Drámai képet mutat a felmérés: minden ötödik hajléktalan ember éhezik

  • Narancs.hu/MTI
  • 2023. április 6.

Belpol

A megkérdezett mintegy 7300 ember több mint fele kevesebb mint 30 ezer forintot keresett havonta. 

A hajléktalanoknál végzett szokásos február 3-ai országos felmérés szerint az abban részt vevő több mint hétezer ember válaszából az derült ki, hogy a lehetőségeik a legelemibb emberi szükségletek kielégítésére szűkültek, minden ötödik hajléktalan ember éhezik, valamint csökkent a hajléktalan helyzetből kilépés lehetősége is.

A kérdőíves adatfelvételéről szóló gyorsjelentést ismertető csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatón Győri Péter, a Menhely Alapítvány kuratóriumának elnöke, a felmérést végző Február Harmadika Munkacsoport vezetője elmondta: immár 25. alkalommal készült el a felmérés, amelyben idén az ország 64 városának hajléktalanellátói vettek részt.

A kérdésekre 7268 hajléktalan ember adott értékelhető válaszokat, többen, mint az elmúlt egy-két évben. A válaszadók közül 1530-an közterületen laktak. A felkeresett és önként válaszoló közterületen élők száma Budapesten – évek óta szinte megegyezően – 431, a vidéki városokban 1099 volt. A hajléktalanszállásokon 5738 ember vett részt az adatfelvételben.

Győri Péter kiemelte, a felmérés nem hajléktalanszámlálás, a "minimálszámokat" mutatja, ennél sokkal többen vannak az utcán és a szállásokon. A felmérés szerint annyit ugyanakkor biztosan meg lehet állapítani, hogy 2023 február elején is legalább 1530 ember aludt közterületen az országban – mondta. A jelentés szerint az év elején több mint tízezer ember volt hajléktalan helyzetben.

Győri Péter elmondta, az idei kulcskérdésük az volt, hogyan érinti a hajléktalanokat az alapvető fogyasztási cikkek árának emelkedése, és "megrázó jövedelmi helyzetet tapasztaltak":

a mintegy 7300 válaszadó több mint felének a havi jövedelme kevesebb mint 30 ezer forint, a 60 év alattiak esetében ez az arány 75 százalék.

A kutatásban rosszabb képet kaptak, mint amire előzetesen számítottak – jegyezte meg.

A jelentés szerint a dolgozó hajléktalan embereknek is rendkívül alacsony a keresetük. Az alkalmi munkát végzők kétharmada 30 ezer forintnál kevesebb pénzből él meg havonta. A fix öregségi nyugdíjból – havi 30-100 ezer forintból – élők vannak "relatív a legjobb helyzetben". A legalacsonyabb jövedelműek nagy többsége nem vagy csak részben munkaképes, 65 százalékuk beteg, öreg, fogyatékossággal élő. Továbbá minden harmadik hajléktalan embernek van valamilyen tartozása, jövedelemletiltása.

A közreadott sajtóanyagban a hajléktalanokról azt írták, sem az általuk megkeresett munkajövedelmek, sem a pénzbeli támogatások nem tartanak lépést az inflációval, az alapvető élelmiszerek árának növekedésével. Jövedelmük 2015 óta az átlagos nettó jövedelem 30 százalékáról mára annak 15 százalékára zsugorodott. A segítőszolgálatoktól leginkább azt várják, hogy fedelet és némi, legalább napi egyszeri meleg ételt nyújtsanak nekik.

A felmérés szerint minden ötödik hajléktalan ember éhezik,

és ez elsősorban az utcán élők körében fordul elő, a szállókon, különösen a fizetős átmeneti szállókon, speciális egészségügyi szálláshelyeken csak igen ritkán. A fiatalabbak gyakrabban éheznek és a budapestieknél gyakoribb (23 százalék) az éhezés, mint a vidéki városokban (18 százalék).

Mint írták, a hajléktalan emberek többsége rászorul és igénybe is veszi a segítőszolgálatok által nyújtott meleg ételt. Az éjjeli menedékhelyekre behúzódók 80 százaléka így, a segítő szervezet közreműködésével jut meleg ételhez, és ez biztosítja nekik a napi egyszeri, vagy a heti többszöri meleg ételt. Az utcán élők esetében is majdnem minden második ember igénybe veszi a segítőszolgálatok által nyújtott meleg ételt, miközben náluk a magánadományok is fontos szerepet játszanak, amelyek azonban sokszor esetlegesek, ritkábbak.

Győri Péter azt mondta, hogy a napi egyszeri melegétel adása "kulcs-, életmentő szolgáltatássá" vált az elmúlt hónapokban. Közölte, a megkérdezett hajléktalanok legtöbbje az áremelkedések miatt az éhezéstől fél, és attól, hogy nem tudnak hozzájutni a gyógyszereikhez.

A kilátásokról is kérdezték a hajléktalan embereket, és a válaszok szerint tíz közül négyen gondolják úgy, hogy ki tudnak törni a hajléktalanságból, a 60 évesnél idősebbek többsége viszont úgy véli, immár élete végéig hajléktalan marad.

Győri Péter elmondta, a hajléktalanok 30 százaléka roma származásúnak vallja magát. A jelentés szerint a hajléktalan romák 64 százaléka él havi 30 ezer forintnál kevesebb pénzből, 75 százalékuk legfeljebb nyolc általánost végzett. A nem roma hajléktalanok körében ez az arány 40 százalék. A fiatal roma hajléktalanok többsége állami gondozott volt.

Szólt arról is, hogy az idei tél nemcsak a hajléktalan embereket, hanem az őket ellátó szervezetek is "nagyon nehéz" probléma elé állította, válságban vannak. A rezsiemelkedés miatt a segítő szervezetek jelentős része a puszta fennmaradásért küzd, a szolgáltatások fenntartását veszély fenyegeti. Az ellátóknak spórolniuk kell, így szolgáltatásaik szűkítésére kényszerültek – mondta Győri Péter.

"Tartalékok híján és a szűkülő segítség mellett több ezer hajléktalan ember élethelyzete kritikusra fordult 2022-2023 fordulóján. Minden eddiginél nagyobb szükség van a társadalom támogatására" – írták a közreadott sajtóanyagban.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."