő, hogy a világklasszis versenyzők körében az átlagot meghaladóan nagy a légzési panaszoktól szenvedők hányada - főként a komoly állóképességet, vagyis a nagyarányú oxigénfelvételt igénylő sportágakban.
Az asztma kezelésére használatos ún. béta2-agonisták 1993-ban, a lillehammeri téli játékok előtt kerültek a doppinglistára mint tiltott teljesítményfokozók. Addig a használatuk legális volt, és elsősorban a sífutók körében örvendett népszerűségnek. A több tucat vegyület közül azonban néggyel (formoterol, salbutamol, salmeterol és terbutalin) a rigorózus tiltók is kivételt tettek: indokolt esetben és külön engedéllyel megengedett gyógyászati alkalmazásuk sportolóknál is. Az engedélyekről a nemzeti TUE-bizottságok, a terápiás alkalmazási kivételeket felügyelő testületek döntenek a nemzetközi szakszövetségek és a WADA kontrollja mellett. Kokas Péter, a magyar TUE-bizottság elnöke a Narancs érdeklődésére indokoltnak nevezte az asztma elleni szerek engedélyezését; a betegség ugyan nem gyógyítható, de együtt lehet vele élni, és enyhébb változata nem zárja ki a professzionális élsportolást sem. Létezik a sport által kiváltott, ún. terhelés indukálta asztma is, ami szintén kezelhető a négy engedélyezett vegyületet tartalmazó, ám kizárólag inhalációs módon használható készítményekkel. A TUE-bizottság kérelemre, a benyújtott orvosi dokumentumok alapján engedélyezheti ezeket. Mint elmondta, a 2007 januárja óta működő magyar TUE a nem egészen 200 gyógyászati kérelem 28 százalékát ítélte jogosnak.
A szaksajtó szerint azonban e szereket hörgőtágító hatásuk miatt előszeretettel alkalmazzák az állóképességi sportokban: egész sífutócsapatok, biciklisistállók küzdenek a kívülálló számára ijesztő fulladási rohamokkal járó betegséggel, de az asztmaspray-k ismertek az atléták, a triatlonisták körében is. Sőt a honvédos futballista Herczegfalvi Zoltán is ilyen szerrel bukott meg néhány éve, mivel nem volt engedélye, és néha bizony még a magyar fociban is van doppingkontroll. Forrásaink szerint az asztma különösen az úszósportban elterjedt betegség. Az oxigénfelvevő képesség javítására különösen a fordulókban van szükség: az fordul jól, akinek nagy a tüdőkapacitása. Mivel a TUE-kérelmek adataira vonatkozik az orvosi titoktartás, így csak azon sportolók krónikus betegsége közismert, akik nyilvánosan is beszéltek már erről. A pekingi olimpia vegyesúszószámai például várhatóan asztmával sújtott sztárok - a hatszoros olimpiai és hétszeres világbajnok amerikai Michael Phelps, valamint a világ- és kilencszeres Európa-bajnok Cseh László - között dőlnek el.
Doppingnak persze csak az minősül, ami a tiltólistán van. Az edzők lelkiismeret-furdalás nélkül beleegyezhetnek, ha a versenytársakat utolérni akaró fiatalkorú tanítványaik "asztmásak akarnak lenni". Vannak, akik izomtömeg-növelő szerepet is tulajdonítanak az engedélyezhető béta2-agonistáknak - ez viszont Kokas Péter szerint tévedés. A főorvos kizárja, hogy Magyarországon bárki is csalással juthatna asztma-papírokhoz, mi több, asztmailag alaposan el vagyunk maradva például az angolszászoktól. Azt viszont elismeri, hogy a 2000-es olimpia után világszerte tömegével megnőtt az asztmás élsportolók száma.
A MOB némileg másként áll a dologhoz: idén nyáron a belgrádi serdülőolimpiára már nem vittek TUE-engedéllyel asztmaspray-t használó ifiversenyzőt, nem is titkoltan azért, hogy ezzel próbálják elriasztani őket a "fújkálástól".
